Április 25-26-án online nyílt napokon mutatkozott be az ÁOK, a FOK, a PAK és a GYTK idegennyelvű képzése, az ETK hét angol nyelvű képzésének programismertetőjét pedig május 5-én rendezték. Az eseményen az érdeklődők megtekinthették a karok új kisfilmjeit, majd rendhagyó formában, moderált beszélgetések keretében ismerkedhettek meg az egyes képzésekkel, és kérdéseiket is feltehették a karok oktatóinak, hallgatóinak. A nyílt napokra mintegy hetven országból több mint 300 résztvevő regisztrált.

A Semmelweis Egyetem nemzetközi orvosképzésének negyvenedik jubileumát ünneplő International 40 rendezvénysorozat alkalmából a Nemzetközi Hallgatók Képzéseinek Központja most először rendezett összegyetemi nemzetközi online nyílt napokat. Az esemény célja a Semmelweis Egyetem nemzetközi képzéseinek bemutatása, a potenciális hallgatók figyelmének felhívása, kérdéseinek megválaszolása volt.

A nemzetközi oktatás a Semmelweis Egyetemen 1983-ban, a német orvosképzéssel indult, amelyet nem sokkal később, 1989-ben követett az angol nyelvű oktatás. Napjainkban a Semmelweis Egyetem mintegy 14 ezer hallgatójának közel harmada külföldi, akik a világ 109 országából érkeznek; az oktatás három nyelven, magyarul, angolul és németül zajlik, és az intézmény minden kara kínál idegen nyelvű diplomás képzést.

Április 25-én az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) angol és német, valamint a Fogorvostudományi Kar (FOK) angol és német nyelvű képzéseiről tudhattak meg többet az érdeklődők. Április 26-án a Gyógyszerésztudományi Kar (GYTK) angol és német, valamint a Pető András Kar (PAK) nemrég indított angol nyelvű képzése mutatkozott be. Az eseménysorozat május 5-én az Egészségtudományi Kar (ETK) idegennyelvű képzéseinek bemutatásával zárult.

A tájékoztatókra mintegy hetven országból közel 300 érdeklődő regisztrált, a legnépszerűbbnek az angol és német nyelvű általános orvosképzés számított. A résztvevők élőben vagy akár már a regisztráció során előre is feltehették kérdéseiket. A hagyományos, elsősorban előadásokra épülő nyílt napoktól eltérően, az egyes képzéseket ezúttal interaktív, moderált beszélgetés formájában mutatták be professzorok, oktatók, valamint jelenlegi és végzett hallgatók.

A programok az adott képzés bemutatkozó filmjével kezdődtek, ezt követően az ÁOK képviselői egy előre rögzített stúdióbeszélgetés után jelentkeztek be megválaszolni a kérdéseket, míg a többi kar zoomon keresztül rögtön élőben folytatta a tájékoztatást – mondta el Dékán Zita szervező, a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának szakértője.

Az angol nyelvű általános orvosképzést dr. Kellermayer Miklós dékán, a német nyelvű orvosképzést dr. Alpár Alán nemzetközi képzésekért felelős rektorhelyettes ismertette; az angol nyelvű fogorvosképzést dr. Gerber Gábor dékán, a német nyelvűt dr. Németh Zsolt dékánhelyettes; az angol nyelvű gyógyszerészképzést dr. Béni Szabolcs dékánhelyettes, a német nyelvű oktatást pedig dr. Antal István dékán és munkatársai mutatták be. A moderátor minden esetben egy felsőbb éves vagy már végzett hallgató volt, aki amellett, hogy az érdeklődők által leggyakrabban feltett, illetve előre beküldött kérdések mentén vezette a beszélgetést, megosztotta saját tapasztalatait is az egyetemről.
Az ÁOK és a PAK angol nyelvű képzéseinek megismertetését célzó beszélgetést Moein Moeinzadeh ötödéves orvostanhallgató, az ISSA elnöke, a német orvosképzésről szóló beszélgetést Dr. Fabian Dehne alumnus, a DSVS volt elnöke vezette; az angol fogorvosképzéssel kapcsolatos beszélgetést Sloan Kudrinko ötödéves fogorvostanhallgató; a németet Saskia Michalk ötödéves fogorvostanhallgató; a GYTK angolt Ghanbarpourshiadeh Pardis ötödéves gyógyszerészhallgató; a németet Benedikt Bühler ötödéves gyógyszerészhallgató moderálta. Az esemény lebonyolítását a Nemzetközi Tanulmányi Igazgatóság angol és német nyelvű tanulmányi osztályának munkatársai is segítették. Az Egészségtudományi Kar hét angol nyelvű képzésének bemutatására egy külön napon, május 5-én került sor – emelte ki Dékán Zita.

Hozzátette: a rendhagyó, interaktív forma mellett a nemzetközi hallgatókkal történt előzetes egyeztetés alapján döntöttek. A professzorok, hallgatók, alumnusok kötetlen beszélgetése amellett, hogy több szempontból mutatta be a képzéseket, alkalmat adott a személyes tapasztalatok, élmények, vélemények megosztására is, ezáltal is színesebbé, érdekesebbé téve a bemutatókat és közelebb hozva a képzéseket az érdeklődőkhöz. Az ISSA és a DSVS nemzetközi hallgatói szervezetek vezetői és a beszélgetésekben részt vevő hallgatók szorosan együttműködtek a szervezőkkel az események tematikus előkészítése és lebonyolítása során.

Dr. Alpár Alán nemzetközi képzésért felelős rektorhelyettes felhívta a figyelmet: a Semmelweis Egyetem a régió vezető orvos- és egészségtudományi egyeteme, amely a rangsorok alapján a diszciplínában az egész világon a legfelső 1 százalékba tartozik. „A Semmelweis azonban nemcsak egy színvonalas egyetem remek tradíciókkal, de egy dinamikusan fejlődő intézmény is. Olyan erős elméleti alapokon nyugvó, gyakorlatorientált képzésben részesülnek itt a hallgatók, amit máshol nem kaphatnak meg. Az anatómiától és élettantól kezdve a kémián át a biofizikáig mindent kísérleteken keresztül tanulhatnak meg. A gyakorlatorientált képzést előtérbe helyező kurrikulumreform széles látókörű, alapos képzést biztosít, ennek köszönhető, hogy a negyedik évtől kezdve a hallgatók folyamatosan a kórházakban, a betegágy mellett sajátíthatják el az ismereteket. A magas szakmai színvonal, az itt uralkodó légkör és a nemzetközi hallgatóinknak köszönhető kulturális sokszínűség teszi a Semmelweis Egyetemet olyan vonzóvá” – fejtette ki. Dr. Alpár Alán szerint az online eseményen részt vevőket főleg az érdekelte, mennyire gyakorlati jellegű a képzés, milyen nehezek a vizsgák, és hogy az itt szerzett diplomát elfogadják-e máshol is. Több kérdés érkezett a lakhatással kapcsolatban, valamint sokakat érdekelt a hallgatói élet és a szabadidős lehetőségek is.

A rektorhelyettes összességében sikeresnek értékelte az eseményt, melynek létrehozásáért köszönetet mondott a Nemzetközi Hallgatók Képzéseinek Központja, a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága, valamint az Oktatásfejlesztési, -módszertani és -szervezési Központ és a Marketing és Kommunikációs Főigazgatóság munkatársainak, és az előkészítésben, megvalósításban egyaránt kulcsszerepet vállaló nemzetközi hallgatóknak.

Szabó Ádám
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem (illusztráció)

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.