Idén két kerek évforduló is kötődik az évente megrendezett Semmelweis Szimpóziumhoz: egyrészt az egyetem legnagyobb presztízsű nemzetközi tudományos rendezvénye ebben az évben ünnepli indulásának 30. évfordulóját, másrészt idén 40 éves az intézményben folyó nemzetközi képzés – a szimpózium ezáltal a Semmelweis International 40 rendezvénysorozat része. 

Dr. Merkely Béla

„A résztvevők megismerhetik az adott terület legújabb tudományos eredményeit és innovációit, emellett a szimpózium lehetőséget ad a program a nemzetközi együttműködések bővítésére, az iparági partnerekkel való kapcsolatépítésre is” – fogalmazott dr. Merkely Béla rektor, az esemény egyik főszervezője.

Mint mondta, a háromnapos eseményen előadások tucatjai hangzanak el kilenc szekcióban, kiemelkedő hazai és nemzetközi szaktekintélyektől. A Semmelweis Egyetem rektora a november 9-i Alumni szekciót vezeti majd, ahol Franz Weidinger kardiovaszkuláris medicina jövőjéről szóló vezérszónoklatát követően Gabor Gäbel, Stefanos Sakellaropoulos és Lior Lowenstein ad elő endovascularis aneurysmarekonstrukció, oszcillációs lélegeztetés hipertrófiás kardiomiopátiában, valamint nőgyógyászati sebészet témában.

Dr. Merkely Béla hangsúlyozta, az esemény kiváló terepe a nemzetközi tudástranszfernek és kapcsolatépítésnek. „A tudományos output nagyban befolyásolja a felsőoktatási rangsorokban elfoglalt helyezést, a Semmelweis Egyetem pedig lendületes lépésekkel halad afelé, hogy a világ 100 legjobb felsőoktatási intézménye, Európa 5 legjobb gyógyító egyeteme közé kerüljön” – emelte ki. Végezetül kifejezte örömét, hogy a hazai szereplők mellett mintegy 30, Európa és a világ számos országából érkezett, kiemelkedő külföldi szaktekintély is előadást tart a rendezvényen.

Dr. Ferdinandy Péter

„Az idei szimpóziumra olyan előadókat kerestünk, akik valamilyen kapcsolatban voltak vagy vannak, illetve részt vettek a Semmelweis Egyetem nemzetközi képzésében és nemzetközi szintű kutatókká váltak” – mondta el honlapunknak dr. Ferdinandy Péter tudományos és innovációs rektorhelyettes, az esemény másik főszervezője.

„Ebben az évben nincsen külön kiemelt tudományos téma: általánosságban igyekeztük olyan emberek köré szervezni, akik a nemzetközi oktatásban szerepet játszanak, ez lehet például PhD-képzés. A program összeállításánál arra törekedtünk, hogy olyan tudományterületekre irányítsuk rá a nemzetközi reflektorfényt, hogy az perspektivikus legyen az egyetem számára. Azt szeretnénk megmutatni, hogy a Semmelweis Egyetemen végzett nemzetközi kollégák milyen tudományos karriert tudnak befutni” – tette hozzá. Azt is hangsúlyozta, hogy kiemelt céljuk növelni a nemzetközi PhD-hallgatók számát.

A legelső Semmelweis Szimpóziumot 1992-ben rendezték meg. Kiemelt témája az abban az időben rendkívül aktuális jelátvitel volt: akkoriban – 1991 tavaszától – dr. Réthelyi Miklós volt az intézmény rektora.

Dr. Réthelyi Miklós

„Már lezajlott a rendszerváltozás, rengeteg program indult el a felsőoktatásban, a tudomány terén is: gyakorlatilag korlátlanul jöhettek az új gondolatok, tervek. Mielőtt rektor lettem, már több évet dolgoztam az Egyesült Államokban, része lettem a nemzetközi tudományos életnek, tisztában voltam a tudományos konferenciák jelentőségével. Nem volt nehéz észrevenni, hogy tudományos munkát nemcsak úgy és azért kell végezni, hogy az itthoni körök elfogadják: a tudomány akkor válik valóban értékessé, ha a nemzetközi tudományos élet része. A szimpózium tehát egy innováció volt. Biztos voltam benne, hogy ha meghirdetjük az egyetemen, lesz rá elég jelentkező. És lett is” – idézte fel a kezdeteket dr. Réthelyi Miklós rector emeritus, korábbi nemzeti erőforrás miniszter, az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet korábbi igazgatója.

„Harminc év egy emberöltő. Furcsa belegondolni abba, hogy azok, akik most kandidálnak arra, hogy egy ilyen eseményt szervezzenek, nagyjából egyidősek a Semmelweis Szimpóziummal” – mondta, majd hangsúlyozta: az esemény iránti szakmai érdeklődés az évtizedek múlásával sem tört meg.

Az idei Semmelweis Szimpóziumot 2022. november 7-9. között tartják az Elméleti Orvostudományi Központban. A legkülönbözőbb területekről hangzanak el előadások, az endovaszkuláris sebészettől a pitvarfibrilláció kezelésén át a regeneratív parodontális sebészetben végzett transzlációs kutatásokig. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni ezen a linken lehet, október 21-ig. 

A Semmelweis Szimpóziumon való részvételért 1 kreditpont jár a PhD- és TDK-hallgatóknak, míg a poszterszekcióban indulók két, a nyertesek 3 kreditpontot kapnak. A szimpózium mint továbbképzés 46 pontot jelent a hazai orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek számára.

Kónya Rita
Fotó: Barta Bálint, Kovács Attila – Semmelweis Egyetem