Mindnyájan a vízben

Prof. dr. Pavlik Gábor a Testnevelési- és Sporttudományi Kar (TF) Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszékének vezetője. Huszonkét éve a vízilabda válogatott keret orvosa. Pályafutásáról és athéni élményeiről kérdeztük.

Tanulás – munka – sport

„Már medikus koromban érdeklődéssel fordultam az élettan felé, szorgalmas résztvevője voltam a Külső Telepi Klinikák Kutató Laboratóriuma Tudományos Diákkörének. Emellett a sportolást sem hanyagoltam el. Gyermekkorom óta vízilabdáztam, hallgatóként az OSC (Orvosegyetem Sport Club) csapatában játszottam. Diplomám megszerzése után az Országos Munkaegészségügyi Intézetben dolgoztam, hű maradva sportágamhoz és csapatomhoz.”

Nem egyedüli módon, de az ő példája is bizonyítja, a magas szintű tanulás és munka összeegyeztethető a magas szintű sportolással. A vízilabda értelem-igényes sportág, nem véletlen, hogy művelői között mindig túlnyomó volt valamely tudományág diplomása, doktori fokozatot elért tagja.

Az olimpián

„Eddig öt olimpián vettem részt. Azért nem haton, mert 1984-ben az akkori állami vezetés egy rosszul felfogott és tévesen értelmezett politikai érdekből meggátolta sportolóink részvételét a Játékokon. Az athéni olimpia jó olimpia volt. Időre elkészült minden, jó volt a szervezés, gördülékeny a lebonyolítás. A létesítményekre sem lehetett panasz, a görög szervezők igen segítőkészek, barátságosak voltak, látni, érezni lehetett, nemzeti ügynek tekintik, hogy mindenki meg legyen elégedve. A biztonsági intézkedések is megfelelőek voltak, még akkor is, ha itt-ott becsúszott egy-egy gikszer. De ez minden esetben véletlen, egyéni mulasztásból adódott.

Az én feladatom – éppúgy mint itthon vagy egy másik nemzetközi sporteseményen – az volt, hogy óvjam-vigyázzam a játékosok egészségét. Kezelnem kellett a kisebb-nagyobb bajokat, sérüléseket, amelyekben óhatatlanul is részük lehet a játékosoknak a mérkőzések folyamán. Szerencsére komolyabb probléma nem volt. Az én dolgom volt a különböző fiziológiai tesztek, erőnléti felmérések készítése és az edzővel közös értékelése. Foglalkoznom kellett a játékosok lelkivilágával is. A pozitív irányú pszichés bátorítást, ráhangolást az egyes találkozókra, különösen a nagy pszichés megterhelést jelentő sorozatmérkőzések esetében a játékosok jól fogadják.

Egy érdekesség: alighanem én vagyok az egyetlen keretorvos, s nemcsak vízilabdában, aki a mérkőzések alatt meccs-statisztikát készít. Ez ugyebár nem orvosi feladat, de miután én nemcsak orvosként, hanem volt játékosként is figyelem a mérkőzés folyamatát, észrevételeim komoly segítséget jelentenek az edző számára.

Cikis percek

„Voltak meleg helyzetek, nem vitás. Ezzel a szerb-montenegrói együttessel a közelmúltban hat mérkőzést vívtak a fiúk. Ebből ötöt megnyertünk, egyet elvesztettünk. A tét nagy volt mindkét fél számára. Ha ezen a mérkőzésen diadalmaskodnak felettünk, az számukra nemcsak az olimpiai aranyérem elvesztését jelentette volna, hanem egy magas erkölcsi értékű visszavágást is. Mi pedig meg akartuk ismételni a négy esztendővel ezelőtti sikerünket. Érthető tehát az a feszültség, amelyik az első negyedben bénítólag hatott a csapatra. Így alakult ki a 0:3-as eredmény. Azután kezdtünk lassan feljönni. Még az ellenfél vezetett, de a játékon már érezhető volt, hogy rendeződtek soraink, és ami a legfontosabb, a játékosok fejében is rendeződtek a dolgok. A harmadik negyedben 7:5-ös állásnál jól jött az edzői „szózat”: ne kapjunk több gólt! Nem kaptunk. Ekkor már jól lehetett látni: ez a csapat – CSAPAT. Az utolsó negyedben 7:6-nál kivédtük a kettős emberhátrányt, majd kiegyenlítettünk. S jött az a gól, amire már nem volt válasz. Férfi vízilabda olimpiai bajnok – Magyarország! Jogos az aranyérem, jogos a babérkoszorú!”

Miután ebben a sikerben Pavlik doktor is részes, így érthető, hogy ő is ott úszott ruhástól a medencében a játékosok és az edző mellett.

Lejegyezte: Kondor Endre