November 5-én a Tudomány Napja alkalmából rendezett ünnepi ülést tartott az Egyetem. Az eseményen megjelent Sólyom László köztársasági elnök is.

Dr. Ádám Veronika és Sólyom László

Az ünnepi ülést dr. Ádám Veronika rektor-helyettes nyitotta meg, majd dr. Kollai Márk professzor mondta el ünnepi beszédét (a beszéd itt olvasható), melyet a végzős PhD hallgatók avatása követett.

Dr. Kollai Márk

A 2005. évben összesen 112 jelölt fejezte be doktori munkáját, közülük egy doktorjelölt, dr. Studinger Péter kitüntetéssel, 96 fő summa cum laude, 14 fő cum laude 1 fő pedig rite minősítéssel.
Studinger Péter átveszi diplomáját

Elsőként dr. Studinger Péter vehette át diplomáját, valamint a Köztársasági Elnöktől az aranygyÚrÚt. A kitüntetést azzal érdemelte ki, hogy tanulmányai során (a középiskolától kezdve) csak kitÚnő jegyeket szerzett. Ezután átvehették a végzős hallgatók a diplomáikat, majd dr. Lénárd Zsuzsanna köszönte meg a felavatásukat. A felavatott doktorokat dr. Szél Ágoston, a Doktori Tanács elnöke köszöntötte, és látta el szellemi útravalóval. (A Doktori Tanács elnökének a beszédét itt olvashatja.)

Dr. Szél Ágoston

A következő napirendi pont a Díszdoktorok avatása volt.

Doctor Honoris Causa címet kapott:
Dr. Vladimir Brusic
Dr. Heinrich Schmidt-Gayk
Dr. Jos Hoogmartens
Dr. Hortobágyi Tibor
Dr. Louis Ignarro
Dr. Cynthia K. Larive
Dr. Szabó Gyöngyi
Dr. Vécsei Vilmos

A tiszteletbeli doktorjelölteket dr. Szollár Lajos, az Általános Orvostudományi Kar dékánja, dr. Noszál Béla, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja, valamint dr. Radák Zsolt a Testnevelési és Sporttudományi Kar tudományos és külkapcsolati dékán-helyettese méltatta. A tiszteletbeli doktorok az avatásuk után köszönő beszédet mondtak.
A Tiszteletbeli Doktorok életrajzát itt olvashatja.

Ezután dr. Borbély Katalin habilitált doktor asszony, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet főorvosa és dr. Bagdy György habilitált doktor úr, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet laboratórium-vezetője és tudományos igazgatója vehette át egyetemi magántanári címét.

Idén harmadik alkalommal került sor a Kiváló PhD Oktató kitüntetések adományozására, melyet dr. Kádár Anna Professor Emeritus, dr. Kopper László, egyetemi tanár, dr. Monos Emil, Professor Emeritus, dr. Rajna Péter, egyetemi tanár, dr. Vincze Zoltán, egyetemi tanár vehetett át. A kitüntetéseket dr. Szél Ágoston, a Doktori Tanács elnöke adta át.

A következő napirendi pont a VERITAS ET VIRTUS Alapítvány díjainak átadása volt. Az I. díjat dr. Széplaki Gábor és dr. Jakus Zoltán nyerte el. A II. díjat a Kuratórium Török Szabolcs részére ítélte oda.

A program befejezéseként Mozart: Don Giovanni operájából adott elő két részletet Bán Domonkos, V. éves hallgató és Müller Mária, zongorán kísérte őket Turós Eszter, a Zeneakadémia hallgatója. Az ünnepély a Szózat eléneklésével fejeződött be.