Az Orvosi Hetilap 2025 május 18-ai számában jelent meg az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium Adatvezérelt Egészség Dívizió kutatócsoportjának beszámolója, amelynek elkészítésében szakértőnk, Dr. Belicza Éva, valamint a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ munkatársai, Sinka Fruzsina Mária, Dr. Surján Cecília is részt vettek. Cikkükben a béldaganatos betegek korai diagnosztikai vizsgálatait és kezelési folyamatait elemezték Magyarországon 2010 és 2021 között.
A kutatás célja annak feltérképezése volt, hogy milyen lépések történnek a diagnózis felállítása és az első kezelés megkezdése között, különösen azoknál a betegeknél, akiknél nincs szervi áttét vagy más daganatos betegség.
Az eredmények szerint javult a képalkotó vizsgálatok (például CT és MR) aránya, és a betegek több mint fele 14 napon belül megkapja az első kezelést az utolsó diagnosztikai vizsgálat után. Ugyanakkor van még lehetőség a diagnosztikai folyamatok gyorsítására és a betegút jobb összehangolására.
A szerzők javasolják a kódolási gyakorlat fejlesztését, a hazai szakmai irányelvek kidolgozását, valamint a késések okainak vizsgálatát és kezelését.
A teljes közlemény itt olvasható: A szervi áttéttel és más daganatos betegséggel nem rendelkező, korai stádiumú, rosszindulatú béldaganatos betegek körében végzett diagnosztikai vizsgálatok gyakorlata 2012 és 2020 között a hazai közfinanszírozott ellátásban
A kutatást a „Betegút kutatás és dashboard kritikus infrastruktúra védelmére járványügyi válsághelyzetben” megnevezésű projekt, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap TKP2021-NVA-11. számú, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal RRF-2.3.1-21-2022-00006. azonosítószámú projektje támogatta.