„Túl gyakran becsüljük alá az érintés, a mosoly, a kedves szó, a hallgató fül, a becsületes teljesítmény vagy a gondoskodás legkisebb cselekedetének erejét, amelyek mindegyike képes megfordítani az életet.”
                                                                             Leo Buscaglia

A mai kor embere gyakran múló értékek tiszteletébe téved és elfelejti megbecsülni azt, ami igazán értékes, ami évezredek óta az emberek közötti legfontosabb összekötő kapocs. A felgyorsult, modern világ és az egyént a középpontba helyező sugalmazások elterelik a figyelmet arról, hogy érintés, mosoly, egymásra figyelés és kedves szavak nélkül mennyire esendő is az ember. Erre gyakran csak akkor derül fény, amikor az emberi élet függ a gondoskodástól, ekkor döbbenünk rá, hogy milyen hatalmas érték is az, amivel az ápolók a betegeket a gyógyításuk fáradozása közepette megajándékozzák. Ekkor válik világossá, hogy mit is jelent a valós, emberi teljesítmény és küzdelem, amely visszaadja hitünket, életünket, egészségünket és az esélyt, hogy megbecsülhessük az érintés, a mosoly és a kedves szó valódi erejét.

Az elmúlt két évben, a COVID-19 pandémia idején, a maszkok elfedték a mosolyt, a kesztyűk és védőruhák megszüntették a közvetlen, szeretetteljes érintést. Most döbbentünk rá igazán, hogy mit is jelent az Önök munkája, jelenlétük a betegek mellett, a szeretet, amelyet sugároznak szenvedő embertársaik felé. Megtapasztaltuk, hogy Önökben olyan erő lakozik, amelyet a védőruhák sem tudnak elfedni, amely áthatol maszkon és kesztyűn, gyógyít, hitet ad a gyógyulásra.

Az egyik legcsodálatosabb és legszentebb hivatás mások segítése, az elesettek, betegek ápolása gyógyítása, sokszor a lehetetlen leküzdése. Kossuth Zsuzsanna emlékére, ma hazánkban a Magyar Ápolók Napját ünnepeljük. Kossuth Zsuzsanna nemcsak hazánkban, hanem nemzetközi szinten is megelőzte korát és az elsők között szervezte meg Kossuth Lajos felkérésére az Országos Főápolói Hivatalt.

Az ápolói hivatás az egyik legszentebb, amelynek lényege a beteg embertársaink önzetlen segítése.

A Semmelweis Egyetem vezetése, munkatársai és betegeik is köszönik az Önök munkáját.

Isten éltesse és Isten óvja Önöket!

 
                                                                             Dr. Merkely Béla                       Dr. Szabó Attila
                                                                                      Rektor                         Klinikai Központ, elnök

Kiemelt kép (illusztráció): pixabay

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.