Sikeresen lezajlott a Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete osztályainak költözése. A megújult fekvőbeteg-osztály a Balassa utcában, a Neurológiai Klinikával egy épületben kapott helyet, a járóbetegeket pedig a Központi Betegellátó Épületben várják. Az osztályokat ünnepélyes keretek között adták át.

Az átadón dr. Molnár Mária Judit igazgató köszönetet mondott az egyetem vezetésének és a költözésben közreműködő munkatársaknak, szervezeti egységeknek. A Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete kollégáinak munkáját külön kiemelte, amiért az előkészületek alatt végig a betegek érdekeit tartották szem előtt.

Dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes, a Klinikai Központ elnöke elmondta, hogy az idén 250 éves Semmelweis Egyetem és magyar orvosképzés nem elképzelhető a klinikum nélkül, hiszen az oktatás, kutatás, gyógyítás hármas egysége csak együtt működik. A Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetében is szorosan együttműködik ez a három terület – tette hozzá. Úgy vélte, hogy a kialakított új helyszíneken a korábbinál jobb körülményeket lehet biztosítani a betegellátás és a diagnosztikai és kutató laboratóriumnak köszönhetően a kutatás területén is. A környező befogadó társszakmákkal – pl. neurológia – való együttműködés tovább növeli a betegbiztonságot az intézetben – hangsúlyozta dr. Szabó Attila. Kitért rá, hogy manapság hétezer ritka betegséget ismerünk, amelyek önmagukban ritkák, de összességében nagy betegszámot jelentenek.

A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetsége (RIROSZ) betegszervezet képviseletében dr. Pogány Gábor elnök szólt, aki megemlítette, hogy sok ismert ember küzd valamilyen ritka betegséggel, akik mind felül tudtak ezen kerekedni és nagyot tudtak alkotni. A ritka betegséggel élők a hasonló intézményekben kaphatnak esélyt a teljes életre – tette hozzá.

A páciensek nevében Juhász Béláné szólt, aki 23 éves kora óta él együtt immunbetegségével. Örömét fejezte ki, hogy megújult az intézet, hiszen az ide bekerülő betegek mögött már hosszú út áll, sokszor hitüket vesztve, tanácstalanul, diagnózis nélkül érkeznek ide, ahol már mindezt a bizonytalanságot már nem kell átélniük.

Az osztályok elérhetőségéről az intézet honlapján tájékozódhatnak részletesebben.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.