Hazai és határon túli rászoruló gyermekek egészségügyi ellátásának segítéséről, közös szűrőprogramok és továbbképzések megvalósításáról, klinikai és egyéb terápiás lehetőségek felajánlásáról szól az az együttműködési megállapodás, amelyet a Semmelweis Egyetem és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezetői írtak alá a Semmelweis Szalonban. Az eseményen elhangzott, a partnerség bő három évtizedes múltra tekint vissza, eddig több mint félmillió gyermek részesülhetett ellátásban, a Semmelweis orvosai közül pedig ma is számos önkéntes vesz részt a segítő programokban.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGyMSz) a határokon belül és azon túl is segíti azokat a magyar nemzetiségűeket, akik szociális vagy egyéb okból nehezen jutnak hozzá a megfelelő egészségügyi ellátáshoz. Kiemelten támogatják az ellátásra szoruló beteg gyerekeket, emellett fenntartanak és saját maguk is biztosítanak egészségügyi ellátásokat, és olyan kiegészítő terápiás és rehabilitációs lehetőségeket, mint például a lovasterápia – mondta el dr. Merkely Béla az esemény megnyitójában. A rektor hangsúlyozta, a Semmelweis Egyetem a többi között szakembereket biztosít a szolgálat szűrőprogramjaihoz, részt vesz a kiszűrt betegek ellátásában, és szakmai háttérrel járul hozzá a továbbképző programokhoz. 
A szolgálat pedig segít abban, hogy az Egészségtudományi Karon tanuló hallgatók gyakorlati lehetőséget kapjanak, valamint speciális terápiáik az egyetem betegei számára is nyitva állnak. Kiemelte, a partnerség mindkét fél számára előnyös.

Egyetemünk munkatársai az intézmény regionális vezető szerepének megfelelően határainkon túl is részt vehetnek továbbképzéseken, hallgatóink, fiatal szakorvosjelöltjeink pedig a lehető legjobb, leghasznosabb lehetőséget kapják, hogy a ’terepen’ is gyakorlatot szerezhessenek. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot pedig egy több mint 250 éves tradíciókkal rendelkező egyetem segítheti világszínvonalú szakmai hátterével és lelkes, tenni akaró hallgatóival

– emelte ki.

„Amikor a Semmelweis Egyetem tanárai, orvosai és Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat egymással együttműködve arra vállalkoztak, hogy a leginkább rászoruló vagy kiszolgáltatott hazai vagy külhoni magyar, vagy éppenséggel nem magyar gyermekek gyógyítására összeadják a lehetőségüket, akaratukat, képességeiket, akkor a legközvetlenebb jövőmentésben fogtak össze” – emelte ki dr. Kövér László. Az Országgyűlés elnöke, az NGyMSz Magyar Egyesületének elnöke úgy fogalmazott, a jövő maga a gyermek, és ez igaz a családok, a nemzet és a társadalom számára egyaránt. A szolgálat története alatt több mint félmillió gyermek részesülhetett testi, lelki gyógyulásban, vagy kaphatott nagyobb esélyt erre – fogalmazott.

Egyben megköszönte azt az emberséget, közvetlenséget, segítő szándékot, amit az egyetem klinikáinak orvosai, munkatársai tanúsítottak azok iránt a gyermekek iránt, akiket a gyermekmentő szolgálat küldött gyógykezelésre, vagy adott esetben akár az életmentő beavatkozásra, műtétre.

A mostani megállapodással egy jól működő kapcsolatot erősítenek meg és fejlesztenek tovább – hangsúlyozta dr. Szabó Attila. A klinikai rektorhelyettes, a Klinikai Központ elnöke hozzátette, a Semmelweis Egyetem nemzetközileg is elismert szakemberei segítik a szolgálat tevékenységét, a határon innen és túl a szűrőprogramokban és továbbképzőkön.

 

„A kiszűrt ellátást nem, vagy nem megfelelő minőségben kapó, főként gyermek pácienseket az egyetem Klinikai Központjában, klinikáink közül elsősorban a Gyermekgyógyászati Klinikán látjuk el. Szakembereink segítik az egészségügyi továbbképzéseket is”

– mutatott rá.

A rektorhelyettes utalt rá, az ünnepségen részt vevők közt is számos olyan szakember van, aki egyrészt a Semmelweis Egyetem kiváló munkatársa, másrészt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntese. Az együttműködésben szerzett tapasztalatok hatással vannak a fiatal kollégák jövőjére, életfelfogására, és pozitív hatással vannak mindannyiuk munkájára – mutatott rá dr. Szabó Attila.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak 108 fős önkéntes orvoscsoportjának magját a Semmelweis Egyetemről érkezők alkotják; amellett, hogy az ország szinte minden kórházából érkeznek segítők programjaikhoz, akik a határon túlra is elkísérik őket – emelte ki dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítvány elnöke.

Hozzátette, ha hozzászámolják azokat a segítőket, asszisztenseket, akik ebben a munkában részt vesznek, akkor 180-200-ra is tehető ez a szám, ami egy óriási összefogást jelent.
Sok évvel ezelőtt, a fogászat volt az első terület, ahol elkezdtek együtt dolgozni, mozgó rendelőt működtettek, és már akkor látszott, hogy jó szakemberekkel dolgozhatnak együtt – emlékezett vissza a szolgálat vezetője. A jelenlévőkhöz szólva utalt arra, hogy a hajdani munkatársaik között többen tudományos pályára léptek, tudományos fokozatot szereztek; van, aki ma már professzor. Dr. Edvi Péter a mai, fiatal orvosokat is hasonló együttműködésekre sarkallja, amely a jövőbeni szakmai fejlődésükhöz is hozzájárulhat.

Tasnádi Róbert
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.