V. évfolyam 10. szám · 2004. október 1.
A Semmelweis Egyetem hallgatóinak és közalkalmazottainak lapja
Gólyatábor 2004
A Fórum utáni beszélgetésben készült csoportkép, középen Müllner Nándor tanár úr
Hírek
Tanévnyitó 2004/2005
Dr. Kopper László évnyitó beszéde
Opening ceremony 2004/2005
Ünnepi emlékezés Szentágothai János professzorra
Tanít, edz és osztályt vezet
A Testnevelési és Sporttudományi Kar új tanulmányi osztályvezetője, dr. Reigl Mariann egyetemi docens június 1-jétől tölti be munkakörét. 1975-ben végzett a TF-en, majd a Fazekas Mihály Gimnáziumban tanított testnevelést, később a TF Kutatóintézetében kapott munkát. Az intézmény megszűnése óta a Sportjáték Tanszéken tanít: az iskolai testnevelés játékait, kosárlabdát, magyar népi játékokat, levelező tagozaton sportjátékot, valamint ütőslabdajátékot, a tantárgyakat mintegy 110 órában. A főtantárgyak majd a második félévben indulnak és addig az új feladatkörében a hallgatók ügyeit támogatja.
Európa élvonalában
Eseményekben bővelkedett az Urológiai Klinika élete az idei első félévben. Egy héttel hamarabb lett az EU tagja, mint az ország. Erről és más örvendetes történésekről beszél dr. Romics Imre igazgató professzor, aki kis kitérővel három évtizede dolgozik a klinikán.
Egyetemi kitüntetések
Orvos az olimpián
Prof. dr. Pavlik Gábor a Testnevelési- és Sporttudományi Kar (TF) Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszékének vezetője. Huszonkét éve a vízilabda válogatott keret orvosa. Pályafutásáról és athéni élményeiről kérdeztük.
Babes emlékülés Kolozsvárott
Születése 150. évfordulóján kétnapos emlékülés volt Kolozsváron június 25-26-án a Babes-Bolyai Egyetemen Babes Viktor tiszteletére. A rektor, majd az egyetem Akadémiai Tanácsa elnökének és a Francia Kulturális Központ igazgatójának köszöntője után a plenáris ülésen a fő referátumot Octavian Popescu professzor tartotta A tudós Victor Babes élete és munkássága címmel. Magam az egyetem meghívására Babes Viktor Budapesten címmel angolul tartottam előadást.
A TF Továbbképző Intézete élén
Dr. Petrovics László 2003 óta tölti be a Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Továbbképző Intézetének igazgatói tisztét.
Kerted alatt az ősz...
Dr. Varga István verse
Dadan a csudalény
Laborbővítés adományból a II. sz. Gyermekklinikán
Dr. Genersich Antal Alapítvány díjazottjai
A tanévnyitó ünnepségen adták át az alapítvány 2004. évi díjait
Több mint ezer hallgató kollégiumban
Az idei tanév első szemeszterére a Kollégiumok Főigazgatósága alá tartozó kollégiumok valamennyi elhelyezési kérelmet teljesíteni tudtak. Több mint ezer hallgató költözött be szeptember 4-én és 5-én öt egyetemi kollégiumba.
Felfedeztük az ELTE Ásvány- és Kőzettárát!
Huszonegy fős szimultán az EFK-n
Egy valóban barátságos futballmérkőzés
Felvonó mozgássérülteknek
Újabb seítség a fogyatékkal élők számára a II. sz. Szemészeti Klinikán. Az új létesítményre, mely június 25. óta működik, jogosan büszke a klinika közössége.
Két kép az olimpiáról
Gólyatábor 2004, Tata
Egyetemi élet az egyetem előtt - I. rész
Babics Alapítvány felhívása
Semmelweis Egyetem
|
Semmelweis Egyetem újság
|
Első cikk
|