A Semmelweis Egyetem hallgatói egy arany és egy ezüstéremmel tértek haza a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megrendezett egyetemi Földharc Bajnokságról, a MEFOB birkózó bajnokságon is jól teljesítettek, négy arany, két ezüst és két bronzérmet hoztak haza. A versenyen 16 egyetem 165 hallgatója mérte össze erejét, közülük 58 „amatőr” birkózó lépett szőnyegre április 2-án.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen március 23-án rendezett egyetemi Földharc Bajnokságon a Semmelweis Egyetem Sport Klub Küzdősport Szakosztályának 4 lelkes Jiu-jitsu harcosa vett részt. Hanzik Donát 60 kg-s súlycsoportban aranyérmet szerzett, Sipka Norbert pedig ezüstérmes lett. A közel 20 hallgatóból álló csapat ebben a szemeszterben már a Budapest Honvéd Birkózó Termében edz, Veres Szilárd IV. éves ÁOK hallgató vezetésével készülnek az őszi bajnokságra.

Galéria

4kép

Április 2-án a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a MEFOB birkózó bajnokságának, ahol 16 egyetem 165 hallgatója mérte össze erejét, közülük 58 „amatőr” birkózó. Kötöttfogásban Jász Márton ezüstérmet szerzett, Budai-Kovács Marcell és Deák Zoltán első helyen végeztek. A nők között Fábián Anna aranyérmes lett, míg szabadfogásban Jász Márton bronzérmet szerzett, Deák Zoltán ezüstöt, Budai-Kovács Marcell ebben a fogásnemben is bajnokként végzett.

Az amatőr kategóriában négy hallgató indult: Pál Péter, Vass Róbert, Cseh András és Osváth Bálint, akik 2022. szeptembere óta tagjai a SESK Küzdősport Szakosztályának. Pál Péter a 70 kg-os kategóriában a dobogó harmadik helyére állhatott fel. A versenyzőket Pohorilyák István és Nunajev Jusup, a BHSE Birkózó szakosztály edzői illetve dr. Mensch Károly, az Orális Diagnosztikai Tanszék adjunktusa – aki maga is birkózó – készítették fel.

Kommunikációs Igazgatóság

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.