A Semmelweis Egyetem Alapítvány dr. Márer Vera gyermekgyógyász emlékét őrző díját évente maximum két, az egyetemen dolgozó fiatal gyermekgyógyász vagy szakorvosjelölt nyerheti el pályázat útján. A 2022. évi Semmelweis-napon dr. Kovács Árpád Ferenc (II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika) és dr. Szakmár Enikő (I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika) részesült az elismerésben, amelyet dr. Merkely Béla rektor és dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója adott át a Semmelweis-napon.

Dr. Kovács Árpád Ferenc, a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi tanársegéde, az egyetemi tanulmányait követően 2015-ben állami ösztöndíjas hallgatóként dr. Pállinger Éva vezetésével a Genetikai, Sejt-, és Immunbiológiai Intézetben kezdte meg tudományos tevékenységét, majd tudományos fokozatát 2020-ban szerezte meg. 2019-ben dr. Fekete György mentorálásával klinikai genetikai szakképzését kezdte, amelyből 2022-ben szakvizsgázott. 2020-ban megalapította a Humán Genomért Alapítványt a kezelhető genetikai megbetegedések ismeretterjesztésének, diagnosztikájának és terápiás támogatásának céljából. 2021-ben posztdoktori OTKA  pályázatban részesült. Jelenleg 2 TDK hallgató tutora, 2022 óta PhD témakiíró, közleményeinek száma 20, impakt faktora 57,844, független idézettsége 2997, H-indexe 6.

Dr. Szakmár Enikő, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika gyermekgyógyász szakorvosjelöltje kutatómunkáját tudományos diákkörös hallgatóként kezdte, majd a Semmelweis Egyetem Klinikai Orvostudományok Doktori Iskolájának PhD-hallgatójaként folytatta, ahol az oxigénhiányt átélt újszülöttek lélegeztetési stratégiáinak optimalizációját vizsgálta. Tudományos fokozatát 2021-ben szerezte meg summa cum laude minősítéssel. 2019-ben 1 évet töltött el a Harvard Egyetem Brigham and Women’s oktatókórházában posztdoktorként, ahol továbbra is aktív tagja a kutatócsoportnak. Idén a European Society for Paediatric Research Young Investigator alakuló szekciójának tagjává választották. Közleményeinek száma 18, ebből 9 első szerzős, h-indexe: 5.