A Semmelweis Egyetem története több mint kétszázötven évvel ezelőtt kezdődött. 1769-ben Mária Terézia orvosi karral egészítette ki a Nagyszombati Egyetemet, az intézmény pedig azóta is hazánk és a közép-európai régió vezető orvos-egészségügyi felsőoktatási intézménye. Az egyetemhez számos kollégium és klinika tartozik, melyek közül 8 nagykapacitású létesítmény energetikai korszerűsítésére kerülhet sor az „KEHOP-5.2.4-15-2016-00004 Energetikai korszerűsítés a Semmelweis Egyetem több helyszínén” című projekt keretében.

A program 2016-ban indult, elsőként 2017-ben, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika újult meg. Az elmúlt egy évben a járványügyi korlátozások nehezítették ugyan a munkát, de ez idő alatt is újabb három helyszínen fejeződött be a beruházás: megújulhatott a Semmelweis Egyetem Balassa János Kollégiuma, az I. számú Gyermekgyógyászati Klinika és az Egészségügyi Közszolgálati Kar Ferenc tér 15. szám alatti épülete.

A kivitelezés során több száz nyílászárót, elöregedett vezetéket és radiátort cseréltek ki, felújították a korszerűtlen fűtési rendszereket, fűtésszabályozókat szereltek fel, több helyen új, korszerű víz- és hőszigetelést is kapott a homlokzat és a lapostető.

Összességében elmondható, hogy az egyetem elmúlt éveinek legnagyobb volumenű és hatású energetikai korszerűsítése van folyamatban. A felújítás által érintett intézményekben több száz diák és több ezer egyetemi dolgozó mindennapjai válnak komfortosabbá, ahogyan a klinikákon és rendelőkben kezelésen részt vevő évi több tízezer páciens is modernebb környezetben gyógyulhat, és kap orvosi ellátást.

A 3,8 milliárd forintos összköltségvetésű KEHOP projektből a három helyszínen közel 1 milliárd forint értékben valósult meg energetikai korszerűsítés.

A munkálatokaz említett intézményeken túl még további 5 helyszínen folynak: a felújítás érinti a Neurológiai Klinikát, a II. számú Gyermekgyógyászati Klinikát, a Tömő utcai Klinikai Tömböt és a Markusovszky Lajos Kollégiumot is.

A rekonstrukció a magyar kormány és az Európai Unió közös finanszírozásában valósulhat meg. A munkálatok várható befejezésének időpontja 2021. december 31.

Forrás: Semmelweis Egyetem Létesítményfejlesztési és Üzemeltetési Igazgatóság
Fotó (illusztráció): Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.