Erős mezőnyben jutott a díjazottak közé a Semmelweis Egyetem a DreamJobs Szerethető Munkahelyek versenyén, ahol most is azokat a cégeket díjazták, ahol a közönségszavazatok vagy a szakmai zsűri véleménye alapján a legjobb dolgozni. 2022-ben több mint 1700 magyar munkahely mérettette meg magát cégmérettől függetlenül, a Semmelweis Egyetem nagyvállalat kategóriában kapott díjat.

“A Családbarát Egyetem Programmal lépésről lépésre szeretnénk kialakítani egy támogatóbb, emberfókuszúbb szemléletet az egyetemen. Folyamatosan fejlesztjük magunkat, és keressük a más intézményeknél, piaci szereplőknél bevált jó gyakorlatokat” – mondta Adonicsné Püski Kata, a Családbarát Egyetem Központ igazgatója. Hozzátette: a munkáltatói márkaépítés a változó gazdasági és munkaerőpiaci kihívások közepette elengedhetetlen, a Szerethető Munkahelyek megmérettetésnek pedig ebben volt fontos szerepe.

Megtisztelő ilyen mezőnyben a díjazottak között szerepelni. A jövőben is azért fogunk dolgozni, hogy a díjhoz továbbra is méltó legyen a Semmelweis Egyetem

–fogalmazott az igazgató.

Idén hatodik alkalommal rendezték meg Magyarországon a Szerethető Munkahelyek versenyt, ahol az álláskeresők szavazatai, illetve a szakmai zsűri véleménye alapján azokat a cégeket díjazták, ahol legjobb dolgozni. A versenyen 2022-ben több mint 1700 magyar munkahely mérettette meg magát iparágtól, lokációtól és cégmérettől függetlenül. A tavalyi 68 ezer szavazathoz képest idén több mint 72 ezer szavazatot adtak le a munkavállalók az állásportálon.

A közönségszavazás alapján Magyarországon 200 cég érdemelte ki a díjat, további 8 magyar vállalat pedig a szakmai zsűri ítélete alapján nyerte el a HR és Employer Branding szakmai elismerést. Díjat nyert az Unilever és a Supercharge, a HR különdíjakat a GLS Hungary, a Karrier Hungária és a Polygence, míg az Employer Branding különdíjakat a Piramis Építőház, a Presonate és a Valoro Consulting Kft. szerezte meg. Középvállalat kategóriában díjat nyert a Bortársaság, a Szallas.hu és a SZTAKI, nagyvállalatként pedig a Semmelweis Egyetem mellett többek között a Wise és az IKEA vihettek haza a Szerethető Munkahely címet.

Haszon Zsófia
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.