Dr. Kiss Boldizsár, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Kardiológiai Tanszékének rezidense nyerte el korábbi munkájának eredményeként a 2020-as Semmelweis Innovációs Díjat TDK kategóriában. A fiatal kutatók ösztönzését és elismerését célzó díjat a sikeresen újraélesztett betegek túlélési esélyeit rizikófaktorok alapján osztályozó pontrendszer kidolgozásával érdemelte ki.

„Harmadéves orvostanhallgatóként kerültem a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájára, felsőbb éves hallgatótársaim ajánlására. Hallgatóközpontú klinikát kerestem, ahol aktívan működik a TDK” – magyarázta dr. Kiss Boldizsár, hozzátéve:

a klinika nagyon jó helyszín a szakma megtanulására, hiszen magas esetszám mellett a különleges esetek ellátásából is szerezhető tapasztalat. A kardiológia nagy neveitől lehet tanulni egy, a klinikum mellett tudományosan is aktív helyszínen, ahol inspiráló közösség vesz körül mind az orvosokat, mind a szakdolgozókat tekintve. Amikor találkoztam dr. Zima Endre Istvánnal, a Kardiológiai Tanszék akkori egyetemi docensével – akinek egyik fő témája az újraélesztett betegek intenzív osztályos ellátása – azonnal magával ragadott a téma és a közös munka alapján jött a kutatási ötlet is.

Betegellátás a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának intenzív osztályán, 2021 februárjában

Speciális, szelektált betegcsoportokra fókuszáló pontrendszerek ismeretesek voltak korábban is. Általános, a sikeresen újraélesztett betegeket ellátó orvosok számára könnyen használható rizikóbecslő rendszer mindeddig nem volt, mely az intenzív osztályra kerülés korai, néhány órán belül rendelkezésre álló adataiból is átfogó képet ad a lehetséges életkilátásokról – ismertette a TDK-munkájának alapötletét dr. Kiss Boldizsár.

A most Innovációs Díjat nyert módszer előzménye a 2018-as TDK-konferencián bemutatott első kutatása, mely egy finn kardiológus kutatócsoport által kialakított pontrendszer alkalmazhatóságát vizsgálta újraélesztett betegeken. Ez alapján kezdte el kidolgozni a Forecast of Mortality Risk Early in the post Cardiac Arrest Syndrome Therapy (FORECAST) pontrendszert, mely különböző rizikófaktorok alapján osztja alcsoportokba az újraélesztett betegeket. „A különböző prognosztikai faktorok vizsgálata során arra kerestük a választ, hogy mi határozza meg az újraélesztés sikerességét elsősorban a rövid- és hosszútávú túlélésre, másrészt a neurológiai kimenetelre vonatkozóan” – magyarázta. Mint mondta, a pontrendszer az orvos számára hasznos információkat adhat az ellátáshoz, a hozzátartozókkal való kommunikációhoz is.

Visszamenőlegesen több mint 400 újraélesztett esetet dolgoztak fel a pilot fázisban. Az egyszerűen meghatározható, korai faktorok közül az egyik a kollapszus és az emelt szintű újraélesztés megkezdéséig eltelt idő, mely akár 10 percnél is több lehet. Ezért is tartja riasztónak, hogy egyre több nemzetközi publikáció szerint világszerte csökkent az emberek alapszintű újraélesztésre való hajlandósága az elmúlt, a koronavírus által is beárnyékolt évben. Még várat magára a hazai adatok feldolgozása, de dr. Kiss Boldizsár szerint tartani lehet attól, hogy a pandémia előtti hajlandósági szint visszaépítése komoly erőfeszítéssel járhat majd.

A kutatás különböző munkafázisait három TDK és egy OTDK-konferencián, két nemzetközi konferencián, és ezt követően a Magyar Kardiológusok Társasága 2020-as konferenciáján is bemutathatták a szakmai közönségnek. Mivel az eredetileg szárnypróbálgatásnak indult munka jó visszhangot keltett, a munka mellett jelenleg is ennek szenteli kutatási idejét.

 

Az új prospektív vizsgálatunkban már ötven, sikeresen újraélesztett beteg útját követjük időzített mintavételekkel, a mérhető paraméterek begyűjtésével. Ezeknek az adatoknak a feldolgozásával egy hatalmas adatbázis épül fel, mely alkalmas részletes statisztikai elemzésekre

– hangsúlyozta a rezidens.

További terveiről beszélve elmondta: szeretné a pontrendszert akár egy orvostechnológiai gyártóval karöltve az egészségügyi oktatás keretein belül is elérhetővé tenni. Tervben van egy együttműködés létrehozása az Országos Mentőszolgálattal is, melytől a kórházi ellátás előtti adatokhoz remélhető a széles körű hozzáférés.

Mint mondta, érdemes minden hallgatónak kihasználni a Semmelweis Egyetem klinikai sokszínűségét. A hat év során, a kurrikulum tárgyainak megtanulása mellett a TDK a szakmaválasztásban is segítséget ad. Marandó élményt és nagyon sok tapasztalatot jelent – összegezte, hozzátéve, hogy jó mentorral a szakmai utat meghatározó sikereket is hozhat a TDK.

„Csak bátorítani tudok mindenkit, hogy vágjon bele már harmadévtől egy kutatási projektbe, amihez aktívan érdemes helyet és mentort is keresni” – mutatott rá. Nem szabad elfelejteni, hogy ez bár sok időt leköt, de gyümölcsöző az erőfeszítés. Egyre több az olyan lehetőség, ami elismeri a befektetett munkát, így egyetemi, vagy országos szintű pályázatok, ösztöndíjak is segítik a fiatal kutatókat – emelte ki dr. Kiss Boldizsár.

Vas Dóra
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.