Az Innovációs és Technológiai Minisztérium valamint a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció közös rendezvényén a mesterséges intelligencia hazai kezdeményezéseit és főbb eredményeit mutatták be.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) épületében elhelyezett standokon a szakma kiemelkedő magyarországi képviselői – köztük az Egészségügyi Közszolgálati Kar (EKK) is – ismertették a MI-alkalmazásaikat, a konferencia előadásai pedig betekintést nyújtottak, hol tartanak a hazai MI-erőfeszítések.

Az Egészségügyi Közszolgálati Kar standjánál a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket mutatták be külön kiemelve a vastagbélrák és a mellrák felismerésében játszott szerepét, valamint a fogászati alkalmazás terén nyújtott előnyöket. A mesterséges intelligencia nem helyettesíti, sokkal inkább segíti az egészségügyben az emberi munkavégzést. Az a cél, hogy az automatizált diagnosztika kiszűrje az egészséges mintákat és a szakembereknek már csak a normálistól eltérő eseteket kelljen vizsgálniuk – hangzott el a kar tájékoztató videójában. Bemutatták a többi között a II. Sz. Patológiai Intézet egyik kiemelt projektjét, az MI-alapú vastagbélrák szűrési döntéstámogató modul fejlesztését, amely a kritikus részleteket emeli ki a leletező orvos számára, ezzel gyorsítva a munkáját.

A kiállításon az Egészségügyi Menedzserképző Központ ismertette a COVID-19 mobilcella kutatását is, mely a mozgási és mobilitási index valós idejű monitorozásával lehetővé tette a távolságtartó intézkedések hatékonyságának felmérését.

A kiállítás első napja kizárólag a meghívott szakmai résztvevők számára volt látogatható, június 16-án azonban nagyközönség előtt is megnyílt a lehetőség.

Bódi Bernadett
Fotó forrása: EKK

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.