Dr. Vámosi Pétert, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika kardiológus szakorvosjelöltjét választották a rezidens orvosok országos képviseletét ellátó Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) új elnökévé a szervezet tisztújító országos küldöttgyűlésén.  

Az újonnan megválasztott elnök beszédében kiemelte, hogy az MRSZ által korábban javasolt, nemrég pedig elfogadott vezető rezidensi rendszer új szintre emelheti a rezidensek képviseletét. A vezető rezidensek ugyanis az egyetemeken szakképzésenként működő Szakmai Grémiumok tagjai is lesznek, így a döntéshozatali folyamatokban is képviselni tudják a helyi rezidens érdekeket. Az MRSZ-nek kiemelt feladata lesz az elkövetkező időben, hogy megtalálja azokat a fiatal orvos vezetőket, akik ily módon segíteni tudják társaikat, továbbá, hogy számukra segítséget nyújtson feladatuk elvégzéséhez – emelte ki.

„Azt látjuk, hogy mind a korábbi változások szükségszerű finomítása, mind a tervezett átalakítások miatt jelentős módosulások várhatóak az egészségügyben. El kell kerülnünk azt a helyzetet, hogy az átalakulások kiszámíthatatlanná tegyék a fiatal orvosok számára az életpályatervezést, így mindenekelőtt azt kérem, hogy a változások legyenek a rezidensek és összességében az egészségügyben dolgozók számára átláthatóan és időben ismertetve. Ezen túl természetesen aktív részesei kell, hogy legyünk az átalakításoknak, mely során meg kell jelenítenünk a rezidensek véleményét és érdekeit” – tette hozzá az új elnök.

A közgyűléssel egybekötött konferenciát dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár nyitotta meg, aki a 2000-es években maga is az MRSZ elnöke volt. Az államtitkár beszédében kiemelte, hogy a jövőben is számít az MRSZ javaslataira, és rendszeresen kíván egyeztetni az érdekképviseleti szervezettel.

A közgyűlésen megválasztották a szervezet két alelnökét is, dr. Hegedüs Tamást, a Semmelweis Egyetem Fogpótlástani Klinikájának szakorvosjelöltjét és dr. Illésy Lóránt debreceni sebész szakorvosjelöltet.

Forrás: MRSZ

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.