Idén nyolcvannégy kutatóval bővült a rangos címet viselők köre, közülük heten a Semmelweis Egyetemen dolgoznak.
Az MTA doktora cím a hazai tudományos élet legmagasabb tudományos fokozata, amelyet egy hosszú és alapos, a kiválóságot szem előtt tartó eljárás során szereznek meg a legkiválóbb kutatók – mondta köszöntőjében Pálinkás József, az akadémia elnöke. Hangsúlyozta: a doktori eljárás folyamata értéket képvisel, és egyúttal példamutató képet ad az ország tudományos közösségéről.
A doktori cím elnyerésének folyamatában bizottságok, bírálók, a szakma kiválóságai értékelik a pályázó tudományos eredményeit. „E doktori cím a tehetséget, a szorgalmat és a munkát ismeri el. A címmel viszont felelősség is jár, hiszen a ma kitüntetett kutatók a magyar tudományos közélet meghatározó szereplőivé válnak, részt kell venniük a leendő doktorok elbírálásában, értékelésében, és töretlen lendülettel kell folytatniuk a tudományos munkájukat.”
A tavalyi évhez hasonlóan idén is több mint nyolcvanan szerezték meg a doktori címet, amellyel a Magyar Tudományos Akadémia doktorainak száma 2745-re nőtt.
A Semmelweis Egyetemről akadémiai doktori címet kapott Dr. Molnár Mária Judit – SE Neurológiai Klinika,  Dr. Adeghate Ernest Akingunola – SR I. Sz. Anatómiai Intézet, Dr. Kovács József – SE Magatartástudományi Intézet, Dr. Hamar Péter – SE Kórélettani Intézet, Dr. Nyirády Péter – SE Urológiai Klinika, Dr. Szőke György – SE Ortopédiai Klinika, és Dr. Várnai Péter – SE Élettani Intézet.

T-Sz-Sz.

Forrás: mta.hu
További képek az az eseményről az MTA oldalán elérhetők.