Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és a Lilly Hungária Kft. július elején indult népegészségügyi kampánya, az Elég! program a dohányzó anyákat, fiatal nőket szólítja meg: gondolják végig a dohányzás károsító hatásait és mérlegeljék annak kockázatát, hogy példájukkal gyermekeiket is dohányossá nevelik. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Semmelweis Egyetem Napköziotthonos Óvodája is, ahol játékos foglalkozásokkal nevelik egészségtudatosabb életre a gyermekeket.
A foglalkozással párhuzamosan tartott sajtótájékoztatón dr. Tulassay Tivadar gyermekgyógyász professzor, a Semmelweis Egyetem rektora elmondta: az utóbbi 10 év kutatásai szerint a civilizációs betegségek későbbi kialakulása szinte a magzati korban eldől, az egészség döntően a szocio-kulturális és szocio-ökonómiai háttéren múlik. A program fővédnöke, dr. Dobrev Klára saját tapasztalatból beszélt arról, milyen „piszok nehéz” lemondani a dohányzásról. Mint mondta: sok jó ötletünk van arról, mit lehetne jobban, mit lehetne másképpen csinálni – másoknak. A legnehezebb belátni és megvalósítani azt, amiben nekünk kellene változnunk, változtatnunk.

A programban részt vevők úgy gondolják, nem lehet elég korán kezdeni a dohányzás elleni kampányt, így a program meghirdetett egy, az óvodáknak szóló rajzpályáztatot is. A pályázat alkalmat ad arra, hogy 3-6 éves gyerekek foglalkozzanak, beszélgessenek az egészséges életmódról, ezen belül is a dohányzás káros hatásairól és ezzel kapcsolatos élményeiket rajz formájában kifejezzék.
A szervezők természetesen gondoltak a felnőttekre is: egy dohányos pár napi két doboz cigaretta elfogyasztásával egy év alatt átlagosan 742.000 forintot füstöl el, ami pont 29 napot vesz el egy pár életéből az év folyamán. Akik vállalják az erőfeszítést, és nem gyújtanak rá többé, nyereménysorsoláson vesznek részt. A kitartás jutalma pedig: az egészségesebb, hosszabb élet, de ezenfelül kisorsolnak egy 742.000-, forint értékÚ kétszemélyes nyaralást, egy 371.000-, forintot érő kétszemélyes wellness utazást, vagy a három 20.000.- forint értékÚ parfüm vásárlási-utalvány valamelyikét.
A részletes pályázati kiírás és jelentkezési lap a www.elegprogram.hu oldalán található.

dr. Dobrev Klára és dr. Tulassay Tivadar