A Semmelweis Egyetemet tavasz óta hét tag képviseli a Fiatal Kutatók Akadémiájában (FKA), a legutóbbi tisztújításon dr. Tárnoki Dávid László, az Orvosi Képalkotó Klinika Radiológiai Tanszékének docense is bekerült a jelenleg 48 fős testületbe. A Nature folyóirat június végén megjelent számában az FKA tagjai, köztük a Semmelweis Egyetem három kutatója, dr. Alpár Donát, dr. Csuka Dorottya és dr. Lázár Zsófia háromoldalas cikkben foglalta össze, hogy mi mindent nyújthatnak a hasonló szervezetek a fiatal kutatóknak, a tudományos közösségnek és a társadalomnak.

Az első Fiatal Kutatók Akadémiája, Die Junge Akademie néven Németországban alakult meg 2000 júniusában. Azóta a világ egyre több országában alapítanak a fiatal kutatók és egyetemi oktatók hasonló testületeket, ezenkívül öt nemzetközi tagsággal rendelkező társulás is létrejött, mint például a Global Young Academy vagy a Young Academy of Europe. Ezek a szervezetek országos, régiós vagy globális szinten is képviselik tagjaik, vagyis a fiatal oktatók, kutatók érdekeit és közvetítik javaslataikat, véleményüket a politikai és tudományos élet vezetői, a döntéshozók, törvényalkotók, támogatók, üzleti vezetők és a média felé.

Magyarországon 2019 májusában, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával alakult meg a Fiatal Kutatók Akadémiája (FKA), melynek jelenleg összesen 48 tagja van, köztük heten a Semmelweis Egyetemről. A legutóbbi, tavaszi tisztújítás során a tagok közé került dr. Tárnoki Dávid László, az OKK Radiológiai Tanszékének docense, a korábban csatlakozott tagok: dr. Alpár Donát, az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet tudományos főmunkatársa, dr. Béni Szabolcs, a Farmakognóziai Intézet igazgatója, dr. Csuka Dorottya, a Belgyógyászati és Hematológiai Klinika tudományos munkatársa, dr. Enyedi Balázs, az Élettani Intézet adjunktusa, dr. Lázár Zsófia, a Pulmonológiai Klinika adjunktusa és dr. Toldi Gergely, a Laboratóriumi Medicina Intézet önkéntes segítője.

Az FKA fontos célja a nemzetközi láthatóság is, amelyben szintén kiemelt szerep jut az egyetemi kutatóknak: az FKA alapítótagja, dr. Toldi Gergely a Global Young Academy tagja is volt 2016-2021 között, dr. Alpár Donát pedig idén lett a Young Academy of Europe tagja.

A Nature folyóirat 2021. június 21-én megjelent számában a magyar Fiatal Kutatók Akadémiájának tagjai, köztük a Semmelweis Egyetem három kutatója, dr. Alpár Donát, dr. Csuka Dorottya és dr. Lázár Zsófia, háromoldalas cikkben foglalják össze, hogy mit nyújthatnak a hasonló szervezetek a fiatal kutatóknak, a tudományos közösségnek és a társadalomnak.

„A Nature folyóirat Careers rovata számára készült cikkben bemutatjuk a változatos jogi és pénzügyi háttérrel, valamint eltérő szervezeti struktúrákkal működő nemzeti és nemzetközi Fiatal Akadémiák céljait, tevékenységeit és lehetőségeit, emellett kiemeljük, hogy ezeken a szervezeteken keresztül a fiatal kutatók előmozdíthatják a tudományos eredmények társadalommal történő széleskörű megismertetését, tehetnek a szabad hozzáférésű, ún. open access publikálási kultúra elterjedéséért, és erősíthetik a transzdiszciplináris kapcsolatépítési és együttműködési lehetőségeket” – foglalta össze honlapunk számára dr. Csuka Dorottya. A Fiatal Akadémiák fontos szerepet játszanak abban is, hogy felkeltsék a fiatal generációk érdeklődését a tudományos pálya iránt, valamint az általuk létrehozott különféle mentoráló és tanácsadó rendezvények komoly segítséget jelenthetnek a pályájuk kezdetén álló ifjú kutatóknak. Ilyenek például a tudománykommunikáció, a pályázatírás vagy a tudományos tanulmány- és cikkírás fortélyaiba bevezető műhelyek és képzések, amelyek tudományágtól függetlenül nyújthatnak segítséget a különböző, hatékony és követendő gyakorlatok elsajátításában.

A Fiatal Kutatók Akadémiájának témában kiadott sajtóközleménye elolvasható az MTA honlapján.

A Nature folyóiratban megjelent közlemény (Erika Bálint, Dorottya Csuka, Viktória Venglovecz, Gitta Schlosser, Zsófia Lázár, Eszter Gselmann, Donát Alpár, Katalin Solymosi (2021) Six reasons to launch a Young Academy. Nature 594, 599-601.) ide kattintva érhető el. Az FKA tagjai rámutattak: a téma kiemelt jelentőségét jelzi, hogy a Nature szerkesztői egy Editorial cikket is írtak a Fiatal Kutatók Akadémiája által jegyzett közleményhez, mely ide kattintva érhető el

 

Dobozi Pálma 
Kiemelt montázs: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem (fotók forrása: Kovács Attila; mta.hu)

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.