Idén már tizenkettedik alkalommal nyitották meg motoros felvonulással a tanévet a Semmelweis Egyetem Pető András Kar (PAK) Konduktív Gyakorló Általános Iskolában és a Konduktív Szakiskolában. A „Négy kerékről két kerékre” elnevezésű rendezvény keretében közel 130 mozgássérült és speciális nevelési igényű gyermeket vittek el egy 10 kilométeres városnézésre Budapest utcáin a motorok mellett a Budapest Tuk-tuk járművei is.

„Az esemény minden évben különleges pillanatokat hoz a gyermekek életébe, akik számára ez a motoros tanévkezdés mindig emlékezetes marad” – fogalmazott a rendezvény ötletgazdája és szervezője, Császár Claudia. „Jó érzés ennyire felszabadultnak látni a „petős” diákokat, és tudni, kis időre minden gondjukat elfelejthetik” – tette hozzá. Felidézte, hogy a felvonulást 2011-ben azzal a céllal álmodta meg, hogy a mozgásukban korlátozott gyerekeknek megmutassa a motorozással járó szabadság érzését, illetve szebbé tegye az iskolakezdés első napjait. A rendezvény a Négy kerékről két kerékre elnevezést kapta 13 évvel ezelőtt, de a trike-motorok és a tuk-tuk-ok három kerekével továbbá az elektromos buszok megjelenésével, már szimbolikussá vált a név, bár ez továbbra is egy motoros rendezvény marad, de figyelembe kell vennünk a gyerekek igényeit és lehetőségeit. A célunk, hogy minél több csemeténk arcára tudjunk mosolyt csalni – mondta Császár Claudia.

Galéria

12kép

Makk Ádám, az intézmény főigazgatója az esemény kapcsán kiemelte: „Büszkék vagyunk mindenkire, aki részt vett ennek a különleges napnak a megvalósításában. A motoros felvonulás nemcsak a gyerekek számára jelent élményt, hanem a teljes közösségünket is összehozza, ami a tanév sikeres indulásának záloga. Egy ilyen közös rendezvény, ahol együtt örülhetünk és lazíthatunk, különösen fontos ezekben a forró nyári napokban, hiszen erősíti az összetartozást és feltölti a csapatot energiával. Ez a program igazi példája annak, hogy milyen fantasztikus munkaközösség a Semmelweis Egyetem Pető közössége” – fogalmazott.

A háttérmunkákban részt vettek a Pető Intézet Alapítvány munkatársai is. Baranyai Dorisz, az alapítvány elnöke úgy fogalmazott: „ez az élmény óriási lendületet ad az évkezdéshez a diákoknak és a konduktoroknak egyaránt”.

A Volkswagen elektromos busz segítségével idén már a legkisebbek is csatlakozhattak a felvonuláshoz, melyet ezúttal is számos híresség támogatott. A jótékonysági megmozduláson a kicsik együtt motorozhattak Semmi-Kiss Tünde egykori szépségkirálynővel, Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívóval, Kamarás Iván színművésszel, valamint Molnár Imrével, az Irigy Hónaljmirigy basszusgitárosával.

Akik pedig nem szerettek volna motorra ülni, a Cukorborsó Kertvendéglő és Balázs Attila jóvoltából elkészíthették saját pizzájukat az intézet udvarán, illetve játszhattak a Continental Safety vezetéstechnikai szimulátoraival vagy a Hungaroring Tanpálya Miniring szakosztály játékaival.

Az akadálytalan közlekedést a BRFK rendőrmotorosai és a Motorvéd Polgári Őregylet munkatársai segítették a körülbelül 10 kilométeres budapesti útszakaszon. A programon részt vevő összes motorost, gyereket és motort ez alkalommal is a Groupama Biztosító biztosította, a felvonulók testi épségére a Mentőmotor Alapítvány munkatársai mellett idén az X-Aid Bikers Egyesület mentősei is vigyáztak.

Bódi Bernadett
Fotó: Zellei Boglárka – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.