Kedves Pácienseink!
Fogadják szeretettel karácsonyi novellámat.
Igaz történet alapján.
Kürti Gabriella – Intézeti vezető asszisztens
Az Igazgatóság és a dolgozók nevében szívből kívánunk
Áldott, Békés, Boldog, Egészségben Gazdag Karácsonyi Ünnepeket!
“A legszebb karácsonyi történetem? Hát, ha nem is a legszebb, de a legkedvesebb.
Egyébként minden karácsony kedves és emlékezetes a kórházban. Az embereket átjárja a karácsonyi hangulat. Akarva akaratlanul az arcukra, a lelkükbe költözik a karácsonyi varázs. Az orvosok és a nővérek is mások lesznek egy kicsit. Várjuk az ünnepet, de valahol hiányozni fog ez a hely, és hiányzunk majd egymásnak. Ez a történet évekkel ezelőttre nyúlik vissza, halvány az emlék, de ahogy felidézem, még a fahéj illata is az orromba kúszik.
Az utolsó munkanap karácsony előtt, a műszak végéhez közeledünk. Fáradtan nézek végig a rendelőn, mint mindig, és agyam lázasan dolgozik, hogy minden készen van e. Úgy hagyom e itt ezt a szívemnek oly kedves helyet, hogy minden rendben van. A felvételi ablak felé haladok, ami gondos kezeknek köszönhetően szépen feldíszítve várja a betegeket. Amikor odanézek Emma néni áll ott. (nevezzük Emma néninek, hogy megőrizze személyisége titkát)
Évek óta ide járó, gondozott betegünk. Kedves, szerény idős asszony. Mosolyog a jöttömre, én is azt teszem.
– Gabikám, de örülök… – mondja
– Én is Önnek Emma néni, miben segíthetek?
Szó, szót követ, vizsgálat lesz a vége. Kicsi beszélgetés, nosztalgiázás, amikor még élt a férje sütött-főzött készült az ünnepre. Gyermekük nem született, egyedül maradt. Már nem készül, nincs varázslat, nincs gyertya, nincsenek ünnepi díszek, nincs szegfűszeg sem, nincs semmi. Csak a magány. Fáradt, remegő, ráncos kezével megsimogatja az arcomat, szemeiben mély szomorúság és bánat látszik. A könnyeimmel küszködve elmosolyodok és megfogom a kezét. Nem kellenek szavak, tudja ő is.
Lassan indul haza, látszik, hogy maradna még, de haza kell menni. Az üres lakásba, egyedül az emlékekkel. Búcsúzunk, kikísérem és nézem ahogy eltűnik a lépcsőn, még egyszer visszaintegetve.
Nehéz szívvel megyek vissza a rendelőbe, összenézünk főorvosnővel, egyre gondolunk. Jó, hogy nem vagyunk egyedül. Térülök-fordulok, egy székre esik a tekintetem. Mi az rajta? Egy sapka, fekete színű. Emma néni! – kiáltok fel magamban. Ez az Ő sapkája. Alig várom a műszak végét, a címét kikeresem a számítógépből, rohanva átöltözöm, kirohanok az utcára.
Nincs messze. Nagyon hideg van, a szél pirosra csípi az arcomat mire odaérek. Kis zöld ajtó, mögötte sötétség, csend. Becsengetek. Nagyon sokára, egyszer csak elhúzódik a függöny. Emma néni. Gyanakvó arcára egy szempillantás alatt mosoly ül, szemei felragyognak. Ajtót nyit.
– A sapkája… – lihegem nehezen.
– Ó, Gabikám, ezért rohant? Köszönöm. – mondja meghatódva és szorosan magához öleli a sapkát is és engem is.
– A férjemé volt… – fontos nekem.
Beinvitál az otthonába. Izgatott, mint egy kislány. Leültet egy fotelba, kapok pokrócot, teát, kekszet is, és csak mesél. Előkerül egy öreg fényképalbum, régi fekete-fehér, megsárgult képekkel. Nagyokat nevetünk, esszük a kekszet, finom a tea is. Nem tud kifogyni, azonnal újratölti, mintha félne, hogy ha a tea elfogy, elmegyek én is. Nem sietek, pedig mindjárt karácsony és még semmit nem csináltam. De ez most fontos, nagyon fontos.
Aztán lassan elkezdek készülni. Emma néni kikísér, megköszöni még egyszer és még sokszor. Átöleljük egymást, még visszanézek és gombóc van a torkomban, ahogy ott áll és integet.
Aznap még sok teendőm volt, vásároltam, főztem, hiszen másnap karácsony. De ahogy mindig, most is visszamegyek a rendelőbe, hiszen ez az utolsó nap az ünnepek előtt, meg kell néznem, hogy minden rendben van e…csak még egyszer… A férjem mosolyogva legyint, tudja, hogy megyek.
A rendelőben a délutánosok már várják a műszak végét, lázasan dolgoznak, de már ők is izgatottak. Egyikük jön oda hozzám.
– Gabi van itt egy kis csomagod. Itt volt egy kedves néni, neked hozta.
Meglepetten bontom ki a selyempapírba burkolt meglepetést. Egy rúd mákos bejgli és egy üzenet. „Már van kinek sütnöm, köszönöm szépen ezt a csodálatos karácsonyt! Emma néni!”
Amikor otthon másnap a karácsonyi vacsora után felvágtam a bejglit, sós volt az íze a könnyeimtől. De sokkal finomabb volt bárminél.
Azóta is sokat járt hozzánk Emma néni a rendelőbe, és minden évben hozta nekem a bejglit, de az elsőhöz kapott üzenetet a mai napig őrzöm emlékül.
Remélem még sok-sok évig jár majd a rendelőbe és nem csak a bejgli miatt. Remélem, hogy még sok-sok évet töltünk el így együtt, Önökkel, Veletek, köztetek.”
