Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2021. április 22.
171381 Összes oltás
13764 Beoltott Semmelweis Polgár
Azon fővárosi betegek CT- és MR vizsgálatára, akik a budapesti onkológiai program keretében kapnak friss szakorvosi beutalást, külön telefonos diszpécserközponton, illetve e-mail címen kérhető időpont a Semmelweis Egyetemen. Az egyetem Orvosi Képalkotó Klinikája által létrehozott Budapest onko-vonalon jelentkező fővárosi lakosok 7 napon belül időpontot kapnak, a leletük pedig 3 napon belül elkészül. Fontos, hogy az érintetteket ne riassza el a járványhelyzet a vizsgálatokon való részvételtől, hiszen a daganatos betegségek gyógyításának kulcsa a mielőbb diagnózis – emelte ki dr. Maurovich Horvat Pál, az egyetemi vizsgálatokat koordináló Orvosi Képalkotó Klinika igazgatója.   

Külön telefonos és a világhálón is elérhető diszpécserközpontot, ún. Budapest onko-vonalat hozott létre a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikája (OKK) a Fővárosi Önkormányzat onkológiai programjának beindítása kapcsán. A Semmelweis Egyetemre beutalt fővárosi lakosok, ill. a beutaló szakorvosok egy központi telefonszámon vagy e-mail címen kérhetnek időpontot a CT-és MR-vizsgálatokra, onkológiai jellegű megbetegedés gyanúja és korszerű képalkotó vizsgálat szükségessége esetén. A vizsgálatra 7 napon belül sor kerül, a leletet a beteg további 3 napon belül kézhez kapja, ezzel a kivizsgálási idő jelentősen csökken – mondta el dr. Maurovich Horvat Pál, az OKK igazgatója.

A 06 20 825 8827-es telefonszámon Siraki Krisztina koordinátor fogadja a hívásokat hétfőtől péntekig 8.00-18.00, szombaton 8.00-12.00 között. Időpont a bponko@semmelweis.hu e-mail címen is kérhető. Friss szakorvosi beutalóval rendelkező fővárosi lakosok hívhatják ezt a számot. 

A Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikája 3 CT- és 2 MR-készülékkel, a Transzplantációs Klinika 1 CT-vel, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika 1 CT-vel és 1 MR-rel vesz részt a programban, amely keretében havi szinten 650 CT-vizsgálat és 350 MRI-vizsgálat történik. Hétköznap este 10 óráig, valamint szombatra is adnak ki időpontokat a várakozási idők rövidítése érdekében. A program keretében a fővárosban bejelentett állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezők utalhatók be, nemcsak daganatos megbetegedés gyanúja esetén, hanem akkor is, ha már kezelés alatt állnak és a terápia hatékonyságát ellenőrző kontrollvizsgálat szakmailag indokolt.  

Dr. Maurovich Horvat Pál kiemelte: rendkívül fontos, hogy a betegeket ne riassza el a járványhelyzet, mivel a daganatos betegségek nem várják meg a járvány végét, a gyors felismerés, a terápia mielőbbi megkezdése pedig életet menthet. A Semmelweis Egyetemen mindent megteszünk azért, hogy maximális járványügyi biztonságot nyújtsunk, a CT-és MR-vizsgálókban például a legmodernebb technikát, önjáró robotot is alkalmazunk a fertőtlenítéshez – részletezte dr. Maurovich Horvat Pál. Mint kiemelte, úgy alakították ki az előjegyzést, hogy ne várakozzanak sokan egyszerre. Ezért alapvetően fontos, hogy mindenki pontosan az időpontra érkezzen, ne sokkal előbb.

Részletes információ a bejelentkezésről és egyéb fontos tudnivalókról az Orvosi Képalkotó Klinika honlapján található.

Dobozi Pálma
Kiemelt kép (illusztráció): Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.