A XI. Semmelweis Egészségverseny 705 regisztrált csapattal, három online fordulóval vette kezdetét, melyből rekordot jelentő 38 csapat határon túli volt. A március 28-29-én megrendezett döntőre a legjobb 40 csapat részvételével került sor. A személyes jelenléttel megrendezett, játékos feladatokkal teli versenyt a Semmelweis Egyetem felvételi intézményi pontokkal honorálta. Ez nemcsak a versenyzők felkészültségének elismerésére szolgál, hanem egyben valódi, kézzelfogható előnyt is jelent számukra a felsőoktatási felvételiben. Emellett a verseny során olyan tudást sajátíthatnak el, amely egyetemi tanulmányaik során is számos formában visszaköszön, így a részvétel valódi befektetés a jövőjükbe.
A verseny döntőjét azzal a céllal szervezték meg, hogy a középiskolások számára ne csupán egy tanulmányi versenyt jelentsen, hanem inspiráló, gyakorlatias és maradandó élményt is nyújtson számukra. A helyszín Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központja (EOK) volt, ahol a diákok 29 különböző állomáson mérhették össze tudásukat. A csapatokat a BOE hallgatói kísérték, az állomások között haladva lehetőséget adva közvetlen párbeszédre és élményalapú ismerkedésre az orvosi hivatással.
Az állomások során a versenyzők 20 olyan tananyaggal találkozhattak interaktív formában, amelyeket a három online forduló során már megismertek. Ezeket a tananyagokat orvostanhallgatók, gyógyszerészhallgatók és fogorvostanhallgatók állították össze és szakorvosok, szaktekintélyek lektorálták. Az állomásokat az egyesületek hallgatói álmodták és valósították meg, fő célként szem előtt tartva, hogy a lexikális tudás mellett annak gyakorlati alkalmazása is számonkérésre kerüljön.
A diákok többek között szimulált sürgősségi kárhelyszínen próbálhatták ki magukat, orvosi eszközöket használhattak, valamint mentálhigiénés és gyermekegészségügyi témákban mélyülhettek el. Gyakorlatorientált feladatokon keresztül ismerhették meg többek között a káros szenvedélyek hatásait, a szervdonáció folyamatát, illetve a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésének lehetőségeit is.
Változatos programok várták a résztvevőket a pihenőállomásokon is, ahol az egyetem és a klinikák munkatársai betekintést nyújtottak számukra saját szakmájukba, vagy felhívták a figyelmet egy-egy fontos egészségügyi témára. Érdekes feladatokkal készültek a Pulmonológia és a Gyermekgyógyászati Klinika, valamint az Országos Mentőszolgálat munkatársai, de jelen voltak az Integratív Medicina Tanszék, a Semmelweis Egészségfejlesztési Központ és a Táplálkozástudományi Tanszék képviselői is. A középiskolás diákok vénabiztosítást gyakorolhattak, hörgőtükrözést modellezhettek, mentálhigiénés és gyermekegészségügyi témákban mérték össze tudásokat. A jó hangulathoz a Velem Lehet Beszélgetni kezdeményezés és egy terápiás border collie kutya is hozzájárult. A visszajelzések rendkívül pozitívak voltak mind a versenyzők, mind a segítők részéről, ami mutatja az igényt hasonló programokra.
A harmadik forduló keretében minden csapat leadott egy projektmunkát Generációk egészségmérlege címmel. A döntő során mind magyar, mind angol nyelven prezentálták portfóliójukat a szakmai bizottságoknak, például a Richter Gedeon Nyrt. képviselőinek és az EUniWell mentorbizottságának. Mindkét állomásnál zsűri választotta ki a legjobb projektmunkákat, akik különdíjaiban részesültek.
A közösségi programokat élményközpontú elemek – zenei produkciók, táncház, városnézés, bingo – egészítették ki. A verseny során nemcsak a diákok, hanem kísérőtanáraik számára is tartalmas szakmai programokat kínáltak a szervezők. Ilyen volt az egész napos gyakorlati oktatás, amelyet az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika tartott. Emellett az érdeklődők megismerkedhettek az egyetem egyes szakjaival, tehetséggondozó programjaival és a mentorprogram részleteivel, de számukra is rendeztek egy apró megmérettetést az esemény végén.
A döntő lezárásaként ünnepélyes eredményhirdetésen tartottak, melyen a csapatok értékes díjazásban részesültek.
Országh Bence és Tóth Máté – Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete
Fotó: Szlovák Bence
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.





