Pályázati felhívás

A Semmelweis Egyetem Doktorandusz Önkormányzata nyílt pályázatot hirdet a DÖK Ellenőrző Bizottsága (EB) tagjainak megválasztására.

Az Ellenőrző Bizottság a DÖK működésének törvényességét ellenőrző, három főből álló állandó bizottság. Az EB tagjait a DÖK Választmánya kétéves időtartamra, titkos szavazással választja meg.

Az EB tagja lehet a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájába beiratkozott, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező doktorandusz, illetve a Doktori Iskola doktorjelöltje, aki a DÖK elnöke által kiírt pályázatra a meghatározott határidőn belül érvényes pályázatot nyújt be.

Az Ellenőrző Bizottság tagjainak feladata különösen:

  • a DÖK és vezetősége tevékenységének ellenőrzése abból a szempontból, hogy az megfelel-e a vonatkozó jogszabályoknak, a DÖK Alapszabályának és az egyetemi szabályzatoknak;
  • a DÖK éves törvényességi ellenőrzésének elvégzése és az ellenőrzés eredményéről történő beszámolás a DÖK törvényességi felügyelőjének és a Választmánynak;
  • visszaélés vagy annak gyanúja esetén a Választmány tájékoztatása;
  • a vezető tisztségviselő, az elnökhelyettes és az alelnök(ök) megválasztása során az összeférhetetlenség hivatalból történő vizsgálata;
  • javaslattétel az elnök, a Választmány, a jogszabályok vagy a DÖK szabályzatai által az EB hatáskörébe utalt kérdésekben;
  • a tisztségviselők visszahívására, illetve a választmányi tag kizárására vonatkozó feltételek fennállásának vizsgálata;
  • a DÖK Választmányának rendes és időközi választásának levezetése;
  • a választásokkal kapcsolatos jelölések feldolgozása és közzététele, a választások technikai előkészítése és lebonyolítása, a leadott szavazatok megszámlálása, valamint a választási eredmény kihirdetése;
  • a választások és az EB működésének dokumentálása, valamint a választásokról az elnök és a Választmány tájékoztatása;
  • az EB tagjaként a DÖK Választmányának ülésein tanácskozási joggal történő részvétel;
  • az EB legalább kéthavonta szervezett ülésein való aktív részvétel.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  1. jelentkezési lapot;
  2. aktív doktorandusz vagy doktorjelölti jogviszony igazolását;
  3. önéletrajzot;
  4. motivációs levelet.

A pályázat hiányosság esetén hiánypótlás biztosításának kötelezettsége nélkül elutasítható.

Az Ellenőrző Bizottság tagjait a DÖK Választmánya választja a pályázatra sikeresen jelentkezők közül. Az EB tagjainak megválasztásához a jelenlévő választmányi tagok több mint felének támogató szavazata szükséges.

Az EB tagjainak megválasztását követően a Választmány az EB tagjainak javaslata alapján megválasztja az EB elnökét. Az EB elnökének feladata az EB munkájának koordinálása és az EB üléseinek összehívása.

Az EB elnökének nem választható:

  • a Semmelweis Egyetemen magasabb vezetői megbízással rendelkező személy,
  • a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatában tisztségviselő személy,
  • bármely más intézmény doktorandusz önkormányzatának tisztségviselője,
  • aki megválasztása napját megelőző 4 éven belül valamely politikai párt vagy párt ifjúsági szervezetének vezető tisztségviselője volt, vagy politikai és szakmai felsővezetői tisztséget töltött be.

Az EB tagjai egy alkalommal újraválaszthatók.

Az EB választásáról és működéséről további részletek a DÖK Alapszabályában olvashatók.

A pályázat benyújtása (jelölő időszak): 2026.10.07. 8:00 – 2026.10.21. 23:59

Pályázatot benyújtani elektronikusan, az alábbi formon keresztül lehetséges.

 

Budapest, 2026.10.06.

 

Dr. Kreuter Patrik
a Semmelweis Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának elnöke