A Semmelweis Egyetemen idén második alkalommal rendezték meg az Innovációs Napot, amelynek keretében átadták a 2016-os Innovációs Díjakat, mellyel a leginnovatívabb PhD-munkát, klinikai, valamint nem klinikai kutatómunkát ismerték el. Az egész napos rendezvényen ezt követően négy blokkban hallgathattak előadásokat az érdeklődők az innovációs tevékenység különböző aspektusairól.

RS43422_KA-20160126-IMG_1524-scrDr. Szél Ágoston rektor köszöntőjében hangsúlyozta, az innováció arról szól, hogy egy ötlet, egy kreatív gondolat nem csak egy tudományos előadásban vagy közleményben ölt testet, hanem valamilyen módon hasznosítani próbálják a társadalom számára elérhető, megvehető formában. Az innováció a kutatásra és a fejlesztésre épül, de több is ennél, nem véletlen, hogy ezt a tevékenységet az egyetemeken erre specializálódott szervezeti egységek végzik – emelte ki. Mint mondta, a Semmelweis Egyetem Innovációs Igazgatósága olyan szervezeti egység, ami jellemző módon kettős vezetés alatt áll: a tudományos tartalomért a tudományos rektorhelyettes, a gazdasági háttérért a kancellári rendszer a felelős, és mint ilyen, azt példázza, hogy a kancellári rendszer sikeresen beépült az egyetem életébe.

RS43428_KA-20160126-IMG_1552-scrDr. Szász Károly kancellár köszöntőjében úgy fogalmazott, az egyetem értékét az a szellemi kincs alkotja, ami az oktatás, a kutatás és a gyógyítás funkcióiban testesül meg. Ez az értékteremtő tevékenység alkotja az egyetem lényegét, amihez kancellárként közvetlenül nem tud hozzájárulni, ugyanakkor az értékteremtés feltételrendszerét, biztonságát és fenntarthatóságát a kancellári rendszer tudja biztosítani – mondta el. Kiemelte, hogy a hatékonyság javítása és az alternatív források keresése egyaránt fontos irány az innovációval kapcsolatban. Arról is szólt, hogy a kutatási tevékenység sajátosságai miatt a belső feltételek folyamatos áttekintése és a folyamatok minél átláthatóbbá tétele vezethet sikerhez.

RS43434_KA-20160126-IMG_1593-scrDr. Bagdy György tudományos rektorhelyettes kiemelte, az innováció fogalomkörébe ma már nemcsak a termékek, szolgáltatások vagy eljárások tartoznak, hanem a szervezési, szervezeti módszerek is.  Mint mondta, a Semmelweis Egyetem kutatási portfóliója nagyon széles, ezt az egész napos rendezvény előadásainak sokszínűsége is jelzi. Az innováció kapcsán az oktatásban, szervezésben, az élhetőbb környezet megteremtése érdekében létrehozott újdonságokra is felhívta a figyelmet, és javaslatot tett az Innovációs Díj egy újabb kategóriájának létrehozására, mely egy piacképesebb oktatást szolgálna.

RS43424_KA-20160126-IMG_1541-scrDr. Farkas Lilla, az Innovációs Igazgatóság vezetője elmondta, az Innovációs Nap arra hívja fel a figyelmet, hogy a sikerhez folyamatos megújulás szükséges és nyitottnak kell lenni arra, hogy mindig a legjobb megoldásokat keressük. Kiemelte, míg korábban az egyes diszciplínák egymástól elhatárolva is tudtak innovatívak lenni, ma már holisztikus és interdiszciplináris  gondolkodásmódra van szükség a sikerhez.

RS43448_KA-20160126-IMG_1674-scrA leginnovatívabb PhD-munkáért járó díjat dr. Sebe István, az Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet PhD-hallgatója vehette át dr. Szász Károly kancellártól. Dr. Sebe István a gyógyszertechnológiában jelenleg innovatívnak számító kutatási irányok közül a nano- és mikroszálas gyógyszerhordozó rendszereket kutatja, amelyek orvosbiológiai alkalmazhatósága és gyógyszerformulálásban való hasznossága is jelentős. Dr. Sebe István munkatársaival olyan több funkcióval rendelkező, szabályozható gyógyszerhordozó struktúrát hozott létre, amivel akár növelhető a hatóanyag oldhatósága, és így csökkenthető a terápiás dózis. Ezen rendszer lokális alkalmazásának az antibiotikumok területén is nagy jelentősége van a multirezisztens baktériumokkal szembeni küzdelemben (krónikus és posztoperatív sebek, illetve traumás sérülések esetén). Kiemelte: a nanoszálas gyógyszerhordozók a hatóanyagok oldhatóságának említett növelésével releváns gyógyszertechnológiai segédanyagokká válhatnak.

RS43453_KA-20160126-IMG_1690-scrDr. Osváth Szabolcs és dr. Szigeti Krisztián a leginnovatívabb kutatómunkáért járó díjat vehették át dr. Szél Ágoston rektortól. Radikális dóziscsökkentés kinetikus képalkotással című előadásukban beszámoltak arról, hogy az általuk alkalmazott képalkotó módszerrel olyan felvételek készíthetők, amelyek diagnosztikailag egyenértékűek a jelenleg használt módszerrel, ugyanakkor alacsonyabb sugárterheléssel járnak. A manapság használt röntgenkép-alkotás során jól exponált éles kép készül, de az új eljárással ezt a hosszú időtartamot sok rövid időtartamra osztják fel. Az így készült képeket összeadva, más statisztikai módszereket is alkalmazva jön létre az a kinetikus kép, amiből a szervezetben zajló belső mozgásokra, azok változásaira lehet következtetni. Az eljárás a kutatók szerint az angiográfia és a fluoroszkópia területének megújítására is alkalmas.

RS43445_KA-20160126-IMG_1649-scrA leginnovatívabb klinikai kutatómunkáért járó díjat dr. Fekete Andrea, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika tanársegédje és dr. Vannay Ádám, az MTA Gyermekgyógyászati és Nefrológiai Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa vehette át dr. Bagdy György tudományos rektorhelyettestől.


RS43456_KA-20160126-IMG_1724-scrDr. Vannay Ádám előadásban kiemelte, hogy az euroatlanti társadalmakban minden második halálozás hátterében egy vagy több szerv hegesedése következtében kialakuló szervelégtelenség áll, ezért ennek a folyamatnak a megismerése és gátlása rendkívül fontos. Kutatásuk során azonosítottak egy új biológiai útvonalat, a Sigma-1 receptor mediált biológiai jelátviteli útvonalat, és több olyan hatóanyagot, amely ezt az útvonalat modifikálva képes lehet a hegesedési folyamat leküzdésére. Az állatkísérletek és az in vitro kísérletek alapján a kutatók által felismert eljárással a fibrotikus folyamatok gátolhatóak. Dr. Fekete Andrea és dr. Vannay Ádám a Sigma-1 receptor agonisták antifibrotikus hatására nemzetközi szabadalmi elsőbbséget szereztek.

A díjátadót és a díjazottak előadásait négy szekcióra osztott előadássorozat követte, a közönség Innovációs stratégiák és fejlesztési tervek, A jövő innovációs trendjei ma a Semmelweis Egyetemen, Ipar és egyetem együttműködésének lehetőségei és Bemutatkoznak a Semmelweis Egyetem kutatói nagy kihívások szolgálatában című blokkok előadásain vehetett részt.

Pogrányi Péter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.