Negyedszer rendezték meg középiskolások számára a Tehetségnapot a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program szervezésében. A program célja az egyetem tehetséges hallgatóinak felkutatása és folyamatos gondozása a szorosan vett egyetemi tanulmányok előtt, alatt és után. Az egyetem korábbi kiváló professzoráról elnevezett programot 2007-ben indította el az egyetem szenátusa.

A május 27-én tartott programnak az egyetem Elméleti és Orvostudományi Központja adott helyt. 11 partner középiskolából mintegy 150 diák érkezett, akik a gyülekező után csoportokra osztva tekinthették meg az egyetem klinikáit, intézeteit, laboratóriumait hallgatóink vezetésével.

A látogatások után az EOK Hevesy termében Tímár József professzor előadását hallgathatták meg a „Dohányzás és a tüdőrák” címmel, majd kötetlen beszélgetést folytattak a program tanácstagjaival, diákjaival.

Képek a galériában