Egy ezüst- és két bronzéremmel a vívás, a tájfutás és a taekwondo voltak az idei év dobogós sportágai a Semmelweis Egyetem színeiben a nemzetközi egyetemi sportversenyeken. Értékes helyezésekkel és nemzetközi versenyzési tapasztalatokkal gyarapították az egyetemi sportéletet a női vízilabda, atlétika és asztalitenisz sportágak versenyzői is a nyári-őszi időszakban rendezett Egyetemi Világjátékokon, illetve az Egyetemi Európa-bajnokságokon.

Az idei évben a lengyel fővárosban, Varsóban rendezték meg az Egyetemi Taekwondo Európa-bajnokságot, amelyen részt vett a Semmelweisről Somogyi Anna (ÁOK, III. év) és bronzérmes helyezéssel tudta zárni a versenysorozatot (Kyorugi női torna +62 kg–67 kg). Honlapunknak elmondta, 12 éve sportol versenyszerűen, és nagy élményt jelentett számára, hogy most először képviselhette az egyetemet egy nemzetközi versenyen.

Mint beszámolt róla, jó hangulatú esemény keretében találkozhatott olyan kortársaival, akik szintén a tanulmányaik mellett sportolnak magas szinten, ami a sikerélmények mellett nem kis kihívást jelent. „Az orvoskaron sokat kell bent lenni gyakorlatokon, így nehezen megszervezhető a rendszeres, napi két koncentrált edzés” – fogalmazott. A mostani nyár viszont alkalmas volt az edzésekre, mert a másodéven még nem volt nyári klinikai gyakorlatuk, így az egész nyarat a versenyre való felkészülésre tudta fordítani, amely meghozta számára az eredményt.

Az Egyetemi Európa-bajnokságokat évente, sportáganként más-más országban rendezik az European University Sports Association (EUSA) keretében. Minden alkalommal más-más egyetem a rendezője és vendéglátója az eseménynek.

A lengyelországi Łódzban rendezék meg az Egyetemi Tájékozódási futó Európa-bajnokságot 16 ország 58 egyetemének sportolói részvételével, amelyen Biacs Zsófia (ÁOK, V. év) és Mérő Dominika (ETK, IV. év) is részt vehetett – utóbbi női sprint versenyszámban bronzérmes helyezést ért el, míg váltóban a 7. helyen végeztek. „Rutinos versenyzők, több Európa- és világbajnoksági tapasztalattal a hátuk mögött, és sok társukhoz hasonlóan edzői kíséret nélkül, önállóan képviselik sokszor az egyetemet egy-egy versenyen, és állnak helyt” – hangsúlyozta Várszegi Kornélia, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sportközpontjának igazgatója, aki kísérőként volt jelen az eseményen. Tapasztalatként kiemelte a nemzetközi versenyeken a magyar küldöttség összetartását – nemcsak a sportszerűség, hanem a napi rutin terén is támogatják egymást. „Több magyar egyetem is részt vesz ezeken a versenyeken, és míg a pályán versenytársak, amikor éppen a pálya szélén állnak, egyetemista sporttársakként szurkolnak egymásnak. A közös étkezések és a versenyek utáni szabadidős programok, közös városnézés pedig az egyetemek közötti kapcsolatépítést is segítik” – fűzte hozzá az igazgató.

Az Asztalitenisz Szakosztály a tavalyi évben alakult meg, és most első alkalommal vett részt a női csapatuk nemzetközi megmérettetésen szeptember 11–17-ig a European Universities Table Tennis Championship versenyen a törökországi Burdurban (Burdur Mehmet Akif Ersoy University). András Miklós edző beszámolt róla, hogy erős mezőnyben kellett helyt állnia a háromfős csapatnak. A csoportmérkőzések során többek közt olyan ellenfelekkel találkoztak, akik korábban utánpótlás-válogatottak voltak, illetve jelenleg is tagjai saját országuk felnőtt válogatottjainak. Különleges tapasztalat volt számukra, hogy a Wrocławi Gazdasági Egyetem (UEW) lengyel válogatott olimpikon játékosai ellen játszhattak, továbbá értékes győzelmet jelentett a vendéglátó török egyetem csapata, valamint az erős University College London csapata elleni mérkőzéseik. Összesítésben Phan Thi Xuan Vi Viola  (FOK, V. év), Borsi Eszter Borbála (ÁOK, III. év) és Pad Franciska (ETK, idén diplomázott) 11-dikként végeztek, és a Ljubjanai Egyetem olyan párosa ellen búcsúztak, akik végül ezüstérmesek lettek a tornán.

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által szervezett Egyetemi Világjátékoknak (Universiade) az idei évben Németország hat városa (Bochum, Duisburg, Essen, Mülheim an der Ruhr, Hagen és Berlin) adott otthont, ahol összesen 1970 egyetem képviseltette magát 18 sportágban 9047 sportolóval. A világ legnagyobb egyetemi multisport-eseményén 30 magyar egyetemmel együtt Semmelweis-hallgatók is rajthoz álltak, atlétika, vívás és vízilabda sportágakban.

Molnár Csaba Levente (GYTK, III. év) atlétika sportágban a 400 m férfi gátfutás számban vett részt az eseményen. A verseny után beszámolt arról, hogy az idei szezon jól indult számára, és az edzőjével felépített közös munkával július végén sikerült áttörnie az 50 másodperces lélektani határt, amit egy ideje szeretett volna elérni, és ezzel a lendülettel érkezett Bochumba is a világversenyre. „Emlékezetes volt számomra a német szervezők precizitása, továbbá különleges élményt jelentett a sokféle nemzetiségű és hátterű versenytársak között bemelegíteni, futni, és ebédelni, nem beszélve arról, amikor a Semmelweis Egyetem nevét konferálták fel a rajt előtti bemutatásnál” – hangsúlyozta Molnár Csaba Levente. Kiemelte a magyar atléta küldöttség összetartását: „Segítettük egymást, ahol tudtuk, szurkoltunk, senki nem mozgott egyedül. Összegezve felejthetetlen versenyeim egyike, alig várom, hogy két év múlva újra képviselhessem egyetememet.”

Spiesz Anna (ÁOK II. év) az idei Universiade legeredményesebb Semmelweis-versenyzőjeként térhetett haza Essenből: női kardvívás versenyszámát ezüstéremmel teljesítette. Honlapunk megkeresésére elmondta, évtizedes sportmúlt áll mögötte, ötszörös korosztályos Európa- és egyszeres világbajnok, de ez volt az első ilyen nemzetközi egyetemi világversenye, amelyben erős mezőnyben kellett helytállnia, hiszen Ázsiából például a legkiválóbb vívók képviselték országaikat a versenyen, akik a felnőtt világbajnokságon is válogatottak. Kiemelte: egy nagyon jó hangulatú versenyen vehettek részt csapattársaival, úgy érezte, hogy jól ment számára a vívás, és ez nagyon jó lezárása volt az idei szezonnak. Jelenleg felnőtt válogatott kerettag is, a világranglistán 55. helyen áll és bizakodva, felkészüléssel tekint a következő évi versenyidőszakra.

Galéria

3kép

Várszegi Kornélia, a Testnevelési és Sportközpont igazgatója a versenyeredményekhez hozzáfűzte: sok sportolóval személyes kapcsolatban állnak, segítik a nevezésüket, versenyre kijutásuk megszervezését, és szeretnék, ha minél többen bekapcsolódnának az egyetemi sportéletbe. „Célunk, hogy megtaláljuk azokat a hallgatókat, akik rengeteg energiát fektetnek a tanulmányaik mellett abba, hogy az élsportban is teljesítsenek. Ezúton is biztatom őket, hogy keressenek bennünket, ha éreznek kedvet és elszántságot a versenyzésre, mérkőzzenek meg a legjobbakkal a Semmelweis Egyetem színeiben!”

Tasnádi Róbert
Fotó: Szakosztályok, versenyzők;
Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS)

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.