„A MySemmelweis azért jött létre, hogy egyszerűbbé, átláthatóbbá tegye a mindennapokat. Egy olyan platform, ahol minden fontos információ egy helyen elérhető, ahol a kollégák egymással is könnyebben kapcsolatot tarthatnak. Ez a felület nemcsak egy új kommunikációs csatorna, hanem egy közösségi élmény is, amely reményeink szerint közelebb hozza egymáshoz a munkatársainkat” – mondta el dr. Merkely Béla rektor, aki a platform létrehozását kezdeményezte. A belső kommunikáció továbbfejlesztésének, erősítésének egyik célkitűzése, hogy a Semmelweis Polgárok még inkább egy igazi összetartó közösségként működjenek, és minden adott legyen a gyors és hatékony információáramláshoz, hiszen egyetemünk legnagyobb értéke az emberi erőforrása.
Tesztüzem után élesben
A szeptember 8-ától elérhető felületet a Marketing és Kommunikációs Főigazgatóság munkatársai előzetesen egy három hetes pilot keretében tesztelték, az egyetem 200 munkavállalójának bevonásával, az egyetem számos, eltérő funkciójú szervezeti egységéből. A tesztidőszak célja az volt, hogy felmérjék a munkatársak valós igényeit mind az elérhető tartalmak, mind a felület technikai használata kapcsán. A platform a tapasztalatok és a felhasználói visszajelzések alapján a továbbiakban is változik, bővül majd.
Minden egy helyen
A MySemmelweis egy helyen gyűjti össze mindazokat az információkat és eszközöket, amelyekre a munkavállalóknak szükségük lehet. A Kisokos menüpontban egyebek mellett megtalálhatóak a leggyakrabban felmerülő kérdésekre adott válaszok, például hogy hol kell leadni a szabadságtervet, vagy hogy milyen kedvezményekre jogosít a Semmelweis Kártya. Emellett könnyen elérhetők a HR-hez, informatikához vagy a Családbarát Egyetem programjaihoz kapcsolódó legfontosabb tudnivalók is. A „Hasznos oldalak” gyűjteményével pillanatok alatt megnyithatók az olyan felületek, mint a bérjegyzékeket tartalmazó E-tárhely, a szabadságok kezelésére szolgáló SuccessFactor, a Helpdesk vagy akár a GasztVitál étterem heti menüje. Emellett sport, egészség, szabadidő, valamint család és támogatás témákban is számos hasznos felületet gyűjt össze MySemmelweis.
Segítség az új belépőknek és a régi kollégáknak
Külön figyelmet kapnak az új munkavállalók, számukra készült az „Új belépőknek” menüpont, ahol megtalálhatják a kötelező tréningeket, útmutatókat az O365-fiók aktiválásához vagy az e-mail aláírás beállításához, valamint más hasznos információkat, amelyek segítenek eligazodni az egyetemi mindennapokban. De a hosszabb ideje itt dolgozó munkatársak is hasznát vehetik az oktatóanyagoknak: videós és szöveges formában sajátíthatják el a különböző programok, például az Outlook vagy a Teams funkcióit, és felfedezhetnek olyan lehetőségeket, amelyeket eddig nem használtak.
Közösségi élmény
A MySemmelweis nem csupán információs felület, hanem közösségi tér is, ahol a munkatársak jobban megismerhetik egymást. A „Zsibongó”-ban lehetőség van film- és könyvajánlókat kérni vagy megosztani, közös edzéshez sporttársakat keresni, vagy akár használt tárgyakat cserélni. Az applikáció „játékos oldalát” a pontgyűjtő rendszer adja: különféle kihívások teljesítéséért ugyanis pontok járnak, amiket egyénileg vagy közösen is gyűjthetünk, a pontokat pedig MySemmelweis ajándéktárgyakra lehet beváltani. Szintén a közösségi élményt szolgálják a digitális üdvözlőkártyák, amiket egymásnak küldhetnek a kollégák.
Hogyan érhető el a felület?
A felületbe O365-ös felhasználónévvel (e-mail cím) és jelszóval lehet belépni. A MySemmelweis böngészőn keresztül a mysemmelweis.hu oldalon érhető el, okostelefonra pedig az alábbi gombokra kattintva vagy QR-kód segítségével lehet letölteni az applikációt:
![]() |
![]() |
![]() |
Marketing és Kommunikációs Főigazgatóság
Fotó: Zellei Boglárka – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.