Együttműködési megállapodást írt alá a Semmelweis Egyetem és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, mellyel céljuk a családbarát szemlélet népszerűsítése a felsőoktatásban. Az aláírás egyben azt is jelenti, hogy az intézmény elnyerte a Családbarát Egyetem címet. 

„A család a közösség alapegysége, legtöbbünk számára az élet legfőbb célját és értelmét is a család jelenti” – mondta dr. Merkely Béla a megállapodás ünnepélyes aláírása előtt. Hangsúlyozta, háromgyerekes apaként és kétszeres nagyapaként tudja, nincs nemesebb és örömtelibb felelősség, mint életet adni egy gyermeknek és szeretettel, tisztességgel felnevelni. Beszédében felidézte Kopp Mária, az egyetem 10 éve elhunyt professzorának emlékét, aki nagyon sokat tett a magyarság lelkiállapotának jobbításáért. Nélküle a Semmelweis Egyetem sem tölthetne be központi szerepet e téren. Az általa indított program alapjain indult el a Semmelweisen a Családbarát Egyetem Program 2019-ben – emelte ki. Szólt az egyetem Mentálhigiéné Intézete és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) közötti együttműködésről is, mely eredménye közös kutatásokban, egyetemi kurzusokban, oktatási anyagokban, konferenciákban mutatkozik majd meg – ismertette.

A rektor hozzátette: a Semmelweis Egyetem régóta elkötelezett híve, hirdetője és gyakorlója a családbarát elvnek, ám vezetőként úgy véli, nap mint nap tenni kell azért, hogy minél több hallgató, fiatal kolléga találja meg az egyensúlyt tanulás, munka és gyermeknevelés között, hiszen az intézmény legnagyobb ereje a humánerőforrásában rejlik. A mai alkalommal megkötött együttműködés érinti az oktatást, a kutatást és családbarát intézkedéseket is magában foglal – mutatott rá a rektor. Reményét fejezte ki, hogy az ennek keretében megszülető képzési programok, kurzusok és projektek nemcsak a Semmelweis Egyetem hallgatóit és munkavállalóit szolgálják majd, de ahhoz is hozzájárulnak, hogy hazánkban minél több boldog gyermek, minél több boldog család lehessen.

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára beszédében kiemelte, a Semmelweis Egyetem mintegy 250 esztendeje szolgálja hazánkat azzal, hogy magas színvonalon képez az egészségügy számára nélkülözhetetlen szakembereket. Nevét Semmelweis Ignácról, az anyák és csecsemők megmentőjéről kapta, aki rengeteget tett a családokért, és azért, hogy a gyermekek biztonságban jöhessenek a világra. „Semmelweis az a fajta tudós volt, aki felül tudott kerekedni a korszellemen, képes volt a megújulásra, a paradigmaváltásra, éppen úgy, ahogy ezt a róla elnevezett egyetem is bebizonyította az elmúlt évszázadok során” – fogalmazott. Kiemelte, hogy az egyetem innovációs képességét nemcsak tudományos rangja, hanem családbarát hozzáállása is tükrözi. Köszönetét fejezte ki a Semmelweis Egyetemnek, hogy folyamatosan szem előtt tartja a magyar családok érdekeit, és a felbecsülhetetlen értékű képzései mellett erre is odafigyel.

Újvári Enikő, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány kuratóriumi alelnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy a Semmelweis Egyetem Kopp Mária munkássága révén a mozgalom bölcsőjének tekinthető. Örömét fejezte ki, hogy a családok ügye az egyetem vezetése számára kiemelten fontos, hiszen az intézmény több mint tízezer dolgozója és hallgatója számára alapvető, hogy megtapasztalják: a munka és magánélet egy támogató közegben összeegyeztethető. Az alelnök kiemelte: a mozgalom fő célkitűzése, hogy mindenki akkor vállaljon családot, gyermeket, amikor szeretne, és ne körülmények határozzák ezt meg.

Galéria

5kép

Az együttműködési megállapodást a Semmelweis Egyetem részéről dr. Merkely Béla rektor, az alapítvány részéről pedig Újvári Enikő kuratóriumi alelnök írta alá, mely keretében a többi között a párkapcsolattal, családi élettel összefüggő kurzusok hirdetése, ahhoz tartozó kutatások ösztönzése, valamint a kisgyermekes hallgatók és munkatársak számára a gyermekek ellátását szolgáló infrastruktúra fejlesztése is megvalósul. Az aláírást követően Újvári Enikő Családbarát hely elismerő oklevelet adott át dr. Merkely Béla rektornak.

Bódi Bernadett, Dávid Orsolya
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.