Kiemelte, a depresszió nem egyenlő a rossz társadalmi, családi munkahelyi közérzeti mindennapi szomorúsággal, rosszkedvvel, hanem orvosi értelemben vett betegség, ami jól körülhatárolható tünetekkel, biológiai és genetikai háttérrel rendelkezik. A depresszió okozta társadalmi szintű problémákat több nemzetközi és hazai felmérés eredményeit ismertetve mutatta be, majd a betegség történeti áttekintését adta. Hangsúlyozta, hogy már az Ószövetségben több helyen találunk a depresszióra vonatkozó leírást, a legismertebb ezek közül Saul király melankóliája. Hippokratész a biológiai pszichiátria előfutáraként a pszichés betegségeket a testnedvekkel hozta összefüggésbe, a fekete epét sejtette a melankólia hátterében – ismertette. Fontos állomásként említette Robert Burton 1628-as munkáját, melyben pontosan leírta az önmagán észlelt depressziós tüneteket.
Dr. Rihmer Zoltán kiemelte, hogy a depresszió súlyos népegészségügyi probléma, mivel viszonylag gyakori, a diagnózis sokszor éveket vagy akár évtizedeket is késik, és a gyakori komplikációk miatt is nagy anyagi terhet jelent a családok és a társadalom számára. Ugyanakkor megfelelő kezeléssel sikeresen gyógyítható betegség – tette hozzá.
A professzor részletesen ismertette a major depresszió kilenc tünetét, amelyek közül öt megléte esetén betegségről beszélhetünk. Ezek között van a lehangoltság, szomorúság, az érdeklődés csökkenése, örömtelenség érzése, az étvágytalanság súlycsökkenéssel – máskor fokozott étvágy, az alvás megváltozása – alvászavar, vagy fokozott alvásigény, a motoros nyugtalanság vagy szokatlan gátoltság, a fáradtság, erőtlenség, gyengeség, az értéktelenség érzése, az önvádlás, bűntudat, a csökkent gondolkodási, koncentrálási és döntési képesség és a halállal való foglalkozás, halálvágy, öngyilkossági szándék – mondta el.
Az előadó a hangulati betegségek felnőtt lakosságban mért gyakoriságáról is beszélt. Mint elmondta, minden adott hónapban a felnőtt lakosság mintegy három százaléka szenved major depresszióban, és ma már ennek a 3 százaléknak nagyságrendileg a fele, vagyis kb. 50 százalékuk részesül kezelésben. Kiemelte, ez a szám a hetvenes években még csak 2 százalék volt, ez mutatja az azóta bekövetkezett fejlődést. A depressziók legfontosabb klinikai jellemzőit is ismertette, majd a rizikótényezők közül kiemelte a családon belül előforduló depressziót, öngyilkosságot, a súlyos koragyermekkori és felnőttkori negatív életeseményeket, valamint az alkoholizmust és a drogfüggőséget.
Előadásban szó esett még egyebek mellett a depresszió kialakulásának folyamatáról, a betegség és az öngyilkosság közötti összefüggésről, a depresszió megfelelő kezelésének öngyilkosságot kivédő hatásáról, és a megelőzés lehetőségeiről, valamint a depresszió kezelésének gazdasági vonatkozásairól is.
Dr. Rihmer Zoltán, Széchenyi-díjas címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Pszichiáter, neurológus és klinikai farmakológus szakorvos. 1973-tól 2007-ig az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben dolgozott, ezt követően a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának, illetve 2013-tól az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézetnek is munkatársa. Klinikai és kutatási érdeklődési területe a depressziós betegségek genetikai, klinikai, biológiai és pszicho-szociális aspektusai, különös tekintettel az öngyilkossági veszély előrejelzésére és megelőzésére. Kutatási eredményeiről több mint 600 közleményben, illetve könyvfejezetben számolt be (több mint 300 angol nyelven), egy könyve és négy szerkesztett könyve jelent meg. Tudományos munkáinak független idézettsége 15 000 felett, Hirsch index: 54. Számos hazai és nemzetközi tudományos társaságnak, szervezetnek tagja, illetve vezetőségi tagja, több mint egy tucat szakmai folyóirat szerkesztőbizottságának munkatársa. Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja.
Pogrányi Péter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem (archív)
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
