A most induló eseménysorozat keretében 2024. március 1-jén került sor az egyetem vezetőségének és öregdiákjainak első találkozójára Oslóban, melyet a Semmelweis Egyetem Alumni Igazgatósága és Magyarország Oslói Nagykövetsége közösen szervezett. Az eseményen több mint hetven meghívott vendég, valamint dr. Merkely Béla rektor és delegációja vett részt.

A nemzetközi egészségtudományi képzés négy évtizeddel ezelőtti indulása óta hétszáznál is több norvég orvos szerzett képesítést a Semmelweis Egyetemen. A mostani hivatalos látogatás, és annak keretében a magas szintű kétoldalú találkozók célja az volt, hogy öregbítse az alumni-közösség, az egyetem és Magyarország hírnevét.

Az Oslói Egyetem vezető tisztségviselőivel, így dr. Åse Gornitzka rektorhelyettessel; dr. Hanne Harboval, az Általános Orvostudományi Kar dékánjával; dr. Jan G. Bjaalie kutatási és innovációs rektorhelyettessel; valamint dr. Knut Lundinnal, a Klinikai Orvostudományi Intézet professzorával folytatott tárgyalás a két egyetem közötti szakmai kapcsolatok erősítésére, az együttműködés fokozására irányult.

Galéria

8kép

Ezt követően az egyetem képviselőinek egy része dr. Merkely Béla vezetésével tárgyalást folytatott dr. Ole Kristian Hjelstuennel, az Oslói Egyetem technológiai transzferirodájaként ismert Inven2 vezérigazgatójával, valamint dr. Jens Halvard Grønlien innovációs igazgatóhelyettessel. A megbeszéléssel egyidőben dr. Hanne Harbo, az Általános Orvostudományi Kar dékánja személyesen vezette körbe a delegáció további tagjait a norvég egyetem Domus Medica épületében.

A Semmelweis Egyetem küldöttsége megtekintette a magyar nagykövetség Visionary Hungarians című kültéri kiállítását is, amely világraszóló jelentőségű magyar úttörő felfedezéseket és kiemelkedő találmányokat mutat be. A tárlat többek között azt is ismerteti, hogy Magyarország, illetve a magyarok hogyan kapcsolódnak az mRNS technológia kifejlesztéséhez, az első marsjáró és a Ford T-modell megtervezéséhez, vagy a szódavíz és a golyóstoll feltalálásához. A kiállítás június 15-ig látogatható.

Záró eseményként Magyarország Oslói Nagykövetsége adott otthont az öregdiák-találkozónak és fogadásnak, melynek díszvendégei dr. Tom Cato Karlsen, az egyetem egykori diákja, ma Nordland megye kormányzója és dr. Siri Skumlien, a Norvég Orvosi Kamara főtitkára voltak. Mint Loydl Dóra misszióvezető-helyettes a jelenlévők köszöntése után felidézte, a végzett hallgatók előző találkozójára 2020-ban került sor a nagykövetségen, amely hagyományt a világjárványt követően idén felelevenítik, hogy megünnepeljék az egyetem közös örökségét, eredményeit és törekvéseit.

Ünnepi köszöntőjében dr. Merkely Béla az alumni közösség tagjait mint a Semmelweis Egyetem nagyköveteit jellemezte. A rektor ismertette az intézmény jelenét és jövőjét, ezt követően dr. Alpár Alán nemzetközi képzésekért felelős rektorhelyettes mutatta be az egyetem idegen nyelvű képzéseit. Az egykori Semmelweis hallgatók személyes visszaemlékezései megalapozták a fogadáson részt vevő norvég öregdiákok és Norvégiában élő magyar orvosok eszmecseréjét.

Március 2-án dr. Merkely Béla tárgyalást folytatott Svein Stølennel, az Oslói Egyetem rektorával. A találkozó középpontjában a tudományos együttműködés fokozása, a kutatási partnerségek kialakítása, az egyetemi igazgatás legjobb gyakorlatainak cseréje, valamint a globális hálózatépítés és láthatóság növelése állt. Emellett tárgyaltak a globális kihívások kezelésére irányuló együttműködési erőfeszítésekről, a felsőoktatási érdekképviseletről és a kulturális eszmecsere előmozdításáról is. Mindezek tükrében a magyar és norvég egyetem a jövőben erősíteni szeretné a két intézmény tudományos és kutatási képességeit, valamint nemzetközi együttműködéseit.

Vágó Levente, Alumni Igazgatóság