A népszerű tudományos híradó, a Delta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közreműködésével „Lendületben a jövő – a motor a tudomány!” címmel vetélkedősorozatot indít. Az idén 48. születésnapját ünneplő műsor az MTA Lendület programjához csatlakozva szeretné felkelteni a fiatalabb generációk érdeklődését a kutatói pálya iránt. A 14 hétig tartó műsor ösztönözni kívánja a tehetségeket, és a fiatalok példaképeivé szeretné avatni az akadémiai programban részt vevő kutatókat. A vetélkedőre egyrészt háromfős középiskolás csapatok, illetve harminc év alatti egyéni versenyzők, másrészt amatőr videósok jelentkezését várják.
A műsor alkotói a Lendület program 28 nyerteséről – köztük két, a Semmelweis Egyetemen dolgozó kutatóról Dr. Fekete Andreáról és Dr. Geiszt Miklósról – egy-egy ötperces kisfilmet készítenek, amelyet a nézők a Delta február 4. és április 21. közötti adásaiban ismerhetnek meg. Minden portréfilm végén a kutató feladja a vetélkedő egy-egy kérdését, amelyet a műsor honlapján további feladatok egészítenek ki. A május 12-re tervezett döntőben a Lendület program kutatói mentorként személyesen is jelen lesznek.

Dr. Fekete Andrea

Dr. Fekete Andrea, a SE I. Sz. Gyermekklinikájának kutatója elmondta, hogy nála néhány nappal ezelőtt járt a televíziós stáb, hogy leforgassák a kisfilmet. A forgatáson bemutatta a labort és a kutatását, illetve beszélt arról, hogy szerinte ez a munka miért fontos. A kutató a világszerte súlyos gondokat okozó népegészségügyi probléma, a cukorbetegség okait és gyógyításának eddig nem ismert lehetőségeit vizsgálja, így ezzel kapcsolatos – szerinte nem túl nehéz – kérdést tett fel a diákoknak.

 

 

 

 

T-Sz.Sz.
Forrás:mta.hu