A Semmelweis Egyetem Egészségfejlesztési Központ Egészség elvitelre című könyve tizenkét, sokakat foglalkoztató egészségügyi kérdéskört dolgoz fel a táplálkozástól kezdve a mozgáson át egészen az addikciókig. A kiadvány hagyományos módon, valamint személyre szabott segítséget nyújtó kézikönyvként is olvasható. Nemcsak a preventív szemléletű oktatásban és egészségmegőrzésben játszhat szerepet, hanem abban is, hogy az egyetem az egészséges életmód terjesztése terén is előre lépjen – hangzott el a könyvbemutatón.

November 11-én a Semmelweis Szalonban mutatták be a Semmelweis Egyetem Egészségfejlesztési Központjának Egészség elvitelre című interaktív egészségfejlesztő könyvét. „Hazai és nemzetközi szinten is komoly reputációval rendelkező szakegyetemként megkerülhetetlen, hogy a Semmelweis Egyetem a magyarországi népegészségügyi helyzet javításából is kivegye a részét” – fogalmazott köszöntőjében dr. Merkely Béla. Hozzátette: ezt legfőképp úgy teheti meg, ha új módszerekkel, könnyed hangnemben hívja fel a figyelmet a prevenciós szemléletre, amelynek elterjesztése elengedhetetlen a magyar lakosság várható élettartamának emelkedéséhez. A rektor rámutatott: a könyv elsősorban a laikusoknak szól, azonban az orvosok és egészségügyi szakemberek felelőssége, hogy egészségfejlesztéssel, egészségmegőrzéssel kapcsolatos tanácsokkal lássák el betegeiket.

A Semmelweis Egyetem elengedhetetlenül fontos feladata felkészíteni a hallgatóit, hogy érthető módon tudjanak preventív szemléletű információkat továbbadni betegeik számára, hogy azok hosszú távú hatást gyakorolhassanak egészségükre

– magyarázta, külön kiemelve, hogy a most megjelent kiadvány az oktatás során is használható.

Ahhoz, hogy intézmény elérje azon célkitűzéseit, hogy a top 100 és Európa 5 legjobb gyógyító egyetem közé kerüljön, az egészség fejlesztése terén is előre kell lépnie. „Amikor egészségügyről beszélünk, legtöbbször leginkább ’betegségügyről’ van szó – fogalmazott dr. Hankó Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára, a Semmelweis Egyetem korábbi stratégiai és fejlesztési rektorhelyettese. Kiemelte: ugyanakkor fontos, hogy mindenki foglalkozzon a saját egészsége megőrzésével és tisztában legyen azzal, mi mindent kell tennie ennek érdekében – ez a könyv pedig pont erről szól. A kiadvány emellett abban is fontos szerepet játszik, hogy az intézmény az egészségfejlesztés, az egészséges életmód és a dietetika terén is előre lépjen és meghatározó szereplővé váljon – mutatott rá a helyettes államtitkár.

„Gyakorló háziorvosként nap mint nap tapasztalom, hogy szükség van arra, hogy a páciensek nagyobb szerepet vállaljanak az egészségük megőrzésében” – mondta el köszöntőjében dr. Papp Magor, az Egészségfejlesztési Központ megbízott igazgatója, a könyv főszerkesztője. „Azt tapasztaltam, hogy vannak olyan  korosztályok, amelyeknek igényük van arra, hogy változtassanak az egészségükön. Jobban szeretnék érezni magukat, mert ami addig természetes volt, az többé már nem az. A könyv eredeti inspirációját ez adta. Szerettünk volna sorvezetőt adni azok kezébe, akik egészségtudatosabban akarnak élni” – emlékezett vissza. Hozzátette: a kiadvány ötlete 2019-ben született, az egyetem pedig támogatta az elképzelését, így mintegy 25 szerző és közreműködő segítségével megszülethetett az interaktív egészségfejlesztő könyv. „Mindegy, hogy hány évesek vagyunk, milyen a végzettségünk, milyen életfázisban tartunk, mindannyiunknak megvan az esélye arra, hogy mától jobban érezzük magunkat a bőrünkben, ha úgy döntünk. Ehhez kínálunk segítséget a kiadvánnyal” – mutatott rá. Kiemelte, hogy a könyv tegező formában, könnyed stílusban íródott, ám komoly szakmai munka áll mögötte, hiszen több mint 500 szakirodalmi hivatkozást tartalmaz.

Az Egészség elvitelre című könyv tizenkét aktuális, sokakat foglalkoztató egészségügyi kérdéskört tár fel, a táplálkozástól, a mozgáson át egészen a különböző addikciókig – az egyes fejezeteket az eseményen maguk a szerzők mutatták be, a résztvevőket is bevonva a prezentációba.

A kiadvány amellett, hogy hagyományos módon is olvasható, lapozgatós, személyre szabott, interaktív egészségfejlesztő könyvként is használható. Utóbbi esetben maga az olvasó dönti el, milyen sorrendben halad az egyes fejezeteken. A témákhoz tartozó kérdőívek kiértékelései az olvasót a ténylegesen rá vonatkozó részekhez irányítják, ezáltal választ kaphatnak azokra a kérdésekre, amelyek legjobban foglalkoztatják őket. A könyv egyúttal megoldási lehetőségeket kínál az olvasót érintő rizikófaktorokra és problémákra is.

A kiadványt a Semmelweis Egyetem Egészségfejlesztési Központja készítette, dr. Papp Magor szakmai tervei és főszerkesztői munkája alapján, akit Gutási Éva kreatív szerzői hozzájárulása segített. A fejezetekhez a jövőben a Semmelweis Egyetem honlapján elérhető, folyamatosan bővülő online háttértartalom is kapcsolódik majd.

Szabó Ádám
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.