„Az öreg arc hatalmas szépségéhez kevésnek van szeme” – ezzel a Weöres Sándortól vett idézettel, valamint Rembrandt és Sváby Lajos festményeivel mutatta be dr. Nagy Zoltán online előadása bevezetőjében az öregkor hiteles, művészi ábrázolásait, kitérve arra is, hogy az időskori önarcképek elkészítése mögött milyen létösszegző motívumok húzódnak.
A gerontológia az időskor tudománya, a geriátria pedig az időskori betegségekkel foglalkozik – hangsúlyozta, kiemelve, hogy az öregedés az élőlények univerzális tulajdonsága, permanens, progresszív, irreverzibilis folyamat. Röviden áttekintette a szakterület történetét: Ilja Iljics Mecsnyikov Párizsban élő orosz belgyógyász volt a geriátria első művelője, első, öregedéssel foglalkozó munkája 1913-ban magyarul is megjelent; a geriátria atyjának az osztrák Ignatz Leo Naschert tartják, aki a tudományterület fogalmát megalkotta 1909-ben, 1914-ben pedig önálló kézikönyvet írt a geriátriáról, hangsúlyozva, hogy ez a medicina különálló területe. A modern gerontológia megteremtője pedig R. N. Butler amerikai orvos-biológus volt – foglalta össze.
Nascherre hivatkozva kiemelte, hogy a geriátria „mediko-szociális hibrid”, vagyis orvosi és társadalmi aspektusa is van: az idős emberek fizikai, mentális, funkcionális és szociális állapotával foglalkozik, ami átfogó, holisztikus megközelítést igényel, és – ahogy az Európai Szakorvosok Uniójának geriátriai szekciója összefoglalta – fő célja optimalizálni az idős egyén állapotát, javítani életminőségét és autonómiáját. A magyar gerontológia történetét bemutatva kiemelte Rózsay József, Korányi Sándor, Haranghy László, Beregi Edit és Iván László nevét.
Mint fogalmazott, a születéskor várható átlagos élettartam az emberiség történetében évezredeken keresztül 30 év körül mozgott, számottevő változás a huszadik században következett be, ekkor viszont jelentősen megnőtt, és továbbra is emelkedő tendencia jellemzi az európai országokat, Magyarországon 2019-es adatok alapján a férfiak születéskor várható élettartama 72.86-, a nőké 79.33 év.
Az időskorra jellemző változásokat összefoglalva elmondta, hogy az érzékszervek romlanak: halláscsökkenés, látásromlás, ízérzékelés-csökkenés következik be, gyulladásos ízületi elváltozások történnek, a fogak elvesztése, az inzulinrezisztencia növekedése, a hormonok és növekedési faktorok iránti érzékenység csökkenése, testsúlycsökkenés, az izomerő és a teljesítmény csökkenése, az alvásigény csökkenése jellemző. A kötőszövet öregedése miatt a bőr ráncosodik, csökken a víztartalom és így a rugalmas rostok mennyisége, sorvad az epidermis, átépül a kollagén – ismertette. Az ízületekben átépülés megy végbe: a porszövet elvékonyodik, artrózis, gyulladás alakul ki (például a gerinc kisízületeiben, csípő-, térdízületben) – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy az idegrendszeri változások miatt romlanak a reflexek, a memória, beszűkül az érdeklődés, csökken az igény az új ismeretekre. A keringési rendszerben az artériák átépülnek, a vérnyomás pedig emelkedik – húzta alá.
Mindezen folyamatok hátteréről, az öregedés biológiájáról szólva dr. Nagy Zoltán hangsúlyozta, hogy a környezetből származó, károsító tényezők, mint a különböző sugárzások, kémiai toxikus anyagok egész életünkben hatnak ránk és hosszú távú genetikai változásokat okoznak a közvetlen károkozáson túl is. Ezek mellett vannak olyan genetikusan „programozott” mechanizmusok is, amelyek az öregedéssel járó változásokat okozzák: ilyen például a kromoszómák telomér régiójának rövidülése, a metiláció és az acetiláció, a nem enzimatikus glükolizáció vagy a szabadgyök felhalmozódás – mondta el. Kiemelte, hogy a DNS változik az életkorral, és ez okozza, hogy a sejtek önjavítási képessége csökken. A telomér-telomeráz aktivitásról szólva kiemelte, hogy a kromoszóma végén elhelyezkedő a telomér szakasz funkciója, hogy védje ezt a láncot, de minél több osztódás történik, annál rövidebb lesz; a dohányzás, a stressz rövidíti ezt, míg az egészséges életmód pedig biztosítja a hosszú telomér szakaszt. Hangsúlyozta, hogy a transzmetiláció is egy fontos és mostanában nagyon divatos kutatási terület, például neurológiai betegségek esetében.
Dr. Nagy Zoltán előadásában beszélt a keringési rendszer és az idegrendszer öregedéséről is: előbbivel kapcsolatban elmondta, hogy a leggyakoribb életkorral romló kórállapot az érfalmeszesedés, az érfal rugalmasságának csökkenése és a vérnyomás szisztolés értékének emelkedése is komoly problémát jelent. Az idegrendszer időskori változásai között említette az agyi véráramlás romlását, a perifériás idegrostok számának, az idegek vezetési sebességének csökkenését, a csökkent pupilla-reakciót, fokozott fényérzékenységet, nehezített beszédértést, progresszív halláscsökkenést, gyengébb szaglást és ízérzékelést.
Dr. Nagy Zoltán felhívta a figyelmet, hogy nem szabad hinni a csodaszerekben, de az öregedéssel járó teljesítménycsökkenéssel szemben az ingergazdag környezet, a szellemi és fizikai aktivitás megőrzése, a stresszhatások mérséklése és az egészséges táplálkozás összességében „valódi csodaszer”, javítja az agyi plaszticitást és hozzájárul az időskori aktív jólléthez. „Ezt a komplex genetikai folyamatot nagyon egyszerűen lehet befolyásolni” – fogalmazott. Mint mondta, az öregedés életstratégiaváltást igényel, emellett nem szabad elveszíteni a kapcsolatot a fiatalokkal. Előadását egy ehhez kapcsolódó idézettel zárta: „az agyadat akkor véded, ha használod”.
Dr. Nagy Zoltán 1966-ban végzett a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. 1969-ben patológus szakképesítést szerzett. Itt 1974-ben neurológiából, 1977-ben pszichiátriából szakvizsgát tett, 1980-ban neuropatológiai képesítést szerzett. 1991-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1987-től Magyar professzor mellett klinikai igazgatóhelyettes.1992-ben kezdeményezte és irányította a Nemzeti Stroke Programot és kinevezést kapott az Agyérbetegségek Országos Központjának igazgatására. 2002-ben az OPNI főigazgatója lett. Az intézet megszüntetéséig főigazgató főorvos, majd 2007-ben mint főigazgató nyugdíjazták. 2007-től a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karának Kardiológiai Tanszékén a Vascularis Neurológiai Tanszéki Csoportban dolgozik rész-állású egyetemi tanárként, jelenleg a Kardiológiai Tanszéken tanácsadó, kutatócsoport-vezető. 2012 februárjától megbízást kapott az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet (OKITI) vezetésére, ahonnan 2018-ban ment másodszor nyugdíjba. A Semmelweis Egyetem és a Pannon Egyetem emeritus professzora, az OKITI neuro-epidemiológiai munkacsoport vezetője, az ETT-TUKEB alelnöke, a Semmelweis Egyetem Közhasznúsági Felügyelőbizottság elnöke, a MAB Felülvizsgálati Bizottságának tagja. Más díjak mellett a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével (2011), Budapest Emlékéremmel (2012), Batthyány-Strattmann-díjjal (2016) és Semmelweis Ignác-díjjal (2017) is kitüntették, Budapest II. kerületének díszpolgára.
Pogrányi Péter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
