Szájunk néha beszéd nélkül is sokat mond rólunk: utal ápoltságunkra vagy éppen a vacsoránkra. Mindezeken túl olyan rejtett, akár életveszélyes betegségeket is leleplez, amikről nem is tudunk.  A lehetséges okoknak egy érdekes kutatóeszköz, az elektronikus orr segítségével jártunk utána.

A kilélegzett levegő sok mindent elárul rólunk. Persze nem csak azt, hogy éppen hagymás ételt fogyasztottunk, hanem a szakértőként szimatoló „orvosi orr” számára azt is jelezheti, hogy milyen betegségben szenvedünk. Ilyen árulkodó jel lehet például a cukorbetegek jellegzetes acetonos lehelete, a súlyos májbetegek máj-szaga, a végstádiumú vesebetegek vizelet szaga, de a gyomor-és bélrendszer tályogos gyulladásos betegségeit is jellegzetes lehelet kíséri. Ezeket egy vizsgálat során egy orvos ki tudja szűrni, azonban vannak olyan betegségek – mint például a tüdő-és az emlőrák – ahol az emberi orr már képtelen bármiféle jellegzetes szagot felismerni.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs is… A cikk folytatása

A teljes cikk megtalálható a www.semmelweisfigyelo.hu honlapon.