Már nem kell CD-t vagy DVD-t használni ahhoz, hogy a Semmelweis Egyetem klinikáin végzett képalkotó vizsgálatok eredményeit a betegek megkapják és a kezelőorvosukkal megosszák – január óta pilot program keretében működtet egy új, felhőalapú rendszert az Informatikai Alapinfrastruktúra és Kiemelt Alkalmazások Igazgatósága. A megoldás a korábbinál gyorsabb, költséghatékonyabb, kényelmesebb és környezetkímélőbb is.

A klinikánkon alkalmazott új eljárással a betegeink a radiológiai leletekkel egy időben a képi információhoz is hozzájutnak – emelte ki dr. Maurovich Horvath Pál, az Orvosi Képalkotó Klinika igazgatója. Nincsen szükség CD-írásra, a betegeink a leleten található egyedi azonosító segítségével le tudják tölteni a radiológiai felvételeket a számítógépükre vagy akár az okostelefonjukra – tette hozzá. Azt is kiemelte, hogy ez nemcsak kényelmesebb, de költséghatékonyabb és környezetkímélőbb megoldás is, hiszen évente több ezer CD-t használtak fel eddig erre a célra a klinikán.

Dr. Csobay-Novák Csaba, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Képalkotó Diagnosztikai Profiljának vezetője a fejlesztéssel kapcsolatban kiemelte, az eljárás azokban az esetekben jelenti a legnagyobb segítséget, amikor egy betegút több kórházat, több intézetet érint akár az egyetemen belül vagy azon kívül – ez főleg Budapesten, ahol széttagoltabb az ellátás, sokak számára jelent könnyebbséget. 

Éves szinten sok ezer képalkotó vizsgálatot végzünk, CT-, MR-, ultrahang-, röngtenvizsgálatokat és katéteres angiográfiát, ezek jó részének az eredményeit később más kollégák is szeretnék megnézni, erre is lehetőséget nyújt a rendszer – fogalmazott. A fejlesztés a leletkiadást is gyorsítja, nem kell a CD-ért újra a klinikára mennie a betegnek, és a könnyen kezelhető, letisztult online felület is megkönnyíti a használatot – tette hozzá.

Sándor László, az Informatikai Alapinfrastruktúra és Kiemelt Alkalmazások Igazgatóságának vezetője az új szolgáltatásról elmondta, hogy az egyetemi PACS-rendszerből (picture archiving and communication system, képarchiváló és kommunikációs rendszer) az eredmények automatikusan átkerülnek a szolgáltató által üzemeltetett felhőbe, ahol 60 napig korlátlanul elérhetőek. Ez idő alatt a leletek letölthetőek, megoszthatóak, illetve online egy DICOM megtekintő segítségével meg is nézhető a vizsgálatok képanyaga a böngészőben. A vizsgálati eredményekhez a páciensek a leleten található egyedi azonosító és jelszó birtokában férhetnek hozzá – emelte ki. Sándor László elmondta, hogy a folyamat teljesen automatikus, de a lelet CD-re vagy DVD-re történő írásának lehetősége továbbra is megmarad. Ha szükséges, a 60 napnál régebbi eredmények elérésére is van lehetőség a rendszer használatával, illetve alkalmassá tehető egyéb, például endoszkópos vizsgálatok megosztására is – fogalmazott az igazgató, kiemelve, hogy a fejlesztést a Promediware Kft-vel együttműködve valósították meg. Mint elmondta, a tapasztalatok alapján a rendszer jelentős segítség a napi gyakorlatban, mivel nagymértékben csökkenti az adminisztrációs feladatokat, miközben modern, környezetbarát megoldás a vizsgálati eredmények megosztására. A rendszer a pilot program után más intézetek számára is elérhetővé fog válni.

Pogrányi Péter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem, kiemelt kép: istock

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.