Kedves Betegünk! Tisztelt Látogató!

Köszöntjük a 250 éves Semmelweis Egyetem (SE)
25 éves Asszisztált Reprodukciós Osztályának (ARO) honlapján.

Osztályunk több mint negyed évszázados, közös munkával megszerzett szakmai gyakorlattal és hasonlóan megalapozott oktatási és tudományos kutatói tapasztalattal valamint az asszisztált reprodukció XXI. századi kihívásainak mindenben megfelelő, felújított műszerparkkal várja nemcsak a gyermekre váró meddő párokat, hanem a téma iránt érdeklődő  egyetemi hallgatókat, egészségügyi szakdolgozókat, orvosokat, biológusokat és embriológusokat egyaránt.

Munkánk eredményességét fémjelzi nemcsak az eddig hozzánk fordult több mint tízezer meddő pár és a több ezer asszisztált reprodukciós kezelés útján fogant gyermekük, hanem több száz tudományos és ismeretterjesztő közlemény, előadás, médiaszereplés valamint -nem utolsó sorban- az az egy-két ezer orvostanhallgató illetve orvoskolléga akik az orvoslás ezen területét nálunk ismerhették meg. Munkatársaink között tudhatjuk a téma nemzetközileg elismert szaktekintélyeit is.   

 

Prof . Dr. Urbancsek János
osztályvezető