A Eurolife hálózat konzorciumának új nemzetközi projektje az orvosbiológiai adatok felhasználásával és kezelésével együtt járó etikai és fogalmi szempontok, irányelvek frissítésével és fejlesztésével foglalkozik. A kezdeményezés közel félmillió eurós európai uniós támogatásban részesült, amelynek segítségével az egyetemi szövetség – amelynek a Semmelweis Egyetem 2017 óta tagja – új, nyílt oktatási konstrukciót fejleszt oktatók, hallgatók és szakemberek segítségével.  

„Az egészségügyi technológia fejlődésével rengeteg orvosbiológiai adat, úgynevezett big data keletkezik – ide tartoznak a különböző genomikai és genetikai információk, de a képalkotó eljárások adatai is. Ezeknek a létrehozása ma már nem jelent kihívást, ám a biztonságos tárolásuk, etikus kezelésük, interpretációjuk és a mesterséges intelligencia megfelelő alkalmazása igen” – magyarázta dr. Bödör Csaba, az I. Sz. Patológia és Kísérleti Rákkutató Intézet tudományos főmunkatársa, a Eurolife egyetemi hálózat oktatási szövetségének tagja. A Eurolife – melynek a Semmelweis Egyetem 2017 óta tagja – a közelmúltban új konzorciumot hozott létre annak érdekében, hogy kidolgozzák a big data kezelésének és felhasználásának etikai vonatkozásait, fogalmai szempontjait, valamint frissítsék és fejlesszék az ehhez kapcsolódó irányelveket.

A DATAETHICS elnevezésű projekt az Erasmus+ Stratégiai Partnerségi támogatásában részesült: az EU felsőoktatási együttműködésekért felelős German Academic Exchange Service (DAAD) bejelentése alapján a Eurolife Konzorcium 448 389 eurót nyert el társfinanszírozásban a projekt végrehajtására. A partnerek a hároméves pályázat során kutatási hálózatuk bevonásával részt vesznek egy közös tudásbázis létrehozásában és annak megosztásában, továbbá a projekt lehetőséget nyújt az egyetemek és az ipari szereplők együttműködésének fokozására, illetve az Európai Unió tagországai között a big datával kapcsolatos legjobb gyakorlatok megosztására is. A résztvevő hallgatók a projekt keretein belül megszerzett tapasztalataikat és képességeiket tutorként megoszthatják társaikkal is.

A konzorcium egy új nyílt oktatási konstrukció fejlesztését is tervezi: interaktív platformon és online tanfolyamokon keresztül egy olyan tanulási környezetet hoznának létre, amelyen nemcsak a feltárt kihívásokkal foglalkoznának, de az új gyakorlati eszközök, tartalmak és irányelvek segítségével a hallgatók és oktatók is elsajátíthatják és mélyíthetik azokat a készségeiket, amelyekre szükségük lehet kutatásaik során.

A DATAETHICS négy alapvető célt tűzött ki a big data etikai használatával kapcsolatban: a legjobb gyakorlatok megosztását; széles körben elérhető online anyagok fejlesztését; tárhely létrehozását az anyagok folyamatos gyűjtéséhez; valamint etikai modellek kidolgozását a big datával foglalkozó orvosbiológiai, egészségügyi intézmények és ipari szereplők számára. A projektet a Göttingeni Egyetem (University Medical Center Göttingen, University of Göttingen) koordinálja, de a feladatokban valamennyi partnerintézmény, így a Semmelweis Egyetem is részt vesz. Az együttműködés négy féléves időszakban valósul majd meg nyári és téli iskolák formájában – a képzéseken nemcsak a hallgatók és oktatók vesznek majd részt, de különböző akadémiai és ipari partnerek is. Az egyetemen a hallgatók csapata már felállt, ám a szervezők továbbra is várják azoknak a big data iránt érdeklődő, ezen a területen dolgozó oktatóknak és kutatóknak jelentkezését, akik szakértőkként szeretnének részt venni a programokban. Jelentkezni az Innovációs Központnál vagy Gégény Bálint pályázati koordinátornál (gegeny.balint@semmelweis-univ.hu) lehet.

A Eurolife hálózat élettudományokkal foglalkozó 9 rangos európai egyetem szövetsége, amit 1999-ben alapítottak. A hálózat céljai között szerepel az egyetemek közötti együttműködések bővítése, a tagok kutatási és oktatási tevékenységének segítése, illetve csereprogramok és ösztöndíjak bevezetése.

Az Eurolife workshopjáról szóló cikkünk ezen a linken érhető el.

Szabó Ádám
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.