„Az elmúlt hetekben több pilotjellegű képzés is megvalósult a nemrég átadott központban. Eddig két NATO-hoz kapcsolódó harctéri sebészeti/traumatológiai kurzust rendeztek meg, emellett egy műanyag modellen végzett szájsebészeti tanfolyamot is tartottak. A programok célja nemcsak a résztvevők képzése volt, hanem az új épület és az oktatási infrastruktúra valós körülmények közötti tesztelése is” – ismertette dr. Kontsek Endre biomérnök, a NOIKK operatív vezetője, a Semmelweis Egyetem Patológiai, Igazságügyi és Biztosítási Orvostani Intézetének tudományos munkatársa.
Hozzátette, hogy az első kurzusok során a műtők, a kiszolgálóhelyiségek és az épület technikai rendszerei egyaránt jól vizsgáztak, a magyar és külföldi résztvevők pedig elismerően nyilatkoztak az új központról. „A NOIKK új és kiváló műtéti infrastruktúráját sikeresen integráltuk a képzésekbe. Jól működtek az előre megtervezett helyiségek, a műtők és az azokat kiszolgáló rendszerek is. Az első tapasztalatok kifejezetten kedvezőek” – fogalmazott dr. Kontsek Endre.
A NATO-val és az egészségügyi partnerekkel közösen megvalósított képzések során amerikai instruktorok is érkeztek a központba. A résztvevők többek között a súlyos, vérzéses sérülések ellátásának technikáit gyakorolták, miközben a NOIKK lehetőséget biztosított arra is, hogy a Magyar Honvédség, a NATO és a Semmelweis Egyetem együttműködése új környezetben folytatódjon. Dr. Merkely Béla rektor, a NOIKK igazgatója és dr. Fejes Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ parancsnoka személyesen is megtekintették a képzést. Dr. Fejes Zsolt reményét fejezte ki, hogy a Semmelweis Egyetemmel együttműködve európai szintű egészségügyi képzéseket is megvalósulhatnak itt, ahol a traumatológusok is világszínvonalú, egyedülálló gyakorlati képzésben részesülnek.
A központban természetesen nem csak katonai egészségügyi képzések zajlanak. „Május végén húsz résztvevővel ultrahang-vezérelt ízületi injekciós tanfolyamot rendeztünk, amelyen elsősorban reumatológus és rehabilitációs szakemberek sajátíthatták el a különböző ízületek biztonságos kezelésének technikáit. A képzés során négy oktató vezetésével, négy munkaállomáson, forgó rendszerben gyakorolhatták a résztvevők az ultrahang használatát és a pontos tűvezetést minden releváns ízület esetében” – tette hozzá dr. Ruttkay Tamás műtői vezető, a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének adjunktusa.
„Az első pilotkurzusok jól mutatják, hogy a NOIKK széles szakmai spektrumot képes kiszolgálni. Az ortopédiától és traumatológiától kezdve a reumatológián, az aneszteziológián, valamint az intenzív terápián át számos területen tudunk magas színvonalú gyakorlati képzést biztosítani” – emelte ki dr. Ruttkay Tamás.
A képzések a következő hetekben folytatódnak: június elején felső végtagi sebészeti kadáver kurzust rendeznek traumatológusok és ortopéd sebészek számára, ezt követően légútbiztosítási tanfolyam várja az aneszteziológiai és intenzív terápiás szakembereket, majd a Magyar Ortopédiai és Traumatológiai Társaság kongresszusához kapcsolódó térdsebészeti kadáveres előkurzusnak ad otthont a központ.
„A résztvevők és az oktatók egyaránt azt jelezték vissza, hogy a korábban is magas szakmai színvonalú képzések most egy modern, nagy kapacitású és komplex környezetben valósulhatnak meg. Az épület egyszerre több, egymástól független program lebonyolítására is alkalmas, ami különösen fontos a jövőbeni képzések és egyéb rendezvények szempontjából” – mondta dr. Kontsek Endre.
A központban zajló képzések alapját az oktatási és kutatási célra felajánlott testek (kadáverek) biztosítják. Ezek a kurzusok lehetőséget teremtenek arra, hogy az orvosok a lehető legéletszerűbb körülmények között sajátítsanak el új műtéti és diagnosztikai technikákat, ami közvetlenül hozzájárul a betegellátás minőségének és biztonságának javításához. Dr. Kiss András egyetemi tanár, a Patológiai, Igazságügyi és Biztosítás Orvostani Intézet igazgatója, a NOIKK igazgatóhelyettese elmondta: „A központ felvállalt célja a Semmelweis Egyetemen tanuló orvostanhallgatók gyakorlati képzésének egy még magasabb szintre emelése, valamint a szakorvosképzés és a szakorvosok továbbképzésének legmagasabb szintű biztosítása. Ezáltal tágabb értelemben az egész magyar orvosi továbbképzés kap lehetőséget a XXI. századi legújabb technológiák elsajátítására, begyakorlására.”
Dr. Alpár Alán egyetemi tanár, rektorhelyettes, az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet igazgatója, a NOIKK igazgatóhelyettese kiemelte: „Munkatársainkkal évek óta fáradozunk azon, hogy az orvostanhallgatók és orvosok anatómiai képzése ne csak az első években adja meg a nélkülözhetetlen, szilárd alapokat, hanem további szakmai képzésüket is kísérje. Az elmúlt időszakban intézetünk több mint 20 képzést tervezett és valósított meg rezidens és szakorvos munkatársaknak, ahol anatómusaink is aktívan részt vettek az oktatásban. A NOIKK új szintre emelte ezt a lehetőséget.”
Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora kiemelte: „A Nemzeti Orvosi Innovációs Képző Központ olyan új lehetőségeket teremt a Semmelweis Egyetem számára, amelyek alapfeladataink – az oktatás, a kutatás és a betegellátás – még magasabb szintű megvalósítását szolgálják”. Mint kifejtette, az oktatás területén a hallgatók, rezidensek és szakorvosok olyan anatómiai környezetben gyakorolhatnak különböző diagnosztikus és terápiás beavatkozásokat, amelyre korábban csak korlátozottan volt lehetőségük. Ez jelentősen hozzájárul a gyakorlati készségek fejlesztéséhez és a képzések szakmai színvonalának további emeléséhez.
A rektor hangsúlyozta, hogy a NOIKK lehetővé teszi a transzlációs kutatások teljes folyamatának végigkövetését az innovatív ötlettől egészen a betegágy melletti alkalmazásig. Az új központ hozzájárul ahhoz, hogy az új eszközök, technológiák és eljárások klinikai bevezetése gyorsabban, ugyanakkor a legmagasabb szakmai és biztonsági követelmények mellett valósulhasson meg.
A betegellátás szempontjából pedig kiemelkedő jelentőségű, hogy a szakemberek biztonságos környezetben sajátíthatnak el új műtéti technikákat, illetve valós körülményekhez nagyon hasonló helyzetekben tesztelhetnek új műtéti eljárásokat és eszközöket még azok klinikai alkalmazása előtt. „Mindez közvetlenül hozzájárul a betegbiztonság növeléséhez és az ellátás minőségének folyamatos fejlesztéséhez” – ismertette dr. Merkely Béla.
A NOIKK olyan innovatív oktatási megoldások alkalmazását is lehetővé teszi, mint a különböző betegségmodellek vagy a dobogó szív modellje, amelyek még valósághűbb környezetet biztosítanak az összetett beavatkozások gyakorlásához. A digitális kadáver iker technológia során kadáverekről korszerű képalkotó eljárásokkal részletes digitális másolatok készülnek, amelyekből 3D-s virtuális modellek épülnek fel, lehetővé téve a sebészeti képzés és kutatás biztonságos, valósághű és interaktív környezetben történő megvalósítását.
A jelenlegi időszakot a szakemberek pilotfázisként értékelik. Az első hónapok célja az infrastruktúra és az oktatási folyamatok finomhangolása volt. „Célunk, hogy a NOIKK a gyakorlatorientált egészségügyi képzések meghatározó hazai és regionális helyszínévé váljon” – hangsúlyozta dr. Kontsek Endre.
A nyári időszakot követően augusztus végén indul újra a képzési időszak, kapcsolódva az egyetemi oktatáshoz, amikor várhatóan újabb szakterületek – többek között mellkassebészet, érsebészet, nőgyógyászati sebészet, gerincsebészet, hasi sebészet és endoszkópia – kapcsolódnak be a programokba. Hosszú távon a NOIKK egyszerre kívánja szolgálni az orvostanhallgatók gyakorlati képzését, a rezidensek készségfejlesztését, valamint a hazai és nemzetközi szakorvosi továbbképzéseket.
Keresztes Eszter
Fotó: Barta Bálint, Zellei Boglárka – Semmelweis Egyetem





