A Semmelweis Szalonban mutatták be dr. Marschalkó Márta és dr. Holló Péter: „Szexuális érintkezéssel terjedő fertőző betegségek, STI/STD, nemibetegségek ellátása, gondozása” című könyvét. A fejezetek felölelik a szerteágazó diszciplína minden fontos kérdését, a kórokozóktól, a tünetektől, a diagnosztikától egészen a terápiás lehetőségekig. Kiváló ismeretforrás nemcsak a szűkebb szakterület számára, hanem a társszakmáknak, családorvosoknak és az orvostanhallgatóknak is – hangzott el a könyvbemutatón.

Dr. Holló Péter, a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatója, a könyv egyik szerzője beszédében kiemelte, a szexuális úton terjedő fertőző betegségek diagnosztikája, ellátása, gondozása, kezelése interdiszciplináris feladat. „Már nagy szükség volt egy olyan kézikönyvre, ami jól összefoglalja az aktuális ismereteket, ami a szakmában dolgozók mellett segítséget nyújthat más terület képviselőinek is, továbbá az oktatásban, a hallgatóknak is hiánypótló – emelte ki.

Dr. Ács Nándor, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója a Semmelweis Egyetem vezető szaktekintélyei által írt, szerkesztett és a Semmelweis Kiadó gondozásában megjelent kötetet méltatva elmondta, az STD-ben szenvedő betegek korrekt vizsgálása és kezelése speciális, összetett ismeretanyagot igényel. Eddig azonban leginkább csak külföldi szakkönyvek vagy számtalan szakcikk tanulmányozása során lehetett hozzájutni ezekhez, e tekintetben is hiánypótló ez a mű. Jót tesz a könyvnek a széles látásmód, a különböző diszciplinák tudásának összegződése: a bőrgyógyászok mellett epidemiológusok, mikrobiológusok, fej-nyak sebészek, virológusok, gasztroenterológusok, neurológusok, infektológusok, nőgyógyászok, urológusok, gyermekgyógyászok és pszichológusok is részt vettek a munkában. Kiemelte, a fejezetek felölelik a szerteágazó diszciplína minden fontos kérdését, a kórokozóktól, a tünetektől, a diagnosztikától egészen a terápiás lehetőségekig. Kiváló ismeretforrás lesz nemcsak a szűkebb szakterület számára, hanem a társszakmák, családorvosok és az orvostanhallgatók számára is. Az igazgató külön kitért továbbá a kötet gördülékeny stílusára, ami kifejezetten könnyű elmélyülést, tanulást tesz lehetővé. A könyv ábraanyaga didaktikus, jól egészíti ki az írott szöveget – mutatott rá.

Dr. Marschalkó Márta, a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika professor emeritája, a könyv másik szerzője felidézte a kézikönyv összeállításában szerepet játszó tényezőket. Elsőként a 2012-ben, a klinikán a negyed, illetve ötödéves hallgatóknak elindult féléves kurzust említette a témában. Elvárás, hogy ezek mögé a kurzusok mögé egy írásos vagy online anyagot biztosítsunk számukra – szögezte le. A másik igény, ami magának a kurzusnak az elindítását is szükségessé tette, hogy ezek a betegségek nagyon gyakoriak és gyakoriságuk az utóbbi években egyre nő – hívta fel a figyelmet.

Dr. Tisza Tímea, a Belvárosi Orvosi Centrum igazgatója a korai felismerés, a betegedukáció és a prevenció fontosságát emelte ki. Hangsúlyozta, hogy naponta közel egymillió ember fertőződik meg a világon valamilyen szexuális úton terjedő betegséggel, annak ellenére, hogy az STD diagnosztikája, terápiája, valamint a prevenció terén is komoly tudományos előrelépések valósultak meg az elmúlt évtizedekben. Példaként említette a diagnosztikában a molekuláris alapú módszerek elterjedését, vagy a HPV és a hepatitis oltásokat. Mint fogalmazott, a szexuális úton terjedő fertőzések ellátása már régen nem a nemigyógyászok „baja”, hanem olyan orvosszakmai kihívás, amely lényegében szinte bármelyik orvosi szakterület művelőinek komoly fejtörést jelenthet.

Szabó György, a Semmelweis Kiadó igazgatója leszögezte, egy olyan egyedi kiadványt szerkesztettek meg, ami tartalmát tekintve nemcsak Magyarországon releváns, hanem nemzetközi viszonylatban is. A könyv úgynevezett hibrid formátumú, ami azt jelenti, hogy a nyomtatott tartalmak mellett QR kódokon keresztül addicionális információkat lehet behívni, például videókat, tehát a statikusság és a dinamikusság egyaránt megjelenik. Ez a könyv Magyarországon az egyik első, amely demonstrálja ezt az újfajta innovatív megközelítést – húzta alá.

Galéria

5kép

Bódi Bernadett
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.