Sebeszta Zsófiát, a szervezet korábbi képzésekért felelős vezetőjét választották elnökké az Instruktor Öntevékeny Csoport Egyesület (IÖCS) november 13-i tisztújító közgyűlésén. Az új elnök szeretné még hatékonyabbá tenni a szervezeten belüli tudásátadást, fejleszteni a rendezvények színvonalát, egyúttal még szorosabbra fűzné az egyetem vezetésével és a többi egyetemi hallgatói szervezettel, érdekképviselettel meglévő kapcsolatokat.

„Átlátható és stabilan működő, folyamatosan fejlődő szervezetet szeretnék kialakítani, ehhez fő céljaim elsősorban a belső kommunikáció és a tudásátadási folyamatunk továbbfejlesztése. Ezek mellett már javában zajlik a szokásos februári instruktorképzés, illetve a Nemzetközi Semmelweis Karnevál előkészítése is” – mondta honlapunknak Sebeszta Zsófia, az Instruktor Öntevékeny Csoport Egyesület újonnan megválasztott, és első PAK-os elnöke. A jelenleg negyedéves konduktorhallgatót már a gólyatáborban megfogta az instruktorok energiával teli világa, és képzése alatt végig részt vett a szervezet munkájában. Szavai szerint az elmúlt években maga is megtapasztalta, hogy az instruktorok feladata, célja nem merül ki a gólyák támogatásában, része az is, hogy segítenek kialakítani egy olyan közösséget az instruktorok és minden egyetemi hallgató számára, amelyben fejlődhetnek, kapcsolatokat létesíthetnek és megtalálhatják önmagukat.

„Visszahúzódó és csendes voltam, mikor felvettek a Pető András Karra (PAK), aztán elvégeztem az instruktorképzést, rengeteg emberrel és gondolkodásmóddal találkoztam, ami engem is formált” – idézte fel a kezdeteket Sebeszta Zsófia. Hozzátette: egy idő után elérkezett a pillanat, amikor elkezdte visszaadni, amit kapott a szervezettől, és a rendezvények, képzések szervezőjeként kezdte elősegíteni azt, hogy mások is részesei lehessenek az öntevékeny csoportok világának, mások számára is színesebb legyen az egyetemi élet.

„Szeretem feszegetni a határaimat” – jegyezte meg annak kapcsán, miért pályázta meg az elnöki tisztséget. Az instruktorként szerzett tapasztalatokat tanulmányai során is bőven tudja kamatoztatni: konduktorként sokszor előfordul, hogy egy-egy gyakorlati foglalkozás során nem az előre tervezetteknek megfelelően alakulnak a dolgok, váratlan szituációk adódnak, amelyeket gyorsan kell kezelni és megoldani, ehhez pedig komoly segítséget ad az instruktorként elsajátított problémamegoldó készség. Az időgazdálkodással kapcsolatos tanácsadás pedig a közösségi feladatokra, a tanulmányokra és a feltöltődésre fordított idő egyensúlyát segít biztosítani.

Az elnök tervei szerint továbbfejlesztené az IÖCS-ben komoly hagyományokra visszatekintő belső tudásátadó rendszert. Ez részben az egyes rendezvények utáni szervezői és hallgatói/résztvevői visszajelzések, tapasztalatok feldolgozásán alapul annak érdekében, hogy emeljék az adott esemény színvonalát, javítsák az esetleges hibákat. Az idén új helyszínen megrendezett gólyatábor után is levonták a tanulságokat, és ez alapján szervezik át a működésüket. A nagyobb helyszín és több résztvevő, valamint az eltérő tematika miatt eleve több instruktort vontunk be a szervezésbe – ideértve a szenior tagokat is, akik tapasztalataira egyébként is mindig számítunk –, jövőre pedig még több figyelmet fordítunk a szervezésre – fogalmazott Sebeszta Zsófia.

Elmondása szerint mintegy 800 aktív hallgató tagja az IÖCS-nek, a szenior tagokkal együtt pedig 2600 ember tapasztalatára, tanácsaira támaszkodhatnak, beleértve a 2002-ben létrejött egyesület alapítóit is. A tagság összetétele változó, de minden kar képviselteti magát – a nagyobb létszámú karok jellemzően több instruktort is adnak, de a kisebb létszámúakról is egyre több új instruktor érkezik. Minden karon van kari főnök, aki az IÖCS részéről tartja a kapcsolatot az adott kar vezetésével és hallgatóival. A gólyatábor helyszín- és koncepcióváltása arra is alkalmat adott, hogy szorosabb kapcsolat alakuljon ki az egyetem vezetésével és a többi hallgatói szervezettel, ezt pedig szeretném a jövőben tovább erősíteni, ahogy a hallgatói visszajelzések rendszerét is – tette hozzá Sebeszta Zsófia. Úgy véli, a szorosabb együttműködés a tapasztalatcsere és a rendezvények gördülékenyebb lebonyolítása mellett új projektek és kezdeményezések elindítására is lehetőséget ad.

Az IÖCS november 13-án tartott éves tisztújító közgyűlésén az előző éves működésről szóló elnökségi beszámoló meghallgatása, az új szenior tagok névsorának elfogadása mellett megválasztották az egyesület új felügyelőbizottságát és vezetőségét is.

Az IÖCS vezetőség tagjai a 2025-2026-os évben:

Elnök: Sebeszta Zsófia
Alelnök: Lengyel Zsófia Lili
Képzésszervezők: Rácz Dominika, Sándor András
Táborszervezők: Csordás Andrea, Csuka Máté
Bálszervezők: Kenyeres Emma, Füzesi Zalán

Kiss Melinda Katalin
Fotó: Zellei Boglárka – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.