Nincs határidő, folyamatosan be lehet lépni a rezidensképzésbe az idei évtől. A május óta hatályos jogszabályok megszüntették azt az előírást, amely szerint évente csak egy alkalommal, meghatározott időpontig, vagyis augusztus 1-jéig lehetett jelentkezni a szakorvosképzésbe – emlékeztet az egészségügyi államtitkárság most kiadott közleménye. Így az egészségügyi szolgáltatók és az egyetemek nem csak egy alkalommal jogosultak rezidenseket felvenni, hanem rendszeresen közzétehetnek álláshirdetéseket vagy folyamatos belépést is biztosíthatnak.

Mint bármely más rezidenseket foglalkoztató egészségügyi szolgáltatónak, az egyetemnek is lehetősége van az alkalmazandó szakorvosjelölteket előzetesen felmérni, személyes meghallgatás alapján meggyőződni ismereteikről, alkalmasságukról, tanulmányi eredményüket figyelembe venni, ez azonban immár nem határidőhöz kötött – áll a közleményben. DP