Már lehet regisztrálni a Semmelweis Egyetem online nyílt napjára, amely január 27-én várja az orvos- és egészségtudományok iránt érdeklődő középiskolásokat és szüleiket. A rendezvényen bemutatkozik az intézmény mind a hat kara, az érdeklődők interaktív előadások, fórumok, kisfilmek révén ismerhetik meg a képzéseket és a Zoom programon keresztül élőben is feltehetik kérdéseiket.

A reggel 9 órakor kezdődő online nyílt napon dr. Merkely Béla rektor köszönti a regisztráltakat, majd a délelőtt folyamán minden kar külön programon mutatja be képzési kínálatát.

Az Általános Orvostudományi Kar előadásain szó lesz az orvosképzés megújításáról, az orvosi hivatás szépségeiről hallgatók és oktatók tolmácsolásában. A HÖK kari vezetője virtuális egyetemi körsétán mutatja be az ikonikus egyetemi helyszíneket a nagyelőadótól az Anatómia, Szövet- és Fejlődéstani Intézet boncterméig.

A Fogorvostudományi Kar online fogadóóráján a kar oktatóitól kérdezhetnek a középiskolások, és ugyancsak online körsétán pillanthatnak be például a tanlaborba, megismerhetik az úgynevezett fantomfejeket, amelyeken a sikeres felvételit követően a fogorvosi beavatkozásokat gyakorolhatják majd.

A Gyógyszerésztudományi Kar programján megtudhatják az érdeklődők, mi mindenre jó a gyógyszerész diploma, mit és hol tanulnak a gyógyszerészhallgatók, és kari körsétán tekinthetik meg többek között a tangyógyszertárat.

Galéria

8kép

Az Egészségügyi és Közszolgálati Karon a szakok bemutatása mellett a digitális egészségügy helyzetéről, az egészségügyi innovációk szerepéről is szólnak az előadók, és fontos információkkal gazdagodhatnak a jelenlévők a 2021 őszétől nappali munkarendben is elindult egészségügyi menedzser MSc képzésről is.

Az Egészségtudományi Karon nemcsak a nagy múltú képzéseket – például a szülésznő, védőnő, mentőtiszt – ismerhetik meg a résztvevők, hanem az újabb szakirányokat is, köztük a radiográfiát, az optometriát vagy éppen az addiktológiai konzultánst, a HÖK pedig hallgatói fórumon válaszol a felmerülő kérdésekre.

A Pető András Karon kisfilm enged bepillantást a konduktori hivatás szépségeibe, majd tájékoztató előadáson lesz szó arról, miért több ez, mint egy munka, és miért egyedülálló a világon ez a fejlesztési rendszer.

A január 27-i program során az egyetem tehetséggondozó programja és a gyakorlóiskolák is bemutatkozási lehetőséget kapnak. A leggyorsabb regisztrálók élőben követhetik az online eseményeket, de az előadások később is visszanézhetőek lesznek.

A részletes program és a regisztráció a https://semmelweis.hu/nyiltnap/ honlapon érhető el. 

Dávid Orsolya
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.