Az 1956-os forradalom emléke előtt tisztelegtek az Egyetem vezetői és munkatársai október 21-én.
A rendezvény a Belső Klinikai Telep udvarán kezdődött, ahol Jeney András ny. egyetemi tanár mondott beszédet.
Ezután az emléktáblánál koszorút helyezett el Kopper László rektor-helyettes és Jeney András, valamint Blaskó Katalin dékán-helyettes és Török Tamás egyetemi tanár, majd a jelenlévők Sebestyén Zita fuvola előadását hallgathatták meg.
Az ünnepség a Nagyvárad téri Elméleti Tömb bejáratánál található Tóth Ilona mártír medika szobránál folytatódott. Az egyetemi hallgatók nevében Ferentzi Balázs, a Hallgatói Önkormányzat elnöke emlékezett a neves és névtelen egykori forradalmár hallgatókra.
A beszéd után Fésűs Szilvia olvasott fel Örkény: Levelek egy percben című művéből.
A próza után Kollai Márk, egyetemi tanár és Farkas-Kis Máté koszorút helyezett el. A nap méltó befejezéseképpen Ökrös Szabina előadásában a „Szállj, szállj sólyom szárnyán” című dalt hallgathatták meg az összegyűltek.




