Gálaesten köszöntötték és díjazták az idei, jubileumi Medikus Kupán részt vevő csapatok sportolóit, illetve a szervezésben, lebonyolításban közreműködő egyetemi polgárokat is. Három a magyar igazság, az 51. Medikus Kupán nem is lehet más a cél, mint a győzelem! – hangzott el a Kupagyőztesek estjén.

Az 50. Medikus Kupán győzelmet arató sportolókat, illetve a szervezésben résztvevő egyetemi polgárokat dr. Merkely Béla köszöntötte a tiszteletükre rendezett gálaesten. A rektor úgy fogalmazott: a sport nemcsak az egészség megőrzésének egyik legkiválóbb módja, de közösségi program, kikapcsolódás és kiváló jellemformáló tevékenység is. A mostani Medikus Kupa is bizonyította, hogy a sport áldásos hatásával kapcsolatos valamennyi bölcsesség igaz – jelentette ki dr. Merkely Béla. Visszautalva a tavalyi kupagyőzelmet követő szavaira – miszerint a hallgatók „a csúcsra ugyan a saját erejükből értek fel, de a Semmelweis Egyetem zászlaját tűzték ki oda – az 50. Medikus Kupán pedig újabb csúcsok meghódítására indulunk” –, kijelentette: most egy még magasabb csúcs, egy még nagyobb teljesítmény után ismételten csak azt tudja mondani:

Legyenek magukra nagyon büszkék, minket ugyanis határtalanul büszkévé tettek az eredményeikkel!”

Szavai szerint a győzelem értékét csak növeli, hogy fantasztikus teljesítménnyel hazai pályán sikerült megvédeni a bajnoki címet. Dr. Merkely Béla szerint a sportolóink kitartásukkal bizonyították, hogy csapatban kiemelkedő eredményeket tudnak elérni, e képesség pedig a hivatásuk során is nagy szükségük lesz. Benedek Tibor vízilabdázó szavait idézve – „Ha össze kellene foglalnom a sikereim titkát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban. Ez az én tehetségem” – a rektor kijelentette: ahogy a tavalyi megmérettetésen, úgy most is a Semmelweis akarta a legjobban a győzelmet. Busásan megtérült az elmúlt egy évben befektetett idő és energia, hiszen nemcsak a címvédés sikerült, de emlékezetes kupát rendezett a Semmelweis Egyetem – fogalmazott. 

Hozzátette: három nap alatt 10 versenyszámot szerveztek öt csapatsportágban egyetemenként mintegy 120 sportolóval, melyekre több mint 4000 hallgató, szurkoló és látogató volt kíváncsi, a résztvevők szórakozását pedig több mint 10 fellépő és koncert biztosította. A rektor köszönetet mondott a sportolóknak az izgalmas mérkőzésekért, továbbá a szervezőknek, a HÖK-nek, Várszegi Kornéliának, a Testnevelési és Sportközpont igazgatójának, Feketéné dr. Szabó Éva stratégiai és fejlesztési rektorhelyettesnek és stábjának az áldozatos munkáért, valamint minden Semmelweis Polgárnak, hogy támogatták az egyetem csapatait.

 „Rektorként különösen büszke vagyok, hogy a Semmelweis Egyetem nemcsak az ország és a régió legkiválóbb orvos- és egészségtudományi egyeteme, de immár az ország egyik legjobb sportintézménye is. Olyan hely, ahol nemcsak a jövő orvosai és egészségügyi szakemberei tanulnak, de szorgalmas és elhivatott hallgatók is, akik igyekeznek szabadidejüket is aktívan tölteni, és hobbijukban is a legkiválóbbak lenni. Még egyszer gratulálok és kívánom, étvágyuk ne csökkenjen:

három a magyar igazság, az 51. Medikus Kupán nem is lehet más a cél, mint a győzelem!” – zárta gondolatait dr. Merkely Béla.

„A 2023. évi Medikus Kupán nem kevesebb volt a feladat, mint házigazdaként a tavalyi győzelem áldott terhével a vállunkon megvédeni a kupát és emlékezetessé tenni a fél évszázados múltra visszatekintő sporteseményt. Kell-e ennél több ahhoz, hogy összeszorult gyomorral és száraz torokkal ébredjen a Semmelweis Egyetem Medikus kupa szervezőbizottsága, szurkolótábora, no és a résztvevők csapata?” – tette fel a költői kérdést köszöntőjében dr. Pavlik Lívia kancellár. Úgy vélte, hogy a kupa reggelén senki sem úgy indult neki a küzdelemnek, hogy csak részt vesz majd a versengésben, hanem győzni akartak, mert tudták, hogy megdolgoztak érte és képesek lesznek rá.

Hittek magukban és mi is hittünk Önökben. Nagyszerű érzés volt Semmelweis-es mezben örülni a góloknak, a pontoknak. Nagyszerű volt kibújni bőrünkből az örömtől!”

– tette hozzá a kancellár. A sport jótékony élettani hatásai mellett beszélt arról is, hogy mekkora segítség lehet az önismeretben is, mivel az ember így nem csak megismeri képességeit, hanem uralni, irányítani, fejleszteni tudja azokat. Emellett a közösségi kapcsolatok fejlesztésében, illetve a társadalmi beilleszkedésben is segít, ha sportol az ember: együttműködésre, alkalmazkodásra, a saját és a közösség teljesítményének elfogadására, tiszteletére, valamint alázatra tanít, mivel nincs sportoló, aki mindig nyer, a vereséget pedig alázattal kell viselni, akárcsak a győzelmet. Szintén pozitívum, hogy a sport a szabálykövetésre nevel, mivel a szabályszegésnek azonnali következménye van – és bár az élet egyéb területein kevésbé közvetlen a normaszegés következménye, de ez nem jelenti azt, hogy megengedhetjük magunknak, hogy kevésbé legyünk szabálytisztelők.

 

„A sportnak szerepe van a hagyományok kialakításában és ápolásában, amik összetartják a közösséget. Erre az egyik legjobb példa az 50 éves Medikus Kupa, amelyet Önök, mi nyertünk meg, és erre nagyon büszkék vagyunk” – zárta gondolatait dr. Pavlik Lívia, egyúttal gratulált a sportolóknak, és köszönetet mondott a szervezőknek azért, hogy az eseményre kilátogatók ilyen nagyszerű sportesemény részesei lehettek.

„Köszönöm, hogy évek óta hagyományosan tagjai a Medikus csapatának, akár játékosként, akár csapatkapitányként!” – köszöntötte először németül a német nyelvű hallgatókat Várszegi Kornélia, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sportközpontjának igazgatója. Reményét fejezte ki, hogy pályán kötött barátságaik a jövőben is kitartanak majd, illetve, hogy jövőre Debrecenben is találkoznak. Majd magyarul szólva felidézte a Medikus Kupa eredettörténetét: az idén 50. jubileumához érő versenysorozat azt követően indult útnak, hogy egy 1967-es krakkói barátságos kosárlabda mérkőzés után a lengyel vendéglátó kérdésére, miszerint milyen kapcsolatokat ápolnak a magyar társegyetemek – kínos csend volt a válasz. Ezt követően a ’68-as OTDK-n egyezett meg a 4 orvosképző egyetem, hogy félévente sportrendezvényt szervez, és az első találkozó – egy férfi kosárlabda bajnokság – 1968 novemberében zajlott és szegedi győzelemmel végződött.

„A történelem ismétli önmagát…szóval fiúk, ne bánkódjanak utólag sem a Szegedtől 50 év után újra elszenvedett vereség miatt, óriási örömet szereztek a helyszínre látogató egykori csapattagoknak!” – jegyezte meg Várszegi Kornélia. Hozzátette, hogy a Medikus Kupa közel 20 évvel hosszabb múltra tekint vissza, mint maga a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (1991). „Magyarországon nincs is ehhez fogható szakágra specializálódott sportverseny. Csoda, ha a Medikus csapatba kerülésnek nagyobb a presztízse, mint a MEFOB (Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság) csapaténak?” – mutatott rá Várszegi Kornélia. Beszélt arról is, hogy a hallgatók a versenyzéssel erősebbé kovácsolják a Semmelweis Közösséget is,valamint kiemelte az ultrák támogatás szerepét is, akik győzelemre segítették a sportolókat. Igazi csapatmunkának nevezte a szervezést is: köszönetet mondott azért, hogy a szervezők és lebonyolítók színvonalas rendezéssel tették emlékezetessé a sportrendezvények mellett a fesztivált is. Reményét fejezte ki, hogy a hallgatók a jövőben nemcsak a saját, de a leendő pácienseik életébe is igyekeznek majd becsempészni a sportot.

Legyenek Önök azok, akik saját tapasztalataikra építve az első vérnyomáscsökkentő tabletta helyett legalább próbaképp rendszeres sétát írnak majd fel! Személyes példájukon keresztül tegyék érthetővé a sport preventív szerepét! – tette hozzá Várszegi Kornélia.

Tripolszky Bálint, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnöke a gálaesten azt emelte ki, mennyire felemelő volt egyetemi szinten is megtapasztalni a sport összetartó, közösségteremtő erejét, amikor Medikus Kupa három napja alatt több százan, ezren skandálták az egyetem nevét a sportolókat biztatva. Egyszer lehet nyerni véletlenül, kétszer zsinórban már nem, főleg úgy nem ahogy mi nyertünk, teljesen kiemelkedve a mezőnyből: ez pedig az egyetem háttértámogatása mellett a kiváló edzőknek és a sportolóink kitartásának köszönhető – jelentette ki Tripolszky Bálint. Szavai szerint a győzelem sokszor inkább a kitartó felkészüléssel telő éveknek köszönhető, a mi csapataink pedig azért tudtak nyerni, mert sokkal több volt a kitartó és elhivatott, sikert hajszoló hallgató. Ez a habitus pedig az élet más területein is kiemelkedő teljesítményekhez vezet. Végzős hallgatóként köszönetet mondott azért, hogy szervezői oldalról részese lehetett a sikernek, mivel ez szimbolikus lezárása volt a HÖK-ös elnökségének is. Hozzátette: jövőre alumnusként készül szurkolni a Semmelweis csapatainak.

Ezt követően dr. Merkely Béla és Várszegi Kornélia átadták az elismerő okleveleket az 50. Medikus Kupán nyújtott kiemelkedő teljesítményükért a Semmelweis Egyetem sportolóinak (a díjazott sportolók névsora itt tekinthető meg): a női és a férfi kézilabda, kosárlabda, futball és röplabda csapatok, valamint a férfi vízilabda-, illetve a cheerleader csapat tagjainak. Elismerő oklevelet vehettek át az All Star vízilabdacsapat tagjai is. Szintén kitüntetést kaptak a Medikus Kupán résztvevő csapatok edzői is.

Az 50. Medikus Kupán résztvevő végzős játékosnak járó emlékszobrot Németh Flóra, az Általános Orvostudományi Kar hallgatója kapta.

A kupa színvonalas megrendezéséért és a tornán való közreműködésért elismerő vehettek át a Testnevelési és Sportközpont dolgozói, valamint a Marketing és Kommunikációs Igazgatóság munkatársai, továbbá a Hallgatói Önkormányzat képviselői (a kitüntetettek névsorát itt tudják megtekinteni) is dr. Merkely Béla rektortól, és dr. Pavlik Lívia kancellártól.

A gálán Pro Universtate Érdemrendet vehetett át Feketéné dr. Szabó Éva stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes, valamint az idei Medikus Kupa győztes csapattagjai nevében az edzők és a csapatkapitányok. A férfi kézilabdacsapat nevében Simon Márton edző és Nicolas Khalaf, a női kosárlabdacsapattól Hegyi Hanna edző és Majsai Melinda, a női labdarúgócsapat képviseletében Rimay István edző és Németh Flóra csapatkapitány vette át az elismerést. A férfi labdarúgócsapat díját Rimay István edző mellett Tislér Géza csapatvezető, a női röplabdacsapatét Balogh Noémi edző és Diószegi Villő Lívia csapatvezető vette át. A férfi röplabdacsapat nevében dr. Teréki Dániel edző és Dominik Attila csapatvezető, míg a vízilabdacsapat nevében Kalanovics Balázs és Karácsonyi Vazul edzők, valamint Németh Domonkos csapatvezető vette át az érdemrendet.

A gálaesten rektori dicséretben részesültek a győztes csapatok sportedzői, a szervezésben kiemelkedő szerepet betöltő egyetemi polgárok. (A díjazottak névsora ide kattintva tekinthető meg) Németh Domonkos, a Fogorvostudományi Kar ötödéves hallgatója és a vízilabdacsapat kapitánya, az 50. Medikus Kupán a torna legtechnikásabb vízilabda játékosa címet nyerte el, és ezzel együtt dr. Szivós István-díjat vehetett át dr. Merkely Béla rektortól és Várszegi Kornéliától.

A gálaesten bemutatták a Semmelweis Stúdió 50. Medikus Kupáról készült kisfilmjét, majd a fogadást követően a NET Aulájában a Semmelweis Egyetem Cheerleader csapatának bemutatójával zárult a rendezvény, de az este a szurkolókkal közös ünneplés folytatódott.

Kiss Melinda Katalin

Fotó: Barta Bálint, Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.