Dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes megnyitó beszédében kiemelte, tudomány és művészet egy tőről fakadnak, ugyanannak a folyamatnak a részei, hiszen mindkettő a maga eszközeivel az igazságot keresi. Röviden ismertette a tűzzománc technika lényegét: a porrá tört színes üveganyagot egy hordozó alapra, az úgynevezett recipiensre – legtöbbször fémre – olvasztják, amely az utóbbival szervesen összeforr, és felületét színesen díszíti. „Az elkészült műalkotás a művész gondolataiból, érzéseiből alkotott egyszeri és megismételhetetlen, megdermedt, mint az üveg, hiszen itt van előttünk, nem változik, olyan ez, mint a tűzzománcon az üveganyag. Akár most nézzük, akár holnap, ugyanazt látjuk. Az alkotás azonban egy folyamat, időben alakul a művész érzéseinek, gondolatainak megfogalmazásától az alkotás elkészültéig. Folyik, mint a folyékony üveg, alakul, majd véglegesedik, egyszeri és megváltoztathatatlan lesz. De még ebben a megdermedt, kész formában is ott van a változó, a folyékony. Ezt adjuk mi, az alkotást szemlélők, hiszen elindulnak bennünk is gondolatok, érzések, érzelmek, azaz a megdermedt üvegben egyszerre van jelen az állandó és a változó, a spirituális és a racionális. Talán semmilyen más művészi technika nem fejezi ki ezt jobban, mint a tűzzománc” – vélekedett dr. Szabó Attila hozzátéve, hogy az itt látható tűzzománc alkotások gondolatokat ébresztenek, hozzájárulnak ahhoz is, hogy a néző számára megszűnjön az idő, csak az alkotó által teremtett világ és a befogadó legyen jelen” – fogalmazott.
Galéria
Hollósy Katalin képzőművész, művészeti menedzser, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely volt vezetője a megnyitón felidézte, hogy Vdovkina Anasztaszija 1993-tól foglalkozik a tűzzománc technikával édesapja, Vdovkin Nikolai tűzzománcművész irányításával. A moszkvai születésű alkotó a Kaukázus lábánál elterülő, gyógyvízforrásairól ismert jeleznovodszki művészeti és dizájn főiskolán tanult, 1996-ban érkezett először Magyarországra, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepre, itt ismerte meg leendő férjét is, az erdélyi származású Egri Andrást, akivel a mai napig Kolozsváron élnek és alkotnak közös műhelyben.
A képzőművész röviden ismertette a tűzzománc előállításának menetét: ha két lényegesen eltérő olvadáspontú anyagot viszünk fel egymásra, a kemence tűzterében az egyik réteg hamarabb megolvad, amelyik nem éri el teljesen az olvadáspontot, az a réteg a kemencéből kivéve megrepedezik, vonalas mintázatot hoz létre, amely alól az alatta lévő réteg színe előbukkan. Vdovkina Anasztaszija több munkáján is alkalmazta ezt a technikai eljárást. Kitért a szakma által plasztikázásnak nevezett módszerre is, melyet az arc, az emberi test plasztikusságának érzékeltetésére fejlesztettek ki. „Kissé opálos, nem teljesen áttetsző fehér színű zománcrétegek egymásra vitelével érhető el, a feketétől a fehérig számtalan szürke árnyalat” – fejtette ki. Hollósy Katalin rámutatott, hogy az alkotó saját, egyedi technikát kísérletezett ki: a fehér zománcokon kívül leheletfinom rétegekben kompresszorral vagy kézi pumpával, illetve ecsettel élőbbé varázsolja az arcokat, így a környezetével szorosabb kapcsolatot, harmóniát vagy éppen disszonanciát tud teremteni. „Alkotásainak egyik legfontosabb erénye, hogy hatalmas technikai tudása ellenére nagyon jó ízléssel és érzékkel felismeri azt a határt, ahol meg kell állni, s csak olyan mértékben használja ezeket a technikákat, amik szolgálják és nem uralják a képet. Borotvaélen egyensúlyozva teremti meg zománcain az emberi lélek érzelmeinek gazdag skáláját” – fogalmazott.
A kiállított tűzzománcokon az ikonok világához köthető bibliai jeleneteket, az északi orosz területek hideg szépségét, továbbá a különböző kultúrákban élő népek művészetét ábrázolta a művész.
Alkotásaiban ragaszkodik egy bizonyos fokú szabadsághoz, aminek köszönhetően művei kortárs műalkotásokká válnak. A zománc mellé különböző anyagú részeket applikál: leggyakrabban régi, erősen elhasználódott fa elemeket, zsinegeket, spárgákat, madzagokat, rozsdás fémlemezeket. Az utóbbi években megjelentek munkáin a régi időkből ránk maradt, anyagukban megsárgult hímzésfoszlányok is. Ezekkel az anyagokkal teremti meg az egyensúlyt, a csillogó, tetszetős zománc felületével – összegezte Hollósy Katalin.
Az eseményen Silló Katalin zongoraművész és Silló György énekkari művész játszott. A kiállítás – előzetes bejelentkezés után – 2024. április 15-ig tekinthető meg.
Bódi Bernadett
Fotó: Pelikan János – Képszerkesztőség
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
