Az egyetem 21 COVID-ellátásban részt vevő részlegét kereste fel személyesen – a járványügyi biztonsági előírások betartásával – dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes, a Klinikai Központ elnöke és dr. Gajdácsi József, az Orvosszakmai Főigazgatóság főigazgatója az elmúlt napokban, hogy oklevéllel és karácsonyi ajándékkal mondjanak köszönetet az ott dolgozóknak.

„A 2020-as évet az egészségügyben, így a Semmelweis Egyetem életében is a COVID-19 járvány határozta meg. Az egyetem Klinikai Központjának munkatársai kiemelten vettek és vesznek részt folyamatosan a koronavírus elleni küzdelemben. Példamutató hozzáállásukat és hosszú ideje tartó, lelkiismeretes munkájukat szerettük volna elismerni karácsonyhoz közeledve” – mondta el dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes, a Klinikai Központ elnöke, aki dr. Gajdácsi József orvosszakmai főigazgatóval együtt, személyesen adta át az okleveleket az egyetem COVID-ellátást végző egységei vezetőinek.

December 21-én a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, a Neurológiai Klinika, a Pulmonológiai Klinika, a Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, az Urológiai Klinika, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika, a Sürgősségi Betegellátó Osztály, az I. Sz. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika, II. Sz. Sebészeti Klinika, valamint a diagnosztikában fontos szerepet játszó Laboratóriumi Medicina Intézet, az Orvosi Képalkotó Klinika és a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika vezetőivel találkoztak és mondtak rajtuk keresztül köszönetet az összes ott dolgozó munkatársnak, beleérve azokat is, akik más intézetekből kerültek áthelyezésre. December 22-én a Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, a Szent Rókus Klinikai Tömb Geriátriai Klinikája és Ápolástudományi Központja, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika, valamint a klinikák és az egyetem munkájának háttertámogatásáért felelős Ellátásszervezési Igazgatóság, Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatóság, Kórházhigiénés Osztály és Egészségügyi Irányítási Igazgatóság következett.

Galéria

5kép

Dr. Szabó Attila kiemelte, hogy a Semmelweis Egyetem a járvány kezdete óta részt vesz a COVID-19 elleni küzdelemben. Tavasszal elsődlegesen a szűrési rendszer kiépítése, valamint a koronavírus-specifikus betegellátás kialakítása állt a szervezeti egységek munkájának középpontjában, ősszel, a második hullámmal azonban még jelentősebb teher hárult az egyetem klinikáira, ahol a dolgozók hónapok óta aktívan és önfeláldozóan vesznek részt a vírus elleni harcban. „A most átadott oklevél és karácsonyi ajándék egy jelképes gesztus a Klinikai Központ részéről, ugyanakkor fontosnak tartottuk, hogy ezekben a nehéz időkben személyesen tudjuk megköszönni a kollégák munkáját, betartva a járványügyi biztonsági szabályokat” – tette hozzá a klinikai rektorhelyettes.

Szabó Ádám
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.