A Magyar Reumatológusok Egyesülete legrangosabb díjával, a Bozsóky Sándor-életműdíjjal tüntette ki Dr. Falus Andrást, a Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet egyetemi tanárát. Az elismerést az egyesület éves vándorgyűlésének keretében adták át. Az ünnepélyes díjátadót követően Dr. Falus András a mikrobiom reumatoid arthritisben játszott szerepéről tartott előadást.

RS30370_KA-20150403-IMG_9751-scrA mikrobiom a szervezetünkben lévő mikrobák összessége, melyek inkább együttműködő feladatot látnak el, semmint kóros elváltozásokat okoznának. Dr. Falus András – mint azt honlapunknak elmondta – elsősorban arról beszélt előadásában, hogy milyen funkciói vannak a mikrobiomnak, és milyen összefüggéseket találtak eddig a mikrobiom hiányai, elváltozásai és a gyulladásos autoimmun ízületi betegségek kialakulása között.

A mikrobiom szerepének vizsgálata nemzetközi szinten is egy viszonylag új és népszerű kutatási terület, óriási előrelépést jelent számos betegség (pl. cukorbetegség, különböző gasztroenterológiai betegségek, tumoros betegségek, asztma) megértésében. Sok probléma hátterében ugyanis a velünk együttműködő, valamint a nekünk betegséget okozó baktériumok között kialakult egyensúly megbomlása áll – magyarázta a professzor.

Dr. Falus András 19 évig, 1994-ig dolgozott kutatóként az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetbe, onnan érkezett a Semmelweis Egyetemre. A reumatológia területén az autoimmunitással, genetikával és sejtbiológiával összefüggő kérdések tartoznak az érdeklődési körébe.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.