„A közelség értékes balzsam, amely támogatást és vigaszt nyújt a betegségben szenvedőknek.”

Ferenc pápa

Kedves Ápoló Kollégák!

A beteg, kiszolgáltatott ember számára a gyógyszerek, gyógyulást segítő orvosi beavatkozások mellett a legfontosabb a segítő személy közelsége, jelenléte. A gyógyulásba vetett hitet, Önök, ápolók adják a betegeknek, hiszen Önök azok, akik a nap minden órájában, a hét minden napján és az év minden hetében közvetlenül ott állnak a betegek mellett. Önök, Ferenc pápa szavaival, az a balzsam, amely még a legnagyobb szenvedést is enyhíti, a legvégsőkig reményt ad és mindig ott van, ha szükség van rá.

Ma, az ápolók nemzetközi napján Önöket köszöntjük és köszönjük munkájukat!

A Semmelweis Egyetem, hazánk legnagyobb betegellátója. Hozzánk fordulnak a legtöbben, minden 10. beteg nálunk kap ellátást testi-lelki bajában. Közel 100.000 fekvő és majdnem 450.000 járóbeteg fordul meg egy évben klinikáinkon. Az ápolók feladata, már e számok tükrében is látszik, óriási. Aki pedig ismeri, megtapasztalta azt, amit Önök végeznek, tudja, hogy valóban a testi bajok gyógyítása mellett, a közelségükkel, egy-egy jó szóval, érintéssel, simogatással sokszor többet segítenek, mint a modern gyógyszerek. Ez az a feladat, amit soha nem vesz át mesterséges intelligencia, robot vagy bármi más. Önökre, ahogyan a múltban és a jelenben, a jövőben is mindig szükség lesz. Nehéz, talán az egyik legnehezebb, de egyúttal a legszebb hivatás is, amit választottak.

Isten éltesse az Ápolókat ma és az év minden napján!

Budapest, 2024. május 12. 

Dr. Merkely Béla
rektor
Dr. Szabó Attila
rektorhelyettes, Klinikai Központ elnök

 

Fotó: iStock (illusztráció)

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.