A Gólyatábor házirendje
SE Gólyatábor 2025. RÉSZVÉTELI SZABÁLYOK
Kedves Táborozó!
Mindannyiunk kulturált és kellemes szórakozása, időtöltése érdekében összeszedtük azokat a főbb ismereteket és szabályokat, melyek megtartásával mindannyian egy felejthetetlen és kellemes élményekben gazdag táborban vehetünk részt. Mivel nagyon sokan leszünk a tárborban, és reményeink szerint egy igazi nagy csapat tagjaiként fogunk szórakozni, bulizni, az egyetemmel, tanulmányokkal – és nem utolsósorban egymással – ismerkedni, így az előbbiek érdekében a tábor főbb szabályait be kell tartanunk. Minden résztvevő e dokumentumban foglalt szabályok elfogadásával vehet részt a táborban, melyet e „házirend” aláírásával fejez ki.
Házirend
-
Ezen Részvételi szabályzat és házirend személyi hatálya a Gólyatáborban részt vevő minden személyre kiterjed, így különösen az Egyetemre felvételt nyert, az adott szakra beiratkozottakra (pótfelvételi esetén még be nem iratkozottakra) (továbbiakban: gólya), a Gólyatábor szervezésében lebonyolításában részt vevő személyekre és a szolgáltatókra (pl. biztonságért felelős személyek, büfé, fellépők, hangosításért felelős személyek stb.), valamint a velük munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatott személyekre illetve a Gólyatábor (külsős) látogatóira. Jelen Szabályzat területi hatálya a Gólyatábor és a kapcsolódó rendezvények teljes területére, valamint a szervezett oda- és visszautazásra kiterjed. A táborba belépni és ott tartózkodni csak e szabályok betartásával lehetséges. A táborhelyen csak fényképes, személyazonosításra alkalmas (személyi igazolvány vagy útlevél), eredeti igazolvánnyal érkező Táborozó tartózkodhat. Ezen dokumentum hiányában a Táborozó nem vehet részt a táborban. A tábor területén tartózkodó nem résztvevő, nem regisztrált személyeket a tábor területéről azonnal eltávolítjuk.
-
A szervezők a szabályokat mindannyiunk kulturált szórakozása és ismerkedése érdekében alkották meg, azonban a szervezők rendkívüli esetben korlátozhatnak vagy megszüntethetnek minden olyan tevékenységet, – különös tekintettel a kábítószer fogyasztására, azzal való kereskedésre, – mely mások életét, egészségét, testi épségét veszélyezteti, a hatályos magyar jogszabályokkal, valamint a Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatával ütköznek.
-
A csapathoz tartozás bemutatására, ill. részvételi jogosultság bizonyítására – mindannyiunk biztonsága és értékeink védelme érdekében – minden résztvevő karszalagot kap, amelyet köteles a rendezvény egész ideje alatt viselni, és amely más részére nem ruházható át. A karszalag más részére történő átadása azonnali hazaküldést von maga után. A karszalag sérülését a szervezőknek azonnal jelezni kell. Új karszalag csak igazolt résztvevőnek, a sérült ellenében adható ki.
-
A tábor minden résztvevője egy fogyasztói közösség tagja. A tábor költségeihez meghatározott összeggel járul hozzá mindenki, ez fedezi a szállás, a főétkezések és a rendezvények költségeit. A további étel- és italfogyasztáshoz mindenki saját fogyasztása arányában járul hozzá.
-
A főétkezések ételkínálata a tábor szervezői által meghatározott, természetesen törekedve a minél változatosabb étrendre. Lehetőségeinkhez mérten, adott tápanyagra (gluténmentes, vegetáriánus, tejfehérjementes, laktózmentes és diabetikus – natív cukormentes -) érzékeny résztvevők számára – kötelezettségek vállalása nélkül – külön menüt igyekszünk biztosítani, amennyiben a résztvevő ezen eltérő táplálkozási szokását előre jelezte.
-
A Táborhely területére kereskedelmi mennyiségű élelmiszert behozni tilos.
-
A főétkezések kizárólag a Táborhely ebédlőjében történhetnek. Az étteremben kiadott ételt a szobákba bevinni szigorúan tilos. Edényeket, evőeszközöket, poharat az ebédlőből kivinni tilos. Bármely okból kihagyott étkezés cseréje, pótlása nem lehetséges. Kérünk tehát benneteket, hogy az étteremből ne vigyetek ki semmit – poharakat sem!
-
A tábor területére történő belépéskor, valamint a tábor teljes időtartama alatt a biztonsági szolgálat és a szervezők jogosultak a résztvevők csomagjait és ruházatát átvizsgálni a 2005. évi CXXXIII. törvény 26. §-a alapján. Az ellenőrzés célja a résztvevők biztonságának garantálása, valamint annak biztosítása, hogy a tábor területére ne kerüljenek be tiltott eszközök (pl. szúró-, vágó-, ütőeszközök, fegyverek, robbanás- és tűzveszélyes anyagok, kábítószerek stb.), illetve alkoholos italok. Az ilyen tárgyakat a szervezők jogosultak elkobozni, azok birtokában a belépés megtagadható. A lefoglalt tárgyakat megsemmisítjük vagy kidobjuk, azokat a rendezvény végén sem áll módunkban visszaszolgáltatni. Azt szeretnénk, hogy mindnyájan biztonságban érezzétek magatokat a táborban, ehhez pedig erre van szükség.
-
A Táborozóknak a dohányzás csak az erre kijelölt helyeken megengedett, a Táborhelyen a kijelölt helyek kivételével dohányozni tilos.
-
A rendezvény őrzés-védelméről és biztosításáról a szervezők gondoskodnak. A tábor területére bármiféle személyes tárgyat, felszerelést, ruhát stb. a résztvevők saját felelősségükre vihetnek be, és mindenki maga köteles gondoskodni értékei védelméről. Nagy értékű tárgyakat (ékszerek, műszaki cikkek stb.) vagy nagy összegű készpénzt lehetőleg ne hozzatok a táborba.
-
A tábor a szervezők és a többi résztvevő zártkörű, közösségi rendezvénye, amelyen megjeleníteni csak olyan bemutatókat, tájékoztatókat, plakátokat vagy más hasonló eszközöket és eseményeket lehet a szervezők engedélyével, amelyek kihelyezése/megtartása, olyan szervezet érdekében történt, amely a közösséget támogatta és ezzel mindannyiunk táborozásához hozzájárult.
-
A táborban tűz-, balesetveszélyes vagy az egészséget bármely módon veszélyeztető tevékenység nem végezhető.
-
Tűzvédelemi szabályok
- Nyílt láng használata a táborhely teljes területén tilos.
- Tűz esetén a „Tűzriadó terv” előírásait kell betartani. A Táborhely területén levő közlekedési utakat szabadon kell hagyni. Az utakat és a kapukat eltorlaszolni tilos.
- Elektromos berendezéseket hibás vezetékkel használni tilos. A tapasztalt hibát a Táborhely Központi recepcióján kell bejelenteni.
- Az elektromos hálózat túláram elleni védelmét (biztosítékot) kiiktatni tilos.
- Tűz esetén minden Táborozó köteles a tűzoltást vezető személy utasításait betartani.
- Minden észlelt tűzesetet azonnal jelenteni kell a Vészhelyzeti Parancsnoknak, aki értesíti az illetékes szerveket.
-
Tűz esetén a lift használata Tilos.
-
Tűzriadó terv:
- Azonnal hírt kell adni a tűz keletkezéséről. Hangos „Tűz van!” kiáltással, zajkeltéssel a Táborhelyen dolgozó személyzetet értesíteni kell.
- A Csoportvezető (betű- és gebinfőnök) feladata, hogy az Üzemeltető alkalmazottai és a Tűzoltóság megérkezéséig a Tűzriadó terv szerint irányítsák saját csoportjukat.
- A tűzvédelmi berendezés megszólalása esetén, a Táborozók kötelesek az épületet a menekülési útvonalaknak megfelelően elhagyni és létszámellenőrzést követően, a kimenekítési pontra menni a tábori személyzet kíséretében.
-
Szobában kávéfőző, rezsó és egyéb hőtermelő berendezés használata Tilos.
-
A táborban lévő berendezéseket, eszközöket, sportpályákat stb. mindenki használhatja, azonban kizárólag saját felelősségére. A nem rendeltetésszerű használatból eredő károkat a használó köteles megtéríteni. Az eszközök, telepített játékok használatáért, az ennek során bekövetkező esetleges személyi sérülésekért, balesetekért, káreseményekért a Szervezőséget semmilyen felelősség nem terheli. A Résztvevők tudomásul veszik, hogy tilos a telepített játékok alkoholos vagy egyéb tiltott szer befolyása alatt történő használata.
-
Aki más, vagy a tábor értékeiben, berendezésében, eszközében jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni.
-
Távozáskor a szobákat minden csoport köteles tisztán, a szemetet összegyűjtve, az ágyneműt lehúzva, valamint az átvett kulcsokat és takarító eszközöket átadni az Üzemeltető munkavállalójának. Kérünk benneteket, hogy rendben adjátok majd át a szobákat.
-
A Gólyatáborban mindenki saját, szabad akaratából vesz részt, annak sem egésze, sem részei (pl. feladatok) senkire nézve nem kötelezőek. Amennyiben a tábor valamely szervezett programja a résztvevő meggyőződésével, értékrendjével ütközik, nem köteles részt venni benne. A programban nem szerepelnek olyan feladatok, amelyek a szexualitásra vonatkozó utalást tartalmaznak. Nem tekinthető önkéntesnek az a részvétel, amely csoportnyomás hatására alakul ki. A Gólyatáborból bármikor lehet távozni, de a résztvevő ezt köteles jelezni a szervezőknek, illetve köteles a karszalagot leadni. Az esetleges Gólyatáborba történő visszatérés csak és kizárólag a szervezőkkel történő előre egyeztetett módon, és időben történhet. Ha a fenti szabályok érzéseitek szerint bárhol sérülnek, vagy bármilyen számotokra nem komfortos helyzettel találkoztok, vagy úgy érzitek nyomást gyakorolnak rátok, azonnal jelezzétek a szervezőknek!
-
A programoknak, a résztvevők magatartásának és kommunikációjának összhangban kell állniuk az Egyetem értékrendjével és az Etikai Kódexben, a Drogmegelőzési, a Kommunikációs Szabályzatokban (elérhetőek a www.semmelweis.hu honlapon) és Magyarország hatályos jogszabályaiban foglaltakkal (elérhetőek a www.njt.hu honlapon).
-
A Gólyatábor helyszínén vagy a Tábort követően a résztvevők panaszukkal, észrevételeikkel a tábor vezetéséhez vagy a kifejezetten e feladatra kijelölt személyekhez (elérhetőségük a táborban kifüggesztésre kerül) fordulhatnak, előbbi esetben személyesen a Táborban, utóbbiban telefonon vagy a vezetoseg@iocs.hu címen írásban. Ezen túlmenően az Egyetem Rektori Titkárságához (rektor@semmelweis.hu, Budapest 1085, Üllői út 26. I. em. 101., 06 1 317 2400) is fordulhatnak akár anonim módon, névtelen bejelentéssel. Minden panaszt kivizsgál az Egyetem, szükség esetén az illetékes hatóságok bevonásával. Minden bejelentő adatát az IÖCS és az Egyetem bizalmasan kezeli, azt senkinek nem adja ki.
-
Az esetleges balesetekről, sérülésekről, rendkívüli eseményről a résztvevő haladéktalanul köteles értesíteni a helyszínen tartózkodó felelős szervezőt vagy csoportvezetőt!
-
A Táborban résztvevő köteles a helyszínen az akut, állandó vagy időszakos betegségeit, allergiáját közölni, illetve az arra való gyógyszerezési útmutatást nyomtatott formában benyújtani. A Szervezők az adatokat szigorú titoktartással kezelik, a csapatvezetőn kívül harmadik személy számára tovább nem adják. A szabály betartására az esetleges vészhelyzetek megelőzése okán van szükség.
-
A Résztvevők tudomásul veszik, hogy a jelen Házirendben foglaltak be nem tartása, bűncselekmény vagy szabálysértés megalapozott gyanúja esetén a szükséges jogkövetkezmények levonásáig, legfeljebb annak idejére a biztonságért felelős személyek jogosultak az érintett Résztvevő feltartóztatására. Bűncselekmény esetén a tetten ért elkövetőt bárki elfoghatja és köteles értesíteni a rendőrséget. (ld. 1998. évi XIX. törvény 127. § (3) bek.) A Résztvevők kifejezetten elismerik, hogy a jelen pontban foglalt intézkedés velük szemben történő esetleges alkalmazása nem minősül a szabadsághoz, és a mozgáshoz való joguk és szabadságuk korlátozásának vagy megsértésének.
-
Bármilyen normát és/vagy jogszabályt sértő cselekmény esetén a beiratkozást követően létesült hallgatói jogviszony keretében (a cselekmény elkövetéséhez képest 5 hónapon belül) az Egyetem a Gólyatáborban történtek miatt fegyelmi eljárást indít. A fegyelmi büntetés lehet:
- megrovás,
- szigorú megrovás,
- a térítési és juttatási szabályzatban meghatározott kedvezmények és juttatások – legfeljebb hat hónap időtartamra szóló – csökkentése, illetőleg megvonása,
- határozott időre – legfeljebb két félévre – szóló eltiltás a tanulmányok folytatásától,
-
kizárás a felsőoktatási intézményből.
-
A biztonságért felelős személyek kábítószer birtoklásának, fogyasztásának vagy más bűncselekmény elkövetésének gyanúja esetén átkutathatják a gyanúba keveredett személyt és csomagját. Az eljárás során jelen kell lennie az érintettnek, az átvizsgálást végző, erre illetékes biztonságért felelős személy(ek)nek, valamint Sisa Orsolya főszervezőnek.
-
A Rendezvény ideje alatt a Gólyatáborban olyan fénykép, hangfelvétel, film-, mozgóképfelvétel, videó készítése, tárolása, valamint közzététele bármely módon (ideértve csak példa jelleggel: internet, Facebook, TikTok, Instagram, Tumblr, X, YouTube, BeReal, Snapchat stb.) tilos, amely bárkinek személyét, jogát, jogos érdekét sérti. Az ilyen jellegű fényképek, felvételek tárolása, közzététele a rendezvényt követően is tilos!
-
A fent írtak a Tábor minden résztvevőjére egyaránt, azonos mértékben vonatkoznak.
-
Nyilatkozom, hogy hozzájárulok, hogy rólam a rendezvényen hang- és képfelvétel készüljön, azokat a szervezők tárolják, működésükhöz felhasználják, az Egyetem számára átadják. A felvételek tárolásával, későbbi felhasználásával kapcsolatban semmiféle térítésre nem tartok igényt.
-
Amennyiben olyan felvételről szerzek tudomást, amelyik személyemre vagy másra nézve sértő tartalommal bír, úgy e tényt haladéktalanul jelzem a rendezvény szervezőinek, hogy ők intézkedhessenek a bejelentéssel érintett tartalom megvizsgálásáról és szükség szerinti törléséről.
-
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 65. § (3) a) szerint jelen adatkezelésről a NAIH nem vezet nyilvántartást.
A Gólyatábor részvételi szabályait, a Házirendet megismertem és magamra nézve kötelezőnek tartom, továbbá nyilatkozom, hogy a Gólyatáborban saját felelősségemre veszek részt. Tudomásul veszem, hogy a Házirendben szereplő korlátozások megszegése az adott programról, ismételt vagy súlyos szabályszegés esetén a tábor területéről történő eltávolításomat, továbbá egyetemi fegyelmi eljárás, valamint a Btk. és a Szabálysértési törvény megszegésekor hatósági eljárás alá vonásomat eredményezheti. Tisztában vagyok azzal, hogy a fegyelmi büntetés lehet többek között: eltiltás a tanulmányok folytatásától és akár kizárás az Egyetemről.
Fokozott figyelmet fordítunk valamennyi résztvevő testi épségének, egészségének megóvására, emberi méltóságának, önrendelkezési jogának tiszteletben tartására. Ennek keretében az Egyetem Rektora előzetesen jóváhagyta a Gólyatábor programtervét, azonban a programok megvalósításáért, valamint a Táborhoz kapcsolódó és a Táborban folytatott kommunikációért, az Egyetem etikai normáinak betartásáért és betartatásáért az IÖCS vállal felelősséget.
Budapest, 2025.